top of page
szilajcsiko

Vukics Ferenc: Nem igaz, hogy a fertőzésen átesett gyerekek nagy részénél long-Covid alakul ki!







A legnagyobb bűn, ami ebben a járványban el lehetett követni, az a mindent áthálózó, szisztematikus megfélemlítési kampány volt. A mindennapok során a hatóságok és a média ezzel akarta befolyásolni az embereket. A legembertelenebb hazugság pedig az volt, amikor elkezdték terjeszteni, hogy most már a gyerekek is védtelenek.

Amikor teljesen világossá vált, hogy a gyerekek számára a Covid többnyire ártalmatlan betegség, akkor elkezdtek beszélni a titokzatos „hosszú covidról”, ami a még az enyhe tüneteket produkáló gyerekeket is megbetegítheti.

„Egyre többen betegszenek meg a delta és a delta plusz variáns okozta fertőzés miatt és sajnos ezek a mutációk a gyerekeket sem kímélik. Egy friss kutatás szerint a 18 év alattiak minimum tizennégy százaléka az enyhe tüneteket követően még fél-egy évvel a megbetegedést követően is maradandó panaszokkal küzd.” (lásd itt)


„Poszt-Covid: a sokarcú betegség a legkisebbeket sem kíméli. A poszt-COVID betegségről eddig főleg a felnőtteket érintően jelentek meg kutatási eredmények, gyermekekre vonatkozóan egyelőre kevés a publikáció és a szakirodalmi adat. A Bethesda Gyermekkórház poszt-COVID osztályán egy 4 éves gyermek volt eddig a legfiatalabb páciens, de a tapasztalatok alapján nagyon sok gyereknél, a fertőzésen átesettek körülbelül felénél alakul ki valamilyen hosszú ideig elhúzódó, poszt-COVID-ra utaló tünet.” (lásd itt)


Szlávik János még másfél hónappal ezelőtt is azt nyilatkozta, hogy nagyon népszerű a gyerekek oltása, mert sok 5-11 éves korosztályba tartozó gyermek szülője gondolja úgy (nagyon ravasz – a hibás nézetet megismétli, de a szülőkre fogja, miközben ők terjesztették el), hogy az oltás megvédi a gyermekét a fertőzés ellen, és attól is, hogy a gyermek hazahozza a fertőzést.


„Ráadásul az új variánsok egyre inkább fertőzik a gyerekeket, tehát itt az ideje az ő oltásuknak is. Sajnos már nagyobb számban is kerülnek kórházba a gyerekek a koronavírus okozta fertőzés miatt. Ma már 40-50 gyerek fekszik a kórházban, van, aki lélegeztetőgépre is került. Ráadásul a gyerekeknél nemcsak a vírus, hanem a fertőzést követő gyulladásos immunfolyamat is kórházba kényszerítheti a gyereket és náluk is van post covid szindróma.” (lásd itt)


A long-covidos gyerekek mintegy tíz százaléka hónapokon át tartó, súlyos panaszokról számol be. Megváltozhat a szag- és ízérzékelésük, emiatt nehezebben esznek vagy az „agyi köd” miatt romlik az iskolai teljesítményük. Serdülők, akik korábban versenyszerűen sportoltak, most alig bírnak felöltözni vagy felmenni az első emeletre anélkül, hogy kifulladnának. Bár a szakemberek ma még nem tudják, pontosan mitől és hogyan alakul ki a long-Covid, illetve milyen szerepet játszanak benne pszichés tényezők, egy biztos: a gyerekek szenvedése valós, és csak úgy tudunk segíteni nekik szülőként, pedagógusként, ha képben vagyunk.” (lásd itt)


Az egyik legdermesztőbb azonban a Délmagyar november közepi cikke:


„Az oltatlan szülők komoly kockázatot jelentenek a gyermekükre. Ha azonban az egész család védettséget szerzett, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek sem fog megbetegedni – hangsúlyozta Havasi Katalin. Egy amerikai tapasztalatokon alapuló tanulmány szerint a delta variánssal fertőzöttek közül, korosztálytól függetlenül, kétszer annyian kerülhetnek kórházba, mint korábban – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzetben a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, jelezve: a delta mutáns gyors és agresszív terjedése miatt a gyerekek is nagyobb számban fognak megbetegedni.”


„A sokszervi gyulladás következtében egyebek mellett a vese, a szív, az idegrendszer és a bélrendszer is feladja a működést, tehát egyszerre sok szervrendszer súlyos gyulladásos állapotba kerül. A tapasztalatok szerint azonban ettől a gyulladástól a koronavírus elleni védőoltás megvédi a gyermekeket. Emellett – hívta fel a figyelmet – a másik ilyen késői szövődmény a long Covid-szindróma, amely jelenleg több száz gyermeket érint Magyarországon.”


„Havasi Katalin továbbá arra is kitért, hogy a fiatalabb szülők többsége azt gondolja, hogy nincs szüksége az oltás felvételére, mert erős az immunrendszere, ugyanakkor feltehetően nem gondolja végig, hogy ezzel a döntéssel a gyermeke egészségét is befolyásolja – húzta alá. Elmondása szerint ugyanis azoknál a családoknál, ahol a szülők saját maguk sem veszik fel a védőoltást, az oltható korosztályba tartozó gyerekük sem szerez védettséget. Emellett – folytatta – ha a szülők, a családtagok vagy a gyerekeket gondozók nincsenek beoltva, az komoly kockázatot jelenthet a legkisebb, még oltatlan gyerekek számára, hiszen őket csak a környezetük tudja megvédeni.”


„Havasi Katalin emellett arra is figyelmeztetett, ha a társadalom átoltottsága nem ér el egy kiemelten magas szintet, addig a vírus mindig körözni fog a populációban, és minél tovább köröz, annál több új variáns fog megjelenni. Hangsúlyozta, ameddig a világ nagy része nem lesz beoltva, várhatóan újabb és újabb vírusvariánsok fognak megjelenni. A harmadik oltás kapcsán kiemelte: a magyar és a nemzetközi eredmények is azt mutatják, hogy az emlékeztető oltás felvétele után sokkal jobbak a védettségi eredmények, ami nem csak az idősebb korosztályok esetében igazolt. (Közben több országban nem engedik a gyerekeknek beadni a második adagot sem. Legutóbb pedig Svédország jelentette ki, hogy nem ajánlja a 12 év alatti gyerekek oltását.)


„Havasi Katalin kiemelte, az amerikai tapasztalatok nagyon jók, a gyerekek védettsége magas szintű, jól reagálnak az oltásra, sőt az immunizálást követően kevesebb mellékhatás jelentkezik náluk, mint az idősebbeknél. Elmondása szerint tehát év végére vagy 2022 elejére az 5–11 éves korosztály már oltható lesz, tavaszra pedig várhatóan az öt év alatti korcsoport oltási vizsgálatainak is meglesznek az eredményei, így az ő vakcinációjuk is szóba kerülhet.”

Egy nagy dániai tanulmány végre pontot tesz az ügy végére. Több mint 37 000 gyermek megvizsgálása nyomán egyértelműen leleplezte ezeket a hazugságokat. A következtetés félreérthetetlen: „A hosszú Covid gyermekekben ritka (0,8%), és többnyire rövid ideig tart".

Honnan vették a magyar „szakemberek” aminimum tizennégy százaléka” és a nagyon sok gyereknél, a fertőzésen átesettek körülbelül felénél alakul ki” adatokat?! A COVID-19 elsősorban az idősekre és a betegekre veszélyes. Fiataloknak és egészségesnek nagyon ritkán van problémája. A gyerekeknek szinte soha.

Luise Borch, a NIDO Denmark, Gyermek- és Serdülőgyógyászati Osztályfőorvosa és munkatársai által készített „Hosszú COVID-tünetek és időtartam SARS-CoV-2-pozitív gyermekeknél – országos kohorszvizsgálat” c. tanulmány megállapítja, hogy a hosszú COVID gyermekeknél ritka és nagyon rövid ideig tart.

„A legtöbb gyermeknél az akut COVID-19 enyhe lefolyású. Csak néhány, főleg nem kontrollált, kis mintaméretű vizsgálat értékelte eddig a gyermekek SARS-CoV-2 fertőzéséből való hosszú távú felépülését. A tanulmány célja a 'hosszú COVID' tüneteinek és időtartamának értékelése volt gyermekeknél.”

„Egy országos kohorsz-vizsgálat 37 522, RT-PCR-rel igazolt megfertőződött 0–17 éves gyermek bevonásával (válaszarány 44,9%) és egy 78 037 gyermekből álló kontrollcsoport vizsgálatával (válaszarány 21,3%) készült.”

„E tanulmányok egyike sem tartalmazta azonban a kontrollcsoportot, ami azt eredményezte, hogy a 'hosszú COVID' prevalenciáját túlbecsülik. Három vizsgálatban kontrollcsoport vett részt, és a 'hosszú COVID' tünetek sokkal alacsonyabb gyakoriságát dokumentálták [19, 20, 30].”

„2021. március 24. és május 9. között minden gyermeknek elektronikus kérdőívet küldtünk. A  > 4 hétig tartó tünetek gyakoriak voltak mind a SARS-CoV-2 gyermekek, mind a kontrollcsoportok körében. A 6–17 éves SARS-CoV-2-n átesett gyermekek azonban gyakrabban jelentettek tüneteket, mint a kontrollcsoport (százalékos eltérés 0,8%).”

„A leggyakrabban jelentett tünet az óvodáskorú gyermekek körében a fáradtság kockázati különbsége (RD) 0,05 (CI 0,04–0,06), a szaglás elvesztése RD 0,01 (CI 0,01–0,01), az ízérzés elvesztése RD 0,01 (CI 0,01–0,02) és az izomgyengeség RD 0,01 (CI 0,00–0,01).”

„Az iskolás gyerekek körében a legjelentősebb tünet a szaglás elvesztése RD 0,12 (CI 0,12–0,13), az ízérzés elvesztése RD 0,10 (CI 0,09–0,10), a fáradtság RD 0,05 (CI 0,05–0,06), a légzési problémák RD 0,03 (CI 0,03–0,13). 0,04), szédülés RD 0,02 (CI 0,02–0,03), izomgyengeség RD 0,02 (CI 0,01–0,02) és mellkasi fájdalom RD 0,01 (CI 0,01–0,01).”

A kontrollcsoportba tartozó gyerekek szignifikánsan több koncentrációs nehézséget, fejfájást, izom- és ízületi fájdalmat, köhögést, hányingert, hasmenést és lázat tapasztaltak, mint a SARS-CoV-2 fertőzöttek. A legtöbb gyermeknél a hosszú COVID” tünetei 1–5 hónapon belül megszűntek. Következtetés: a hosszú COVID” gyermekeknél ritka és nagyon rövid ideig tart.

„Összefoglalva, ez a tanulmány a mai napig a legnagyobb tanulmány a 'hosszú COVID' tüneteiről és időtartamáról SARS-CoV-2 pozitív gyermekeknél, beleértve a kontrollcsoportot is. Új bizonyítékot szolgáltat a 'hosszú COVID' előfordulására gyermekeknél, dokumentálva, hogy a 'hosszú COVID' elsősorban idősebb iskolás gyerekeknél észlelhető. Annak ellenére, hogy a SARS-CoV-2 gyermekeknél jelentett hosszan tartó tünetek magas prevalenciája (12–51%), a 'hosszú COVID' valódi előfordulása sokkal alacsonyabbnak tűnik, akár 0,8% is lehet. A leggyakoribb „hosszú COVID” tünetek a fáradtság, a szaglás és az ízérzés elvesztése, a szédülés, az izomgyengeség, a mellkasi fájdalom és a légzési problémák. Ezeket a tüneteket nem lehet a társadalmi korlátozások pszichológiai következményeihez rendelni. Az olyan tünetek, mint a koncentrációs nehézségek, a fejfájás, az izom- és ízületi fájdalmak és az émelygés, a SARS-CoV-2 fertőzésen kívül más tényezőkkel is összefügghetnek. A legtöbb esetben a 'hosszú COVID' tünetek 1–5 hónapon belül megszűnnek.”

A magyar szakértőknek azt üzenem, hogy rémisztgető tartamú híradásokban való részvétel helyett inkább olvassák a szakirodalmat!


 

Forrás:

















350 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg