1920. június 04. – Trianoni féreg! – Pár csepp könny – (Gavallér János versei)

 1920. június 04.

Kanonizált csapdába csaltak,

eltörlik a lelkek sóhaját,

azt hiszik, lehet vezényszóra

törölni sok-sok kínhalált,

emberlélekről semmit se sejtő,

barbár, hazug szemfényvesztők.

Feldarabolták az egészet,

s részekről hazudják: Ez így szép!

Szívük érzés nélkül kong, remeg,

félelem kering ereikben,

emberlélekről semmit se sejtő,

barbár, hazug szemfényvesztők.

Szentkorona országainak

tilos a gyász, az emlékezet,

síró harangok betiltattak,

csak égben sírnak a szellemek!

Emberlélekről semmit se sejtő,

barbár, hazug szemfényvesztők!

Csak égben sírnak a szellemek,

s kísértenek, amíg élet lesz:

A végzet lassú veszedelem,

utolér bárkit, Isten szele.

Emberlélekről semmit se sejtő,

barbár, hazug szemfényvesztők.

Betiltottátok a fájdalmat:

A szenvedők gyászoló jaját.

Versaillesban kísértet-gyertya ég,

fénye Európára árnyék.

Emberlélekről semmit se sejtő,

barbár, hazug szemfényvesztők!

 Trianoni féreg!

Gnómbatyu, gyilkos megosztás, leszámolás, – remeg testvér szívében jégcsákány –, diktátum, érzelemprés facsarja szívünk, darabokra törték nemzettestünk. Háborúba csalták, csapdába, hű hitünk, elárulták a szentharcot, esküt, elárulták a nemes-létezést, embert, szívet, földet s földnek becsületét. Farkas csordák rontottak újra csak miránk, vérünkön hízott sok korcs-rútvilág, agyból nőtt gaz borította Európát, mi szívünk vére oltotta szomját. Keservesen zúg, háborog a nagyvilág, pióca-szájuk embervért kíván, kevés a kincs, a kéj, kevés a hatalom, hűséghiány van, s nincs, nincs irgalom. Szétszabdalt testünkben dobog, él még a szív, él az összetartozás, él a hit, s harcolunk a kimondott szó igazáért, őseink sírjának nyugalmáért! Aranyos hunvitézek, drága leventék égi mezőkön ragyog rátok fény, eskütökhöz híven védtétek nemzetünk, csillagösvényen nem veszíthetünk! Értetek is dobban testvér magyar szívünk, e földet örökre megőrizzük, hogy lássa Isten: Az ember hű a szóhoz, őseihez, otthonhoz, Hazához! Aranyos hunvitézek, drága leventék égi mezőkön ragyog rátok fény, vérszerződéshez híven lelketek szívünk, csillagösvényen nem veszíthetünk! Végigsöpört rajtunk Sátán összes átka, maradtunk hűek, maradtunk bátrak az igaz világra esküt tett Atyához, Igéhez, vérhez, szívhez, Hazához! Kísértés toporzékol a nagyvilágban, Mammon-mulatós kéj járja, járja utolsó táncát, s a sötétség leborul, leborul előtted Jézus Krisztus! Lásd, Isten, halálunk percében sem kérünk semmi mást tőled, gyógyítsd be szívünk, hogy földeden virágozzon a szentlélek, pusztuljon féreg, éljen az élet! Aranyos hunvitézek, drága leventék égi mezőkön ragyog rátok fény, a pokol tornácán és lelkünk legmélyén, csillagösvényen nem veszíthetünk!

Pár csepp könny 

Pár csepp könny, lélekpusztító méreg, életben marad a gyilkos féreg – meghalni eltévedt golyótól, sose siratni élő haldoklót, de jó is lenne, ha lenne szívük, a gyilkosoknak, ha lenne szívük! Halott gyerek bosszúéhes apja, keres még egy kezet, lábat, halált, repedt koponyákat, sikolyt talál, hallja a fülsüketítő halált, bosszút kiált, s házuk egy darabját, ripityára tört életük bábját lelkébe zárja gyermeke utolsó napját! Meghalt agyában a félelem. Zúg az ég, füst száll, megállt a világ, darabokra tör a lélek, senkik semmit nem remélnek, erőnek erejével hörög, öl-pusztít ártatlanokat a demokrácia. Iskolák koordinátáit adta át az ENSZ, s lettek célpontok, – valaki lőtt, pusztuljon mindenki! Nincs áram, víz, kenyér, porfelhőbe bújt a rettegés, s az éhes erőszak felfalja emberjog gyermekét. Meghalt agyukban az értelem. Nézd, az erősebbnek van igaza, s hallgatnak állatvédők, alapítványok, nincs, aki fizesse a tüntetést, hallgatnak tehát a humánusok, s zúgnak a fegyverek, – valaki lőtt, pusztuljon mindenki! – A demokráciának az élethez van joga, s az embernek sírni, temetni otthonát, felépíteni újra és újra az iskolát. Pár csepp könnyet ejt a világ, majd lesepri a terepasztalt, itt lakoma készül, dáridó, ott halotti tor, folyik a bor, Mammon tarol, s elcsendesednek a buldózerek, felszáll az égbe a por, árnyékba borul a napfény, s kinyúlnak a pokolnak neonfényei. Kihalt a földön az értelem? Nincs áram, víz, kenyér, porfelhőbe bújt a rettegés, s az éhes erőszak felfalja emberjog gyermekét. Valaki lőtt, pusztuljon mindenki!