Verzár Éva: Babba Mária

A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből

Babba Mária

– Igaz történet alapján –

Izzó gyertyaként emelkedtek a magasba a fenyők, a nap szégyenkezve hullott volna alá, de sugarai még megfestették az erdőt, rétet. Összezavarodva csukták össze szirmaikat a virágok az oldalban, a kis sárga hamarabb, mint a többi. Megijedt. Nem ismert magára.

– Szél lesz! – húzták be idejekorán a zsalugátereket az emberek, jól beakasztózták, nehogy csapkodásra ébredjenek éjjel.

Julis vette a tejeskondért, pénztárcáját, s indult a beszegődött tejért. Elmaradását kell kifizetnie. Három hónapja egy lejt sem adott. Szerencsére elvártak vele. Bajban volt. Elfogyott az ára annak is, amit embere lopott össze a gazdaságból. Egy autó pityókáért s még egy rakomány deszkáért került hűvösre – két évre. Szabadulásában sem volt köszönet, halálba itta magát. Temetése után nem sok maradt a nagycsaládra. Elvitte az a maradék pénzt is. Pontosan három hónapba telt, amíg összedolgozott, s harácsolt az erdőből annyit, hogy ma fizethet.

– Jó estét, Julis! Tejért, tejért?

– Azé mennék.

– A gyermekek? – érdeklődtek az emberek, akikkel szembefutott. Sajnálták szegény ötgyermekes anyát, akit megviselt a sors, de állta a próbát.

– Jancsika vigyáz a kicsikre – nyugtatta meg a falubelieket, s megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát. Egész nap zavarodott volt, hogy miért, maga sem tudta. Nem ment ki a fejéből, hogy holnapra ismét nem lesz semmije, csak a sok éhes száj, s nem tudja őket betömni.

A busz majdnem üresen állt meg mellette, a falu központjában. A sofőr kinyitotta, majd becsukta az ajtót, s indult tovább a városba. A leghátsó ülésnél egy vékony asszony állt egyik lábáról a másikra, majd huppant bele egyik kanyarban a székbe. Aztán állomás következett, s még egy, a harmadik… Hajnalban szállt le a vonatról. Budapest. Nyugati Pályaudvar.

1990. márciust írt a naptár…

A tizennégy éves Jancsika ágyba dugta testvéreit. Késő volt… Teát ittak:

– Reggel lesz tej, aludjatok, én megvárom anyát – nyugtatta a lányokat, és kioltotta a villanyt.

Autó áll meg a ház előtt. János atya épp kilép az ajtón, abban a pillanatban, amikor nyílik a kiskapu:

– Csíksomlyóra megyünk, szedd össze a testvéreidet, viszünk titeket is – szól hozzá minden bevezető nélkül egy nagyon elegáns asszony. A legényember jól megnézi, haboz egy kicsit, aztán válaszol:

– Köszönöm, asszonyom, nem szükséges. Mi is épp odaindulunk.

– Asszonyom? Nem ismersz meg? Az anyád vagyok!

– Valahonnét mintha ismerősek lennének vonásai. Anya szült engem és a testvéreimet is. A falu nevelt fel – és az erdő. Babba Mária fogadott oltalmába. Az én családom a mieinkkel megy. Gyalog.

A felkelő Nap korongja megpihen az egyenes törzsű fák csúcsain. A kis sárga virág, harmatban megfürödve, széttárja szirmait.

2007-et ír a naptár.