Naplóbölcsességeim – 129.

129.

Alkalmazási kényszer ül rajtunk,

eszmedivat védelmére hajtunk,

biztonságos egyen-kürtöt fújunk,

tömegirány kénye mögé bújunk.

Megnézzük, hogy merről fúj ránk jó szél,

arrafelé forduljon az arcél,

hiszen okos csak erőtől remél,

nem igaz, hogy tehetetlen henyél.

Ilyen volt nevünk: hódító nomád,

ki foglalkozással szerzi a honát,

s bár nincs benne szemernyi igazság,

jól jöhet nekünk még e dús gazság.

Sajátos érdemeinkből élünk,

de oknak másféle elvet vélünk,

benne kevés módosítást kérünk,

s meg lesz busásan adva a bérünk.

Felcsatlakozhatunk épp azokhoz,

kiknek bűne nekünk gondot okoz,

vállalásunk csereszabatos,

hogy maradnánk örökre fapados!

De lassan már egész ország mordul,

a széljárás kedvezően fordul,

hazugságtemető harang kondul,

igazunk után világ bolondul.