Vukics Ferenc: A józan paraszti ész tisztelete, a tudáshoz való jog és a fertőzöttek immunvédelme
A TheNew England Journal of Medicine-ben (NEJM) nemrégiben megjelent kutatás igazolja a korábbi izraeli, amerikai, a szingapúri, a brit, az osztrák, a kaliforniai és katari tanulmányokat, miszerint a korábbi SARS-CoV-2 fertőzés 85-92%-os védelmet nyújtott az újrafertőződés ellen az alfa-, béta- és delta-törzsek esetében, és körülbelül 60%-os védelmet nyújtott az omikronnal szemben. A vizsgálatot a kutatók a katari nemzeti adatbázis (ugye nekik van ilyen) segítségével, felhasználásával végezték el.
Mindez azt jelenti, hogy már az omikron megjelenése előtt is az volt a valóság, hogy a fertőzésen korábban átesettek kevésbé terjesztették a betegséget, mint oltott társaik. Ennek ellenére Magyarországon még mindig tartja magát egy a „tudománytalan fantasztikumnak” minősített vélemény.
Mint arról az Index is beszámolt, Szlávik János a közszolgálati televízió múlt hét pénteki, esti műsorában arra figyelmeztetett mindenkit, hogy „a fertőzésen átesés nem ad olyan védelmet, mint a védőoltás, az oltatlanok hiába estek át a fertőzésen, újra súlyosan megbetegedhetnek. Ezért indokolt az oltás felvétele.”
Dr. Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas immunológus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa ezt állította:
„Mindenekelőtt azt érdemes sokadszor is tisztázni, hogy a tudomány még mindig nem ismeri eléggé ezt a vírust, úgy is mondhatjuk, háború közben tanulunk harcolni. Ezáltal döntéseinket az eddigi tapasztalatok és általános ismereteink alapján tudjuk csak meghozni, és bizony gyakran kell változtatni. Ebből kiindulva pedig az oltási igazolvány sokkal tisztább helyzetet teremt, mint az eddigi védettségi, hiszen tudomásul kell venni: jelen ismereteink alapján a vírus elleni teljes védettségről egzakt tények nem állnak rendelkezésre.”
Természetesen Falus professzor szerint nem ördögtől való a negyedik oltás gondolata sem, mert nagy általánosságban sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja, hogy valóban mindenkinek szüksége lesz-e negyedik dózisra. Majd két évtizeddel ezelőtt elgondolkodtam azon, hogy egy kollégám hogyan is kaphatott Széchenyi-díjat, miközben semmilyen releváns tudományos teljesítménye sem volt. Néhány hónap múlva megkaptam a választ a felvetésemre, amikor könyörtelen következetességgel végrehajtott egy politikai döntést a szakterületünkön. Az lehetetlen, hogy Falus csak ennyire értsen a saját szakterületéhez! A múltkor is azzal fejezte be a mondanivalóját, hogy „az omikron most ellövi minden patronját, és miután már nem lesz kit megfertőznie, eltűnik a süllyesztőben. Viszont bármikor felbukkanhatnak az újabb és újabb variánsok, amelyek ellen védekezni kényszerülünk, méghozzá védőoltásokkal és a jövőben sikeresnek bizonyuló gyógyszerekkel.”
Az elmúlt három hónapban legalább egy tucat orvos írt kioktató jellegű üzeneteket nekem azzal kapcsolatban, hogy ne hülyítsem már az embereket olyan baromságokkal, hogy a fertőzésen való átesettség bármilyen védelmet adna.
Jellemző volt, hogy közben hiába csatoltam a véleményem igazolására egy tucatnyi tekintélyes orvosi lapban megjelent kutatás eredményét, egyszerűen el sem olvasták, csak a korábban kialakított álláspont szövegét tolták. Mintha a Pfizer „fizetett orvoslátogató ügynökei” lettek volna.
Egyszerűen kiábrándító volt az a szellemi csömör, ami ezekből az emberekből sugárzott. Nem érdekelték őket a tények. Nagyon izgalmas lett volna tudományos részleteket megvitatni velük, de hamar kiderült, hogy fogalmuk sincs a nyálkahártya (mucosalis), a humorális és a cellurális immunitás működéséről.
Nem érdeklik őket az IgM az IgG vagy az IgA szerepe és hallani sem akarnak bármilyen szakmai érvről. Nem sokban különböztek attól az USA-ba szakadt hazánkfiától, aki azzal gyanúsított meg bennünket, hogy valójában egy „trumpista fasizmust” képviselve hazudozunk összevissza, és kitalált kutatókra és „harmadrangú háziorvosok” baromságaira hagyatkozunk. Őt is annyira érdekelte a biológia és a megszerezhető tudás, mint ezeket a „szakembereket”.
A jobb szándékúak közülük (akik mindig név nélkül osztják az észt) egyszerűen csak figyelmeztettek, hogy ez egy téveszme, amit az „oltásellenesek” terjesztenek és súlyos társadalmi következményekkel járhat a terjesztése.
Sok mindennel találkoztam eddig a járvány kapcsán, de Szlávik, Falus és „Anonymus” doktorok tanulmányaival nem találkoztam a The New England Journal of Medicine-ben.
Ez pedig csak amiatt lehet, mert oda csak „kórós tévképzetekben” szenvedő kutatók százai írják azokat a tanulmányokat, amelyek ellentmondanak az itthoni narratívának.
Nem értek egyet azzal, hogy adott kérdésekkel csak az „állítólagos szakértők” foglalkozhatnak. Ez abból a megállapításból indul ki, hogy a többi ember „tök hülye” az adott tudományterülethez és egyáltalán nem hajlandó megtanulni abból semmit. Ismerőseim sokszor elcsodálkoznak azon, hogy ugyan már honnan tudom ezt, vagy azt. Erre a válaszom a legtöbbször az volt, hogy jártam iskolába és odafigyeltem az órákon. Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy szinte „megbocsáthatatlan bűnnek” tartom azt, ha valaki semmit sem tud arról, amit korábban tanítottak neki. A barantások között szállóigévé vált a „nem tudtok ti semmit” és a „csak hagy hívjam fel a figyelmeteket még egy dologra” szófordulataim. A két és fél órás foglalkozások első húsz perce mindig szellemi munícióról szólt. Volt, aki ezt nagyon nem szerette, és volt, aki e percek miatt járt hozzám az edzésre. Ott sem elsősorban arra éreztem késztetést, hogy még egy bottechnikát megtanítsak az embereknek, hanem abban hittem, hogy fel tudom kelteni az érdeklődésüket az őket körülvevő világ iránt.
Ami ma történik, az egy hazug technokráciába való átmenet. A korai szocialista teoretikusok, például Henri de Saint-Simon szerint az államnak az a legfőbb funkciója, hogy az uralmi formákat tudományos igazgatássá kell átalakítani, és a tudományos irányítás alatt álló termelési folyamatok mintázatát kell alkalmazni az új társadalmi rend megalkotása során.
A technokrácia kiváltságosítja a tudományos kutatók és a műszaki szakértők véleményét és nézőpontját, egyfajta arisztokráciává emeli őket, miközben marginalizálja a lakosság véleményét és nézeteit.
Mivel a nagy multinacionális technológiai vállalatok határozzák meg a termelési folyamatok irányát, ezért el akarják hitetni a társadalommal, hogy az ő szakértelmük „tévedhetetlen” és elegendő az emberi társadalom irányításához. Számunkra nincs itt semmi látnivaló. Persze ebben ott van az az enyhén „náci ízű felhang” is, hogy az elit szerint: „mi azért vagyunk ott, ahol vagyunk és azért tehetjük meg azt, amit csak karunk, mert kiválasztottak, többek, okosabbak, genetikailag alkalmasabban vagyunk – nálatok”.
A tudás mindenkié! Hobbes a Leviathan-ban így fogalmazott: Scientia potentia est (A tudás hatalom). Sir Francis Bacon a Meditationes Sacrae, De Haeresibus című művében így írta: Ipsa scientia potestas est (A tudás már magában hatalom). Egy demokratikus társadalom működésképtelen a tudásra, a világ megismerésére vágyakozó tömegek nélkül.
Amint a hagyományos műveltséget kiütik a tömegek kezéből, abban a pillanatban megszűnik a demokrácia minden lehetősége. A tudás elvesztésével a hatalom minden szegmenséből ki lesz zárva az emberi társadalom.
Az ember természeténél fogva kíváncsi. Mivel ez az alaptermészete, erről csak szervezett keretek között, jól átgondolt stratégia mentén szoktathatják le. Kifordult világunkban erre való az iskola.
Nemrégiben Knausz Imre oktatáskutató nyilatkozta azt, hogy hazánkban az iskola működése csak egy nagy színjáték.
„Ma már már szinte mindenki iskolába jár, nagyon hosszú időt tölt el ott, de nagyon kevesen vannak, akik hasznosítani tudják, amit az iskolában kapnak. Ennek okait meg kellene vizsgálni. Hajlamosak vagyunk erre a legtöbbször egyszerűen azt mondani, hogy a gyerekek nem megfelelőek, a szülők nem gondoskodnak rendesen a gyerekekről, esetleg hozzátesszük, hogy az iskolában ügyesebben kellene tanítani, jobb tanárokra van szükség. Mások azt állítják, hogy nem is működik olyan rosszul az iskola, mert igaz, hogy nem tudják a gyerekek (és a felnőttek se), mi az a kovalens kötés, vagy melyik oldalon van a májuk, de azért bizonyos dolgokat valamennyire megtanulnak, tehát mégiscsak van értelme az iskolába járásnak. Én azt gondolom, hogy rengeteg időt töltenek el az iskolában az emberek, Vekerdy Tamás szerint ezzel elveszik a gyerekkorukat, miközben az iskola egyenesen megbetegíti őket) nem normális, hogy ennek alig van valamilyen kézzelfogható eredménye.”
„Nagyon alacsony százalékban tudunk bármit is abból, amit az iskolában tanultunk. Ez mégiscsak luxus!"
„Rendszeresen fel szoktam tenni tanár-továbbképzésen azt a kérdést a résztvevőknek, hogy tudják-e, hogy hány proton van egy hidrogénatomban. Nemcsak hogy nem szokták tudni a természettudomány szakos tanárok a választ, de még nevetgélnek is, hogy miért is kéne nekik ezt tudni. Aki ezt nem tudja, az kémiából gyakorlatilag semmit sem tud, noha évekig tanulta, talán még jó jegyeket is kapott a tantárgyból. Azt állítom, hogy ha ez így van, az rendszerszerű probléma. Tehát nem az van, hogy ügyetlenül csináljuk az iskolát, hanem lehet, hogy az az iskola funkciója, hogy a műveletlenséget újratermelje.”
Knausz Imre a Műveltség és demokrácia. Kísérletek a pedagógia bírálatára, 2010–2018 c. művében a következőket írja:
„Ez a kötet egyfelől védőbeszéd a műveltség, közelebbről az ún. hagyományos műveltség mellett. Amellett érvel, hogy a hatékony politikai részvétel és demokratikus ellenőrzés hiánya összefügg a tudáselosztás egyenlőtlenségeivel, ezért a műveltség demokratizálása nélkül nincs működő demokrácia. Másfelől a könyv vádbeszéd a hagyományos iskola ellen. A modern tömegoktatás a deklarációk ellenére ma már egyre kevésbé tölti be szerepét, és a műveltség terjesztése helyett inkább elzárja attól a tömegeket: műveltségközvetítést játszik, de csak a műveletlenséget termeli újra.”
Amikor én elolvasom a katari kutatók Védelem az omikron-változat ellen a korábbi SARS-CoV-2 fertőzéstől c. írását, akkor csak élek az emberségemmel. A járvány, az intézkedések közvetlenül fenyegették a családomat, a barátaimat és az általam nagyra tartott nemzeti közösségemet. Persze, hogy többet akartam tudni ezekről. Felelősségteljesen akartam dönteni és meg akartam védeni a szeretteimet. Mire való a tudás, ha nem erre?
Még a korai barantás kutatásaimban találkoztam egy 1963-as TSZ (termelőszövetkezet) fegyelmi üggyel, ahol egy idősebb (akkor 57 éves) szövetkezeti tagot megfenyítettek, mert nem volt hajlandó a Matadort rápermetezni a növényekre. A munkavezető és az agronómus megalázó és kioktató módon nyilatkozott a fegyelmi eljárás során, és a „tudatlan parasztot” az emberi társadalom aljának minősítették. Az szövetkezeti tag azzal védekezett, hogy ez olyan erős méreg, hogy lehetetlen, hogy nem megy bele a termésbe, és ha ő ezt kiszórja, akkor azok az emberek, akik ebből esznek, meg lesznek mérgezve, ilyet pedig ő nem fog csinálni. Olyan istállóba sem akart bemenni dolgozni, ahol ilyen anyaggal permetezték az istálló falát.
A Matador DDT a (diklór-difenil-triklóretán) tartalmú, nagy hatású rovarméreg volt. Ez a vegyszer nem szelektív hatású. A hasznos rovarokat is válogatás nélkül elpusztítva ökológiai zavarokat, károkat okoz. Amit pedig a legkedvezőbb tulajdonságának véltek – ti. hogy nem illékony és a természetben hosszú ideig nem bomlik le –, rendkívül hátrányosnak bizonyult, hiszen a kipermetezett DDT a talajvízzel a folyókba és a tavakba jutva felhalmozódik az algákban, onnan a táplálékláncon át a halakba, majd a madarakba kerül, szervezetükben felhalmozódik és pusztulásukhoz vezethet, vagy legalábbis gátolja szaporodásukat.
Magyarországon ezeket a szereket 1966-ban betiltották. Később bebizonyosodott a DDT rákkeltő hatása, valamint hogy nemzőképtelenséget okoz állatok és emberek körében egyaránt. Azokon a területeken, ahol a szert nagy mennyiségben használták, megugrott a koraszülések és az értelmi fogyatékkal születők aránya. A lakosság körében szerte a világon még most is kimutatható a szer a zsírszövetben, a vérben és az anyatejben. A DDT gátolja a férfi hormon hatását, ezért részben felelős az egyre gyakoribb meddőségért és impotenciáért.
Az öreg természetes ösztöne ezerszer többet ért, mint a félművelt „szakemberek” meglátása. A szert hiába tiltották be három év múlva, a felelősöket akkor sem kereste meg senki és az öreget sem rehabilitálták. Az ügy mindig eszembe jut, amikor a „szakértők” arra hivatkoznak, hogy ők tévedhetetlenek egy ügyben.
A dologhoz azért az is hozzátartozik, hogy P. András később börtönbe került, mivel egy idő után elvesztette a türelmét és „szétcsapott” a bizottsági tagok között, és a helyszínre érkező körzeti megbízottat is alaposan helyben hagyta.
Már csak P. András emléke és a „józan paraszti ész” tisztelete miatt is figyelem aggódva a Magyarországon folyó Covid-Abszurdisztán soron következő epizódját. Minden tudományos eredmény ellenére az eddigi védettségi igazolványt május 1-jétől oltási igazolvány váltja, ami jelentősen megváltoztatja a koronavírus elleni védettség definícióját.
Legalábbis hivatalosan, a járványügyi korlátozások alóli mentesség szempontjából, hiszen immunrendszerünk működését még mindig nem kormányrendeletek és sajtónyilatkozatok irányítják.
A Magyar Közlöny alapján és a kormányzati koronavírus-oldalon is megjelentek szerint májustól:
az igazolvány a második oltástól számított 6 hónapig, a harmadik oltás után viszont korlátlan ideig érvényes.
oltatlan személy még a fertőzésen való átesettség esetén sem jogosult oltási igazolványra;
aki két oltást követően fertőződött, annak az igazolványa 6 hónapig érvényes.
Ezek alapján tehát a két oltással rendelkezők és a fertőzésen átesett oltatlanok május 1-jén egycsapásra elvesztik a védettségüket (az előbbiek akkor, ha több mint fél év eltelt a második dózis beadása után), ez nagyjából kétmillió embert jelent. A kormány eredetileg már február 15-én életbe léptette volna a változtatásokat, de végül két és fél hónappal – a parlamenti választás utánra – halasztotta a bevezetésüket. A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy „a szorongás és a félelem kezd elpárologni”, így Európa több országában lazítanak mostanság a korlátozásokon, de közrejátszhatott az is, hogy a harmadik oltások beadása nem pörgött fel igazán, eddig csak 3 millió 741 ezren éltek vele.
Az oltási igazolvány bevezetése egyértelműen politikai döntés volt. Célja az átoltottság növelése. Nincs mögötte biológiai érv.
Szlávik és Falus politikai üzeneteket, és nem pedig tudományos tényeket közvetít felénk. Minden híresztelés ellenére a biológia a saját szabályai alapján működik. Négy-hat hónap után két oltás hatása teljesen lenullázódik, mintha „mi sem történt volna”.
A fertőzésen átesettek védettsége legalább 20 hónapig fennmarad. Két oltás csak féléves védettséget biztosít, a harmadik már valóban korlátlan idejűt? Mi van?! A fertőzésen való átesés után semmiféle védelmet nem hagy az immunrendszerünkben?! Csak pár száz tanulmány támasztja alá az ellenkezőjét!
Ilyenkor megnyugszom, mert kiderül, hogy a józan paraszti ész és az igazi tudomány valójában kéz a kézben jár, és csak a profithajszolásban érdekelt csoportok áltudományáról derül ki, hogy „hatalomtechnikai boszorkánykonyha” terméke.
Forrás:
https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.08.24.21262415v1
https://www.thelancet.com/journals/laninf/article/PIIS1473-3099(21)00676-9/fulltext
https://www.thelancet.com/journals/laninf/article/PIIS1473-3099(21)00676-9/fulltext
https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.07.02.21259897v1
https://www.thelancet.com/journals/eclinm/article/PIIS2589-5370(21)00141-3/fulltext#%20
https://24.hu/tudomany/2022/02/10/oltasi-igazolvany-majus-vedettsegi-igazolvany-covid-koronavirus/
https://hvg.hu/elet/20191010_Vekerdy_pszichologia_popsztarja_es_a_kozoktatas_lelkiismerete
Comments