Mindent magunkban hordozunk (Hosszú Zoltán igehirdetése)

Ha rajtad kívül a Nap

Árnyékod megmarad

De hova tűnik árnyékod

Ha benned kell föl a Nap?

Mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve De mi még ennél is többek vagyunk, mert elfogadva Jézus Krisztus értünk hozott életáldozatát a Szentlélek Templomai vagyunk. Ez igaz akkor is, ha nem tudunk róla. De csak ha tudatában vagyunk akkor válik igazán segítségünkre mert akkor – Benne újjászületve – már boldogít.

Isten Lélek és mi a részei vagyunk. Amikor Lélekben és Igazságban élünk akkor nemcsak létben tartó, hanem boldogító módon is Vele egy vagyunk. Ezért Isten nem egy tőlünk különálló lény.

Sokan gondolják ezt másképp. Úgy gondolják, hogy Isten távoli és csak a prófétáknak vagy médiumi, esetleg hipnotikus transzban szólal meg embereken keresztül, valahonnan a belső univerzumunk távoli magasságából. Ez hibás tudás.

Ő a Forrás, a bennünk lévő Élet, lelkünk magja. Bár időn és téren túli, de mindent tud, mindent lát és mindent érez. Nem egy távoli, tőlünk különálló Lény, Akivel párbeszédet folytatunk. Ő mi vagyunk.

Igen, Ő az Egy, eredeti Másunk, és mi a részei vagyunk, a másai. Így mint az Egy másai jó, ha szeretjük egymást.

Tehát van egy mindentudó és érző, örök, időtlen állapotunk, amit (Szent)Léleknek nevezünk és aki mi vagyunk. Akik valójában vagyunk. Hogy ráhangolódjunk át kell törni az anyag és az idő alacsonyabb rezgésű állapotain. Bolygónk kollektív tudatába telepített programok ezek, a Társadalmi Tudat olyan Követelményrendszere, amelyben zajlik a mindennapi életünk és amelyben ideiglenesen testben élünk. Ezért jó, ha elkerüljük az izgalom keresést, az aktivizmust, mert a:

Sok program,

sok lótás-futás!

Így a sok nem engedi

hogy az Egyet lásd.

Vannak, akik ezt a ráhangolódást egyfajta transzállapotnak gondolják. De a ráhangolódáshoz nincs szükségünk sem különleges anyagokra, sem hipnotikus transzra. Miért? Mert ez a sajátunk. A saját Szentélyünk, az az állapot, ahova felemelkedett szívvel bármikor beléphetünk. Drámai helyzetében ezt tette Dimasz, a jobb lator is a kereszten. Megnyílt a szíve és ráhangolódott Jézusra. És megváltásra jutott. Milyen csodásan egyszerű…

Szóval a kapcsolatfelvétel nem egy különálló lénnyel való párbeszéd, hanem ráhangolódás, amikor elengedve minden megfelelési kényszert, átörve a Követelményrendszer minden burkát ráhangolódunk a bennünk élő Örök Lényre, aki maga a Szeretet, Krisztus és Aki ekkor valójában már velünk egy, így mi és Ő egy vagyunk.

Hogy ez így van, azt Krisztus szavai bizonyítják, amit Saulnak mondott a damaszkuszi úton: Miért üldözöl engem? Igen, Ő azonosította magát a Benne hívőkkel, az Őt követőkkel. De nem csak az őt követőkkel, hanem az ártatlanul szenvedőkkel is. (Máté 25:35-46)

A kérdés, hogy mi elhisszük-e ezt és képesek vagyunk-e azonosulni Vele? Mert megtehetjük.

Az azonosság egyéválás. Az egyéválás legegyszerűbben a csönd által érhető el.

Vannak kegyelmi eszközök, amik segítik ezt az egyéválást, ilyen a Megváltó Testének és Vérének a magunkhoz vétele. Ezért végsősoron nincs szükségünk semmilyen „külső valaki” segítségére. Ezt csak mi tehetjük meg. Minden egyes lépéssel, amit a kifele keresésben teszünk, távolodunk a bennünk élő Krisztustól, valódi Önmagunktól. Mert a legmagasabb rendű szemlélet hinni Istenben és önmagunkban, hinni Isteni magunkban.

Igen, a Világmindenség Ura a szívünkben él, de nem sokat ér, ha elménk ennek ellent mond. Mert ha kizárjuk magunkból, akkor hiábavaló volt életáldozata. Fogadjuk el megváltottságunkat. Ne zárjuk ki Őt magunkból.

A fent elmondottak egy mondatba sűríthetők és legyen ez a végszó:

Vándor, mindent mit keresel,

magadban hordozod.