160 magyar év ‒ Pokol prof friss, tömör, lényegbe vágó jegyzete

A cikk forrása: itt

Tallián Hedvig cikkajánlója

Bár még két hét van a választásokig, és csak tippelni lehet az Orbán-korszak tovább menetelére, de a közvéleménykutatási machinációk ellenére inkább a tovább menetelnek áll a zászló. Ezzel a 20 éves Orbán-korszak beillesztése és összehasonlító értékelése a 67’-es kiegyezés utáni, világháborúkkal megszakított 170 éves magyar történelem nagy szakaszaival már adja magát. Mit tudott tenni a Kiegyezés utáni kb. 40 év az első, majd 20 éves Horthy-korszak a második világháborúig, a brutális Rákosi- majd a konszolidálásra törekvő Kádár-korszak összesen 40 éve a szovjet birodalomba tagolva és csak korlátozott szuverenitással, majd ’89 óta 2030 közötti években az Orbán korszak először évtizedes előkészítése, majd megszakítása, majd 2010-től stabilizálódása?

A kiegyezés 40 éve a magyarság iparosítását, de a környező népekkel halálos ellenségeskedésbe fordulását hozta, a végére Trianonban az ország megcsonkítását,

és a területünk nagy, a népünk kisebb részének elszakítását, és a Horthy-korszak már csak ennek részbeni ellensúlyozását és a maradék ország stabilizálását célozhatta.

Az 1948-as szovjet birodalomba betagolásunk a kis állammá vált Magyarország maradandó hatása eleinte a magyar elit lefejezése volt,

emigrációba és belső jogfosztottá téve a kb. félmilliós elitünket, és ennek ellenoldala, a mezőgazdaságból terrorral iparba és városba kényszerített alsóbb rétegek is csak felszínen jelentettek bizonyos fokig előrelépést, hisz

egy emberi természettel gyökeresen szembenálló állami- és gazdasági irányítási rendszerbe fogta bele a magyarságot.

A brutális Rákosi-korszak ’50-es évekbeli kezdetei után

a kádári konszolidáció kb. 30 éve 1989-ig ezt a természetellenességet igyekezett csökkenteni,

és részben helyreállítani egy normális társadalmi működés kereteit. Mivel ez a szovjet zsákutca az egész Közép-Kelet Európát együtt érintette, így se nem nőtt, se nem csökkent hozzájuk képest való fejlettségünk, és így jutottunk el az 1989-es birodalomból kiszabadulásunkig.

A ’90-es politikai kezdet rosszul indult, és

a fővárosközpontú hazai elit a korábbi totális állami tulajdon lebontását a globalista nyugati tőkéscsoportok kezébe adta, a belső politikai szerveződést antiszemita vádakkal magyarellenessé tette, és az új pluralista politikai demokrácia alapjaként a tömegmédiát és a kulturális szféra nagy többségét a globál-liberál nemzetleépülés szolgálatába állította.

Az, hogy a puszta kormányhatalomba véletlenek folytán is a nemzeti-jobboldali Antall-kormány jutott, nem sokat jelentett ez ellen, mert lényegében

ők is a globál-liberál törekvéseket hajtották végre abban a hitben, hogy ez a modernség követelménye,

meg igazán hozzáértő szakembereik sem voltak államvezetésre.

Ebből vált ki többéves tapasztalatszerzéssel és ráébredéssel Orbán Fidesz-formációja,

és az 1998-202-es tanuló kormányciklusában, majd átépítés és pártcentralizáció után a 2010-es 2/3-os többséggel kormányra kerüléssel szakítani tudott az 1989 utáni zsákutcával. Ezzel párhuzamosan az egész Nyugat vezető globális és bizonyos fokig már birodalmi elitjének látens európai civilizációt megsemmisítő törekvései nyilvánvalóvá váltak, és a minden európai országban és az USA-ban is meginduló lázadások élvonalába beállva

az Orbán-kormányok lassanként vezető szerephez jutottak a mélyállami birodalmi szerveződés lebontásában.

A Nyugat vezető hatalmát jelentő USA 2016-től ennek élére állt, és a centralizált Orbán-rendszer a 2/3-os kormányzati erő kivételes szilárdsága alapján a birodalomellenes USA Trump-adminisztrációjának fő európai szövetségesévé vált.

E közben ez a magyar szuverenista vezérszerep a közös birodalomellenes harcban a bő száz évvel ezelőtt halálos ellenségünkké vált körülöttünk levő szláv népekkel is a kibékülést hozta Orbán ügyes kapcsolatépítései révén.

Már csak a románokkal való ellenségeskedésünk maradt meg, noha a brüsszelita birodalommal közös szembenállás ideiglenesen tavaly már a legfőbb román, korábban magyarellenes pártelittel is a kibékülés felé tolódott el, és 2030-ig még erre is lehetőség lehet.