Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk! (5.) Cser Ferenc és Darai Lajos: Egyedülálló magyar nyelvünk
A magyar nyelv a ragozó nyelvek családjához tartozik. Ezen belül akkuzatív nyelv, azaz közvetlen tárgy esetében a tárgyat ragozza. Elsőszótaghangsúlyos nyelv, azonban a hosszabb szavakban a páratlan szótagok mellékhangsúllyal rendelkeznek. Következetesen alkalmazza a magánhangzó harmóniát, miszerint a szó hangállományához nemcsak a ragok magánhangzói illeszkednek, hanem az egyszerű magyar szavakban vagy csak magas, vagy csak mély hangzású magánhangzók lehetnek. A magas hangzásúak gyakran a közelséget, a mélyek a távoliságot fejezik ki. Nyelvünk határozott és határozatlan névelőt használ. Az igeidőket közvetlen ragozással képezi, az összetett igeidők ugyan a múltban még léteztek, a mai nyelvből már kikoptak, régiesnek hangzanak. A mondatok szórendje szabad, a szavak mondatbeli szerepét ragokkal fejezi ki, a ragokat a szó végére illeszti. A birtokost helyezi előre, a birtokot a birtokos mögé, és a birtokot ragozza. Tárgyas és részlegesen kettős igeragozása van. Alapszó-készletének zöme egy- vagy kéttagú szó, melyekből képzőkkel, majd ragokkal képez fogalmakat. A magyar nyelv ma is egységes, nem szakadt nyelvjárásokra.
A magyar nyelv hangkészlete nagyon bő. Teljes ajakmozgással kilenc magánhangzót formálunk, mindegyiknek van hosszú és rövid változata. Meg kell különböztetnünk az a-t az á-tól, mert ugyan az á hosszabb, mint az a, de mégsem az a hosszú változata. Ugyanez vonatkozik az e és é viszonyára is. Mindkét hangpár képzése eltérő módon történik. Mássalhangzóink száma 26, és mindegyiknek van kettőzött, hosszú változata is.
A magyar nyelv szókészletének rendkívül nagy hányada az őselem, azaz etymon, ami azt jelenti, hogy egyszerű hangutánzó, mozgást leíró, vagy gyermeknyelvi szó. A magyar törzs-szókészlet kétharmada (66%) tartozik ide, míg más nyelvekben ez az arány sokkal kisebb. Még a türk nyelvekben találunk 25% körüli őselemet, de pl. az angol nyelvben ez már kevesebb, mint 5%. A magyar nyelv egyedülálló ősiséget mutat az alapszavak vagy szógyökök és az írás tekintetében is, a magyar nyelv és írás óriási hatással volt az ókori nyelvekre, valamint majdnem mindegyik európai nyelvre és az írásokra is. Amit a szóbokrok léte, a szavak bokrossága még inkább alátámaszt. Az indoeurópainak nevezett nyelvi rokonság egyik összetevője abban áll, hogy magyarból egyezően vettek át gyököket és szavakat. Akár azt is mondhatjuk tehát, hogy Európa kőkori nyelve a magyar, mert az akkor kitalált vagy használt nyelv még ma is él, és amelyből a magyar nyelv őrzött meg a legtöbbet.
Czuczor Gergely (1800-1866) és Fogarasi János (1801-1878)
A Czuczor Gergely és Fogarasi János ’gyökszótára’ (I-VI. kötet 1862-1974).
A magyar nyelv a többes számot következetesen -k hanggal fejezi ki, míg a rokon nyelvekben -i és -s a többes szám ragjaiban föllelhető jel. A baszk nyelvben ugyancsak -k fejezi ki a többes számot, de megjelenik ez a hang az örmény igeragozásban is, ahol egyébként a személyragok a magyaréval azonosak. A ’finnugor’ nyelvek közül a lappban találkozunk a többes szám első személy ragjában a -k-val, és a mordvinban fordul elő még két helyen.
A magyar nyelv kétféle igeragozást használ: a tárgyatlant és a tárgyast. Tárgyas igeragozása Európa nyelveinek általában nincs, az obi-ugor nyelvek mellett még a permieknek van. A magyarban van kettős igeragozás, ami egyetlen ’finnugor’ nyelvben sincs, van ellenben az ergatív nyelvekben, mint amilyen a baszk és a sumér.
A magyar és az ú. n. rokon nyelvek nem azonos módon képezik a múltidőt. A magyar következetesen -t hangot használ a múlt idő ragjában, a többi nyelvben a rag -s, ill. -i hang. A magyar rag sokkal inkább összhangban van a szász gyengeragozás -t, -d ragjával, mint a ’rokonokéval’. A magyar egyes és többes számot használ, az ugor nyelvek azonban használják a duális többest is, ami az indoeurópai nyelvek korai szakaszát is jellemezte.
A magyar igék közül kifejezetten hiányzik a birtoklást kifejező ige (habeo, haben, to have stb), és a magyar ezt a fogalmat a „nekem van” szókapcsolattal fejezi ki. Ebben hasonlít a türk nyelvekre. Az indoeurópai nyelvek közül ez az ige hiányzik a kelta nyelvek egy részéből, a szanszkritból és az örményből. Az ige hiánya a birtoklás fogalmának alárendelt szerepére utal a magyar műveltségnél. Az ige egyébként hiányzik a többi ’finnugor’ nyelvből is.
A magyarban van határozott és határozatlan névelő, ami a ’finnugor’ nyelvekben általában nincs.
A személyes névmás egyes szám első személyét a magyar az „én” szóval fejezi ki. Valamennyi ’rokon’ nyelvben erre -m hangzót tartalmazó szó szolgál, de ez a hang fejezi ki szinte minden európai nyelvben is ezt a fogalmat. A magyar a kivétel. Az egyes szám második személy ragja a -d, és ebben egyezik Európa valamennyi nyelvével.
Kiemelendő a magyar szóképzés sokoldalúsága és hatékonysága. Az egyik legfőbb jellemzőt az igekötők adják. Ezekkel az alapigék jelentése módosítható meglehetősen széles mértékben. A ’rokon’ s a környező nyelvek nem, vagy csak korlátozott mértékben használnak igekötőket. A képzők családja hatalmas a magyar nyelvben. Ezek igen nagy segítséget jelentenek a fogalmak pontos meghatározásához. A magyar nyelvben megfogalmazhatunk eleddig ismeretlen fogalmakat is úgy, hogy minden magyarul tudó azt a fogalmat a szó alapján megérti. A szomszéd nyelvekben a fogalmakat leíró új szót előbb körül kell írni ahhoz, hogy mások megértsék. Külön érdekessége a magyarnak, hogy ragokat is ragozhat, és így alkothat új kifejezést. Példa erre a „tőlem”, „hozzád” stb. Hasonló módon ragokat személyraggal, birtokos raggal más ’finnugor’ nyelv nem láthat el, azonban az egyes számban a magyarral azonos raggal, hasonlóképen fejezik ki ezeket a fogalmakat a kelta utódnyelvek. Többes számú ragjaik már nem követik a magyart, nincsenek a magyaréhoz hasonlóan rendszerben.
Varga Csaba (1945-2012) meghatározó írástörténeti művei
A magyar nyelv változása nemcsak a kikopó szavak kis száma, hanem a legrégebbi magyar nyelvi emlékek alapján is meglehetősen lassú. A legrégebbi magyar szövegek – pl. a Halotti beszéd – a latin írásmód ellenére is még minden nehézség nélkül megérthetők. Ez azt is jelenti, hogy a magyar nyelv a mai kifejezőkészségével már a ’honfoglalás idején is rendelkezett. Az angol vagy a francia nyelv hasonló korú szövegei a mai angol, vagy francia anyanyelvűek számára már egyáltalán nem, vagy csak alig érthetők meg. Talán ennek a lassú változásnak köszönhető, hogy a magyar nyelv az elmúlt évezred alatt sem szakadt szét nyelvjárásokra, egységes, egyetlen nyelvként maradt meg és él ma is.
(folytatása következik)
Előző részek:
