Naplóbölcsességeim – 19.

19.

Megszenvedett szerelemmel felérő küzdelem

a pillantásért a világ egéről, egyedül

megtettekre, hogy közös bizonyság mezőhöz

csatlakozva, legyen értelme hosszú reménynek.

Kételytelen bizalom fénylő pillanatokban,

állandó időben, felemelő érzelmekben,

lenyűgöző elismerésben, hogy szakadatlan

kötve otthonos közösségbe, jól múlik élet.

Mert minden láthatatlan, ami fontos lelkünknek,

anya leheletének szele, apa ereje,

testvérünk incselkedő hangja, nagyszülők felénk

fordulása, családunk varázslatos egysége;

minden ünnepben belefeledkezhetünk ember

mivoltunk áldott terébe, velejébe, örök

igékbe, és legnagyobb tettérzésünk, ha adunk

vele valami jót tőlünk különbözőknek.