VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Magyarország: kalitka vagy végromlás? Tisztelt Olvasó!


Mi tagadás, az Európai Néppártnak a Helsinkiben megtartott kongresszusa nyomán megint belém villant az a bizonyos kalitka. Pió atyának tulajdonítják azt a próféciát, mely szerint “Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük.” Pió atyát II. János Pál 2002-ben szentté avatta. Tehát nem akárki volt; olyan, akinek próféciáit érdemes lehet komolyan venni. Főleg, hogy csakugyan várt ránk néhány nagyon kemény év – s most leginkább 2006-ra, az őszödi beszédre és az őszi népverésekre gondolok –, amely a magyarság egésze szempontjából csakugyan kimerítette a „szenvedés” fogalmát. Miért ne következhetne be ezek után a gyönyörű madár kirepülése?


Nos, a kérdés akkor is kérdés marad, ha jómagamnak még soha sehol nem sikerült nyomára bukkannom a prófécia hiteles forrásának. Nyomára bukkantam viszont olyan hiteles vélekedésnek, amely szerint Pió atya szájából soha el nem hangzott ez a jövendölés. „Blanár Mihály (ő az írója a Szent Pió Atya a titokzatos karizmatikus című könyvnek, amelyet a Testvéri Szolgálat Alapítvány adott ki 2002-ben), azt mondta, hogy ő nem tud erről a próféciáról semmit, és nincs semmiféle hiteles olasz forrás, ami ezt a próféciát megerősítené.”


Mindezek miatt Pió atyának nem tudhatom elhinni a valószínűleg soha el nem hangzott próféciáját. Ám ez sem képes megakadályozni a kalitka s a gyönyörű madárka képének mind gyakoribb előbukkanását. Habár a leghalványabb fogalmam sincs, hogy ki süthette ki és ki bocsáthatta világhálós útjára, de az biztos, hogy ettől még e szépreményű jövendölés számomra teljesen úgy viselkedik, mint egy önmagát beteljesíteni akaró jóslat.


Hisz szinte semmi esélye nem látszott annak, hogy kicsiny Magyarországunk sorsa úgy alakuljon, ahogy. A csaknem teljesen elfuserált rendszerváltozás, az áldatlan önfeladás nyomán 2010-re szinte teljesen kivéreztünk. Csak az nem emlékszik arra, hogy új évezredünk első évtizedének végén folyamatosan az ország működésképtelenné válásától rettegtünk, aki nem akar. Amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, legalább azzal tudtuk áltatni magunkat, hogy a fejlett nyugati országok népes táborában biztos nem érhet bennünket nagyobb baj. A demokráciával, jogállamisággal hízlalt általános jólétben nekünk is csak csurran annyi, hogy az idők végezetéig nagyobb veszedelmek nélkül ellegyünk, mind politikai, mind gazdasági