Petőfi Sándor a mélyállam fogságában ‒ Varga Domokos György előadása
- dombi52
- 2 órával ezelőtt
- 4 perc olvasás
Rövid részlet az előadás szövegéből
SZENTÁGOTHAI János, az MTA volt elnöke, országgyűlési képviselő, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja: „Akkor is tagadni kéne, ha igaz lett volna.”
Az Országházban 1989. december 19-én elhangzott beszédében Szentágothai János kultúrbotrányként emlegette a szibériai ásatásokat. Mindenekelőtt amiatt, mert „hazánk legnagyobb költője és irodalmára”, Illyés Gyula őszerinte már „99,999 százalékos pontossággal megállapította, hogy Petőfi Segesvárnál elesett. Minden adat ezt támasztja alá”. Ehhez aztán még indoklásképpen hozzátette:
„Magyarországnak egy szép legendája van, ami úgy szól: »Ott essem el én, a harc mezején...« Morvai Ferenc és Kiszely István ezt akarja szertefoszlatni.”
Ugyanez az érzelmi – azaz mindenféle tudományosságot és tárgyilagosságot nélkülöző – hozzáállás figyelhető meg a Petőfi Népe parlamenti tudósítójának adott interjújában. Ennek a – legalábbis számunkra – kulcsfontosságú mondata szó szerint így hangzott: „AKKOR IS TAGADNI KÉNE, HA IGAZ LETT VOLNA.”
„Ezt az ügyet kivinni a Szovjetunió elé, mérhetetlen szégyen és gyalázat. Akkor is tagadni kéne, ha igaz lett volna.”
Nem sokkal később, az 1990. januári moszkvai csontvizsgálatok után ismét nyilatkozott ugyanannak az újságnak. [...]
„...ilyen borzasztó kultúrbotránynak az Akadémia is részese, még ha csak mint ellenőrző is.”
„Én úgy látom, semmiféle kétség nem lehet, hogy egy aránylag fiatal nőt találtak.”
„Én már azt is kifogásoltam, hogy az antropológiai vizsgálatot előtérbe helyezték, amikor a történeti kutatásnak ezt meg kell előznie. Ilyen alapon akár Új-Zélandon is kereshették volna.”
Az MTA kérése a szovjet elvtársakhoz.
Karáth Imre tévéfilmrendező, a Morvai-féle Petőfi-expedíció hajdani tagja a Moszkvába tartó repülőgépen véletlenül dr. Farkas L. Gyula antropológus professzor mellett ült, aki a barguzini lelet harmadik – közös – tudományos vizsgálatára utazott a szovjet fővárosba. Farkas megmutatott neki egy, a Magyar Tudományos Akadémia által fogalmazott levelet. Ebben arra hívták fel a szovjet elvtársak figyelmét, hogy „a magyar fél érdeke azt kívánja, hogy a csontok minősüljenek nőinek!”.
A Moszkvába tartó repülőgépen dr. Farkas Gyula másvalakit is „kezelésbe” vett a maga módján. Dezső Gyula antropológussal félrehívták és megfenyegették Szabó Géza régészt: vonja vissza a Petőfi hamvainak megtalálását valószínűsítő ásatási jelentését, ellenkező esetben ellehetetlenítik a munkáját. „Csak annyit mondtam nekik, hogy nekem ott, hátul csont van a gerincemben” – számolt be erről bizottságunknak Szabó Géza. Az MTA csakugyan igyekezett betartani Farkasék ígéretét a barguzini régész további pályája során.
Az MTA csak Németh Miklós miniszterelnök utasítására volt hajlandó részt venni a barguzini lelet vizsgálatában, azonosításában.
Fogadás a moszkvai magyar nagykövetségen – tudósok szolgálatkész tudománytalansága.
Farkas Gyula
„Amikor Ulan-Ude-ben kicsomagolták a leletet, már akkor az volt az érzésem, hogy ez nem lehet férfi.”
A Salenyik-féle nyílt levélben[1] olvasható utalás arra, hogy Farkas Gyula professzor „személyes ellensége Kiszely Dr.-nak”, és ez az ellenségeskedés „nem maradt felszín alatt Farkas Gyula munkamódszerében”.
„...a tisztelendő professzort 50 esetben kapták rajta csibészségen, mert meg akarta hamisítani – olyan előjellel, hogy a csontváz nőinek minősülhessen –, a mérési eredményeket. Ebben a történetben az a legfigyelemreméltóbb, hogy a becstelenségét nem a tudós kollégái, hanem egy olyan ember, aki saját állítása szerint semmit sem ért azt antropológiához, Morvai Ferenc leplezte le.”
V. P. Alekszejev akadémikus
Délben férfit mondott, délután nőt, a kettő között a nagykövetségen járt.
A szomszéd szobából, még a közös munka megkezdése előtt, Alekszejev ezt közölte telefonon a feleségével:
„Későn megyek haza, most kezdődik a vizsgálat, előttem fekszenek a nagy költő csontjai.”
Karáth Imre, a barguzini expedíció filmes résztvevője 2000-ben riportot készített Petrunyinnal, aki 1989-ben a burját kormány kulturális miniszterhelyettese volt. Petrunyin elmondása szerint:
„A szovjet kutatócsoport vezetője, Alekszejev akadémikus, és magyar részről dr. Harsányi László csoportvezető délután hivatalosak voltak a magyar követségre. Két órányit beszélgettek ott, s visszatérve kijelentették, hogy női maradványokról van szó. Mellesleg, a kutatásokat még nem fejezték be.”
Burajev fiatal burját antropológus
Barguzinban aláírta, hogy férfi, Moszkvában már neki is nő lett. A tanácskozáson felállt és közölte: szerinte is nő volt az, akinek a csontvázát kiásták.
Harsányi László
Moszkvában a barguzini jegyzőkönyv aláíróinak felelősségre vonását követelte.
Dr. Harsányi László antropológus, igazságügyi orvosprofesszor, a moszkvai tanácskozáson a magyar küldöttség vezetője szintén fontosnak vélte előzetesen kinyilvánítani, hogy „inkább nő”.
„Én előzetesen inkább nőnek nézem. A meghatározás 95 százalékos. Jellegei között van sok kifejezett női jelleg, sok indifferens és kevés férfias.
„Csupán az aláírókat terheli a felelősség. És ez [a jegyzőkönyv] egészen addig legyen érvénytelen és helytelen, amíg az abban foglalt határozott állítást a további részletes vizsgálatok meg nem erősítik!”
Leszögezték, hogy az antropológiai vizsgálatokat lezártnak tekintik és eredményeiket megváltoztatni nem tudják.
Harsányi László „tudományos” előélete – csak egyetlen példa a több közül
Idézetek a késülő Végtisztességből:
Tamáska Lóránd Budapest rendőrboncnokaként jól ismerte az ötvenhatos eseteket is, s ezek szóba kerültek egy vele készült interjú során.
„1956 októberében Miskolcon a műegyetemi hallgatók és a nép zászló alatt felvonult az utcákon különböző hazafias dalokat énekelve. Békés tüntetés volt. Amikor a megyei kapitányság épülete előtt mentek el, az épületből az ávósok – nem tudni miért – sortüzet adtak le a tüntető tömegre. Erre a tömeg körülvette a kapitányság épületét. Felrobbantották a főkapitányság vasajtóját, benyomultak az épületbe és hét vagy nyolc ávóst megfogtak kivitték őket a kapitányság erkélyére. A tömegből többen felismerték őket. [...] Ezt követően az erkélyről ledobták őket a tömeg közé, ahol agyontaposták, meglincselték őket. De ezzel még nem fejeződött be az ügy.”
„Autót, traktorokat hoztak, a halottak nyakára kötelet kötöttek és végighúzták őket a főutcán a szovjet emlékműig. Itt a holttesteket felakasztották a szovjet emlékműre. A felakasztást többen fényképezték és ezek a képek azután nyugati képeslapokban megjelentek.”
„A Legfőbb Ügyészség szervezett egy szakértői bizottságot, akik Kelemen Endre vezénylete alatt levonultak Miskolcra. Rajta kívül a bizottság tagja volt dr. Fáber Viktor, Földes Vilmos, Harsányi László és Budavári Róbert. Ez az öt szakértő végezte az exhumálásokat. Ők kialakítottak egy olyan boncjegyzőkönyvet a földben fekvő, rothadt holttestekről, hogy a nyakon az izomzatban vérzéseket lehet kimutatni és ez a vérzés, mint vitális reakció bizonyítja, hogy amikor a testeket az orosz emlékműre felakasztották, akkor az illetők még éltek. Tehát a halálért azok felelősek, akik a testeket az emlékműre felakasztották.
[...] A két orvost, Friedlert meg Sótonyit, akik először vizsgálták meg a halottakat, letartóztatták és Pestre szállították.
[1] M. I. Salenyik – munkácsi illetőségű jogtanácsos és helytörténész[1] – az Izvesztyijának a moszkvai munkaértekezletről szóló beszámolója nyomán nyílt levelet intézett „V. P. Alekszejev elvtárshoz”
