Naplóbölcsességeim – 27.
- Darai Lajos, Szilaj Csikó
- 2021. febr. 2.
- 1 perc olvasás
27.Lehajlik a kép széle,
lecsúszik róla az emlék,
kicsorbul a kés éle,
egyre több rajtam a kellék.
Távolodnak az élők,
semmi izgalom nincs bennem,
teleraktam a mérőt,
lassan terhes lesz lennem.
Egyre jobb a nyugalom,
pedig ész és szív a régi,
lábnyomom olvadó havon,
ilyen sors a világvégi.
Minek búcsúzzak: voltam
és emberként jártam-keltem,
oda jut mindenki holtan,
hová megtér a lelkem.
