Népszavazás a családról – egy ki nem használt történelmi lehetőség
(Előszó)
A román belpolitika legjelentősebb eseménye az utóbbi hónapokban a család alkotmányjogi meghatározásáról szóló népszavazás volt. A „Koalíció a családért” nevű civil kezdeményezés összegyűjtött e tárgykörben három millió kétszázezer aláírást, a román törvényhozás mindkét háza megszavazta a kívánt módosítást, miszerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, ennek a megerősítésére lett volna szükség. Az érvényességhez elég lett volna, ha az urnákhoz járul a választásra jogosultak 30%-a. Mint ismeretes, ez nem sikerült, a kérdés a választóközönségnek mindössze egy ötödét, azaz 20%-át mozgatta meg. (,,,)
(Az erdélyi érdektelenségről)
Visszatérve az erdélyi magyar pártok mobilizáló igyekezetéhez, tény az, hogy semmit nem értek el. Még pontosabban: az erdélyi magyar választók körében még nagyobb volt az érdektelenség, mint az országban általában.
Részint azért, mert az egyszerű embereket e kérdés nem különösebben érdekli. „Nem különösebben”, mondom, mert ha mozgóurnás népszavazás lett volna, mint Székelyföld autonómiájának ügyében, akkor kellően meggyőző urnabiztosok vélhetően elértek volna jóval nagyobb részvételt, mint amennyi az érvényességi küszöbhöz kell s az sem kétséges, hogy az igenek aránya 90% felett lett volna. De hogy elballagjon Mózsi bácsi Farkaslakán vagy Csíkszentdomokoson hétvégén szavazni arról, hogy számára nem húsba vágó kérdésben módosuljon-e a román alkotmány? Ugyan!
A politika iránt érdeklődő s így általában a szavazásokon nagyobb aktivitást mutató társadalmi kisebbség jelentős része úgy fogta fel ezt az egészet, mint a kormánypártok figyelemelterelő akcióját.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Szilágyi Zsolt elnök a népszavazás érvénytelenségének kihirdetése után hivatalos nyilatkozatban köszönte a népszavazáson való részvételt azoknak erdélyi magyar polgároknak, éltek szavazati jogukkal.
A dokumentum rámutatott arra, hogy a politikum a hivatalos nyilatkozatokon túl nem mobilizált. „A forradalom óta eltelt szűk három évtized alatt Románia választópolgárai most először nyilváníthattak véleményt valamilyen társadalmi alapértékről. Mivel az országos, a parlamentben képviselettel rendelkező pártok direkt zsákmányszerzési lehetőséget nem azonosítottak a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást.” (...)
(Mi is van a háttérben?)
Egyik csoport sem volt képes a kérdést a történelmi folyamatok szemszögéből szemlélni, nem jut el a tudatukig, hogy az gender-lobbi mögött alighanem a világtörténelem leggonoszabb, legembertelenebb, legtermészetellenesebb, leggátlástalanabb, legerkölcstelenebb hatalmi góca húzódik meg, a politikai korrektség szépen hangzó jelszava mögé bújt globális háttérhatalom, mely Európa nyugati felét kognitív síkon rabul ejtette már. Olyan abszurd történeteket hallunk nap, mint nap melyek térségünkben, mely a normalitás szigete ezidőtájt, egyszerűen elképzelhetetlenek egyelőre. Egyelőre, mondom, mert gőzerővel dolgoznak a helyzet megváltoztatásán.
Idézzük csak fel Schmidt Mária örökbecsű tanulmányát arról, hogy miképpen kreálnak a Soros-félék[10] maguknak közvéleményt:
„Bontsd le a határokat, hogy azok ne akadályozzák a mozgásodat. Bontsd le a nemzeti szuverenitást, hogy az ott lakók, vagyis a helyiek érdekei ne hátráltassanak. Vedd meg a szakértőket, pénzzel, ösztöndíjjal, díjjal, hírnévvel, elismeréssel, hájpolással, kit, mivel kell és lehet. Nevezd őket szakértőknek, függetleneknek, demokratának, nyitottaknak. Akadályozd meg, hogy beszédhelyzetük kiderüljön, hogy szakmai alkalmatlanságuk napfényre kerüljön, ahogy ez az általános felmelegedésre vonatkozó adatok másodszori, nyilvánvaló és szervezett meghamísításának kipattanásakor történt. Vedd meg tehát a helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket, nevezd őket is függetleneknek, és fizesd meg őket azért, hogy az általad meghatározott célokért dolgozzanak. Díjazd és sztárold őket is. A Soros pénzzel kitömött médiumok arról ismerszenek meg, határon innen és túl, hogy a régi lenini taktikát követve mindig személyre támadnak. Sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái.
A Soros-féle civilnek nevezett szervezetek, amiket szintén úri módon eltart, ugyancsak mind „függetlenek” és persze a „szakértelem” letéteményesei. Előszeretettel hivatkoznak magukra illetve egymásra „objektívként”is. Lelkesen és zokszó nélkül csatasorba állíthatóak minden olyan alkalommal, minden olyan célért, amit a Soros birodalom számukra kijelöl. Soros hatalma és példátlan befolyása ezekből a mindent behálózó segédcsapatokból, ezekből a határokon átívelő hálózatokból áll. Őket mozgatja szervezetten és koordináltan. Esetenként az USA külpolitikai érdekeivel összhangban, esetenként azokkal ellentétesen, sokszor azokat kiszolgálva, máskor a helyi vezetőkkel kötött időleges megállapodások mentén, de mindig pontosan körülhatárolható busás anyagi haszon reményében. Végül is üzletember, pontosabban olyan spekuláns, aki mások tönkretételével keres pénzt, halmoz fel busás nyereséget. (…) Abban is sok, összehangolt munka van, hogy Soros nevének említésekor a mai, fiatal generáció a nemes célokért küzdő önzetlen emberbarátot látja, nem pedig azt a kíméletlen valutaspekulánst, aki 1988-ban Franciaország legnagyobb bankját akarta tönkretenni, majd megszerezni, 1992-ben pedig bedöntötte a brit fontot.”[11] (...)
(Az azonos neműek házasságától egy Orwellt megszégyenítő rémtörténetig)
Az első lépés az azonos neműek házasodásának joga, ami jellemzően együtt jár a gyermekek örökbefogadásának a jogával is.
Második lépcső a társadalom mesterséges „érzékenyítése”, a homoszexuálisok felülreprezentált szerepeltetése talk showk-ban, filmekben, színdarabokban. S ha megállnának itt, még nem is lenne annyira vérlázító a manőver. De nem, már a legkisebbeket is megfertőzik az abnormalitással, óvódákba járnak transzvesztiták, kisgyermekeknek írnak olyan meséket, ahol azonos neműek, királyfiúk és királylányok találnak egymásra, a legkeményebb eszközökkel lépnek fel ezzel párhuzamosan azon törekvésekkel szemben, melyek annak a gondolatnak igyekeznek érvényt szerezni, hogy a homoszexualitás lehet gyógyítható, mert e deviancia nem feltétlenül született (mi több, nem is bizonyított, hogy született) lehet tanult is és olyan emberek, aki valójában biszexuálisok, saját döntés eredményeképpen lehetnek normálisak is.
S akkor itt is van a harmadik lépcső, ami ellen már minden normális ember ösztönszerűen tiltakozik. Nyugat-Európa meghatározó országaiban, ha valaki ki meri mondani azt, ami evidens, hogy a homoszexualitás egy természetellenes deviancia, ha úgy tetszik betegség, akkor az elvesztheti munkahelyét, vagy akár társadalmi státuszát, rosszabb helyeken pedig, mint Kanadában, Svédországban vagy Norvégiában az állam elveheti a gyermekét (!!!). Ami viszont már a Ceausescu nevével fémjelzett rémkorszak emberellenes intézkedéseit is messze meghaladó orwelli borzalom.
