Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (257) ‒ David French Zelenszkij iránti hősimádata eltorzítja a valóságot
- dombi52
- máj. 28.
- 3 perc olvasás
The American Conservative:
David French Zelenszkij iránti hősimádata eltorzítja a valóságot
Írta: Ted Galen Carpenter a The American Conservative szerkesztője, a Randolph Bourne Institute és a Libertarian Institute vezető kutatója.
Az Ukrajnát támogató kommentátorok felfújják az ország stratégiai jelentőségét és erkölcsi tekintélyét.
A NATO Oroszország elleni helyettes háborújának kezdete óta heves elszántság ösztönzi az európai és az amerikai politikai és véleményvezér eliteket arra, hogy fokozzák a közvéleményben Ukrajna stratégiai fontosságáról és erkölcsi tekintélyéről kialakult képet. Ez a fokozási kísérlet néha szélsőséges, sőt nevetséges szintre jutott.
A múlt hónapig Marc Thiessen és Bernard-Henri Lévy szakértők megérdemelték a közös díjat a leginkább irreális, Ukrajnát támogató elemzésekért, amelyek még az európai vagy globális geopolitika legalapvetőbb realitásait is figyelmen kívül hagyták.
A Washington Post 2022. áprilisi véleménycikkében Thiessen, aki George W. Bush elnök beszédírója volt, majd később az ultrahawkish American Enterprise Institute vezető munkatársa lett, határozottan kijelentette:
„Oroszországot nem csak ki kellene rúgni az [ENSZ] Biztonsági Tanácsából, hanem helyét Ukrajnának kellene átadni.”
Lévy meggyőző hozzájárulása az ukrán rajongói klub versenyéhez egy 2023 márciusában a Wall Street Journal-ban megjelent cikk volt, amely pontosan ugyanezt a javaslatot tette.
Igaz, nem ők voltak az egyetlen nyugati elemzők, akik azt állították, hogy Oroszországnak nem kellett volna automatikusan örökölnie a Szovjetunió állandó helyét a Biztonsági Tanácsban a Szovjetunió felbomlása után.
Azonban az állításuk, miszerint Ukrajnának, egy krónikusan korrupt, szegénység sújtotta közepes méretű országnak, ilyen geostratégiai értékkel bíró helyet kellene birtokolnia, újszerű és egyenesen bizarr volt.
Eltekintve attól a nyilvánvaló negatív következménytől, hogy az ENSZ szervéből kizárnák a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenáljával rendelkező országot, több tucat országnak volt hitelesebb igénye az állandó Biztonsági Tanácsi helyre és a hozzá tartozó döntő vétójogra, mint Ukrajnának. India, Japán, Brazília, Németország és Pakisztán nyilvánvaló nevek voltak minden olyan listán, amely gazdasági vagy katonai szempontokon alapult.
Hihetetlen, de a New York Times rovatvezetője, David French új cikke most már Thiessen és Lévy elavult írásait is felülmúlja abban, hogy túlbecsüli Ukrajna képességeit és általános stratégiai jelentőségét. Sőt, French még az Ukrajna-párti kommentátorok között is kiemelkedik azzal, hogy vadul eltúlozza Kijev következetességét az erkölcsi normák terén.
A New York Times rovatvezetője úgy ábrázolja Ukrajnát, mint amely pragmatikus és etikai szempontok alapján egyaránt a világ nagyhatalmai közé tartozik.
French véleménye szerint ez katonai szempontból igaz, nemcsak Ukrajna meglepő kitartása miatt Moszkva brutális agressziójával szemben, hanem a drónháborúban elért kézzelfogható eredményei miatt is, valamint azért, mert rendelkezhet „a nyugati világ legnagyobb és legharcedzettebb szárazföldi haderejével”.
French szerint Kijev meglepő harctéri ellenállóképessége Oroszországgal szemben és általános katonai innovációja csupán a felszínt karcolja meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eredményeinek.
Zelenszkij emellett
„a következő lépést is megteszi, amelyet még 2024-ben is elképzelhetetlennek tartottak volna. Szavakkal és tettekkel mutatja meg Európának és a világnak, hogyan őrizheti meg szabadságát és függetlenségét a posztamerikai szabad világban.”
Valóban, French cikkének címe azt állítja, hogy Zelenszkij most „a szabad világ új vezetője”.
Az a fajta hősimádat, amelyet French, Thiessen, Lévy és mások fejeznek ki Ukrajna és vezetője iránt, megérdemli minden olyan elemző megvetését, aki csak egy szikrányit is rendelkezik realizmussal.
Kijev katonai eredményei túlnyomórészt a kiterjedt külső segítség eredményei.
Az Egyesült Államok és európai szövetségesei több száz milliárd dollárt öntöttek Ukrajnába – annak ellenére, hogy bőven vannak bizonyítékok a rezsim autoritárius jellegére és korrupciójára.
Az a 105 milliárd dolláros „kölcsön”, amelyet az Európai Unió áprilisban jóváhagyott, csupán a nyugati nagylelkűség legújabb részletfizetése.
A NATO emellett egyre kifinomultabb és halálosabb fegyverekkel látta el az ukrán hadsereget, és kulcsfontosságú operatív hírszerzési adatokkal segítette Kijev erőit.
Ukrajna nyugati szurkolói rendszeresen figyelmen kívül hagyják az ilyen kellemetlen részleteket. Kényelmesen elhallgatják azokat a számos visszaéléseket is, amelyeket Zelenszkij rezsimje az évek során elkövetett.
French ebben a tekintetben még Lévy-t és Thiessent is felülmúlja. Nosztalgikusan elmélkedik arról, hogy felnőtt élete során először
„a liberális demokrácia védelmének erkölcsi és stratégiai szíve nem Washingtonban dobog. Londonban, Párizsban, Berlinben vagy Ottawában sem dobog. Kijevben van, ahol egy bátor vezető és egy bátor nép felvette azt a fáklyát, amelyet Amerika elejtett.”
Az ilyen nyelvhasználat gyermeki rajongást tükröz, nem pedig kifinomult, árnyalt, szakmai politikai elemzést.
Védhető álláspont azt állítani, hogy a Kreml volt az agresszor a jelenlegi orosz–ukrán háborúban – még ha ez a nézőpont is jelentősen leegyszerűsíti a komplex problémakört.
Minden bizonnyal védhető álláspont azt állítani, hogy Zelenszkij nem olyan utálatos politikai szereplő, mint Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin. Akár az is védhető álláspont lehet, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai offenzívájának megakadályozásának elmulasztása veszélyes regionális és globális precedenst teremtene.
Ugyanakkor nem védhető álláspont azt állítani, hogy Ukrajna fontos, nemhogy létfontosságú lenne Amerika biztonsága és jóléte szempontjából – ez az a fő kérdés, amelyen az amerikai vezetőknek el kellene gondolkodniuk.
És teljesen védhetetlen azt állítani, hogy Volodimir Zelenszkij jogosan a „szabad világ” erkölcsi vezetője, vagy hogy a „liberális demokrácia erkölcsi és stratégiai szíve” Kijevben dobog. Valójában ez az érv a valóság obszcén torzítása.
