Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (44) – Elhallgattak a brit soviniszta karosszékes twitterezők...
- szilajcsiko
- máj. 8.
- 4 perc olvasás
A brit hajlandóak koalíciója úgy dönt, hogy még sem lesz „hajlandó”
Miért botladozik Whitehall egyik idióta ötletről a másikra?
Az ukrajnai háború kezdete óta a brit főáramú média felfújja a brit katonai erőt és kitartást. Most kiderült, hogy Nagy-Britannia nehezen tudna 5000 katonát küldeni Ukrajnába úgynevezett „elrettentő erőként”.
A Whitehall politikai gondolkodóinak sürgősen használniuk kéne az agyukat, és a békéért kell küzdeniük.
Egy figyelemre méltó fordulatot követően a londoni Times április 29-i cikkében azt írta, hogy
Európa nehezen tudna 25 000 katonát Ukrajnába küldeni.
Ugyanez az újság, amely
alig tizennyolc nappal ezelőtt bizarr dicsőítő beszédet tartott Nagy-Britannia „döntő szerepéről” Ukrajna 2023-as sikertelen ellentámadásának irányításában.
Keir Starmer miniszterelnök aktívan kereste a szerepét, közelebb hozva az Egyesült Államok és Európa eltérő politikáját a háború folytatását és a béketerveket illetően. Nagy hűhóval, a március 2-i Lancaster House-i csúcstalálkozón bejelentette a „szövetségeseinek koalícióját”.
Felmerült az ötlet, hogy egy ilyen koalíció békefenntartó erőket küldhetne Ukrajnába egy jövőbeli tűzszünet után. Ez az erő – amely európai, nem amerikai katonákból állna – többek között „megvédené az ukrajnai megállapodást” és „garantálná az azt követő békét”. Azóta számos találkozóra került sor Párizsban és Londonban a részletek kidolgozása érdekében.
A koalíciónak négy célja volt.
Az Ukrajnába irányuló katonai segélyek folytatásának biztosítása és Oroszországra gyakorolt nyomás fokozása szankciók révén, Ukrajna szuverenitásának és a béketárgyalásokban való részvételének fenntartása (ami magától értetődő), Ukrajna védelmi képességeinek megerősítése a békeegyezmény után, valamint az úgynevezett „szövetségeseinek koalíciója” bevetése a béke fenntartása érdekében.
Senki, Starmer sem, nem fogalmazott meg egyértelmű stratégiát e célok elérésére. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy ezek a célok a háború folytatását, nem pedig befejezését szolgálják.
Ha sorban nézzük őket, az Ukrajnába irányuló katonai segélyek fenntartása és Oroszországra vonatkozó további szankciók bevezetése nagy valószínűséggel meghosszabbítja a háborút, nem pedig befejezi azt.
Senki sem fogalmazta meg, mi ösztönözné Oroszországot, hogy Ukrajna további militarizálása és további szankciók bevezetése mellett békét kérjen.
Ezt a célt egyértelműen az ukrán oldal szorgalmazta.
Gazdasági szempontból alig telik el nap anélkül, hogy Zelenzkij, Jermak vagy valaki más az ukrán hatalmi vertikumból további szankciókat követelne Oroszország ellen, miközben az Egyesült Államok a konfliktus befejezésére sürget.
Valójában Ukrajna már a háború kezdete előtt is további szankciókat követelt Oroszország ellen.
Számos alkalommal bemutattam elemzéseket, amelyekből kitűnik, hogy Oroszország folyamatosan megtalálta a módját, hogy alkalmazkodjon a szankciókhoz, és illusztráltam, hogy további szankciók nem lennének jelentős gazdasági hatással. Az Ukrajnának nyújtott további fegyverekhez hasonlóan a szankciók is csak visszatartanák a békefolyamatot, mert Oroszországot a harc folytatására ösztönöznék.
Még egy laikus megfigyelő is észreveheti, hogy a békefolyamatot követő védelmi képességek megerősítésének terve teljes körű újrafegyverkezéshez vezetne, ami ellentétes bármilyen hosszabb távú békefolyamattal.
Mindenesetre senki sem magyarázta meg, miért lenne szükség erre a felfegyverkezésre.
Ha a béke a megoldás, akkor mindkét félnek fokozatosan és apránként kellene visszavonnia csapatait és csökkenteni a készültségi állapotot.
Nem javaslom, hogy Ukrajna az első napon szüntesse meg hadseregét. Azonban 800 000 fős létszámával Ukrajna már most is nagyobb hadsereggel rendelkezik, mint bármelyik másik európai NATO-szövetséges, Törökországot kivéve.
Továbbá Ukrajna a háború kezdete óta három év alatt több mint 120 milliárd dollár katonai segélyt kapott, ami nem sokkal kevesebb, mint Nagy-Britannia két évre szóló védelmi költségvetése.
Milyen további védelmi képességekre lenne szükségük? És ami még fontosabb, ki fizetné ezt?
Az Egyesült Államok Trump elnöksége alatt legalább a következő négy évben kategorikusan nem fogja ezt finanszírozni.
Az Európai Unió szinte biztosan kudarcot vall majd abban a törekvésében, hogy Von der Leyen újrafegyverkezési tervének keretében 800 milliárd dollárral növelje saját védelmi kiadásait. Ez olyan hatalmas kiadásnövekedést róna olyan országokra, mint Franciaország és Olaszország, hogy kormányuknak ez belpolitikai öngyilkosságot jelentene.
Ukrajna már most sem tudja fenntartani a háború után a jelenlegi túlméretezett hadseregét anélkül, hogy hatalmas európai pénzügyi támogatásra szorulna, amely egyszerűen nem áll rendelkezésre.
Honnan fog származni a pénz Ukrajna újrafegyverzésére? A válasz: sehonnan.
Ezzel visszatérünk a békefenntartó vagy elrettentő erő ötletéhez, és ahhoz a sokkoló felismeréshez, hogy az európai országok, beleértve Nagy-Britanniát is, nem rendelkeznek elegendő katonával ahhoz, hogy ezt a kötelezettségvállalást bármilyen mértékben teljesítsék.
Márciusban, a Lancaster House-i csúcstalálkozó után még a konzervatív politikusok is Starmert ünnepelték, mint a modernkori Winston Churchillt, aki szembeszáll az európai zsarnoksággal.
Emlékezzünk csak arra, hogy Winston Churchill felügyelte a második világháborúban harcoló csaknem hatmillió brit katona mozgósítását. Starmer alig tud ötezer embert összeszedni Ukrajnáért.
Az európai békefenntartó erő létrehozásának ötlete Ukrajnában egyébként is eleve kudarcra volt ítélve, mivel Oroszország régóta és nyíltan elutasítja a NATO-erők jelenlétét a kontrollvonalon. Amikor Oroszország rámutatott erre, és az amerikai kormány nyomást gyakorolt Nagy-Britanniára, a békefenntartó javaslatot „elrettentő erővé” gyengítették.
Az elképzelés az volt, hogy a kontrollvonal közelében lévő koalíciós csapatok inkább Ukrajna nyugati részén, távoli helyeken állomásoznának, arra az esetre, ha szükség lenne rájuk, hogy elrettentsék Oroszországot a békeszerződés elméleti megsértésétől. Ma, ha bármilyen európai csapatot tudunk elkülöníteni, azok csak az ukrán hadsereg kiképzésére vonulnának be.
Ez a helyzet több mint kínos. Nagy-Britanniában túlságosan gyakran esünk abba a hibába, hogy mielőtt rendbe tennénk politikai gondolkodásunkat, hangzatos nyilatkozatokat adunk a háborúpárti médiának.
Ezt tesszük, mielőtt megbeszélnénk terveinket az amerikaiakkal, akik a nyugati oldalon vezető szerepet játszanak az ukrajnai békefolyamatban.
Úgy tűnik, soha nem értékeljük az ötleteinkkel járó kockázatokat, és nem vesszük figyelembe az oroszok valószínű és szinte minden esetben teljesen előre látható reakcióját.
Talán még párbeszédet sem folytatunk Oroszországgal, hogy megvitassuk a lehetséges megoldásokat, és mindkét oldalról megvizsgáljuk a kompromisszum lehetőségét.
Macron elnöknek az a javaslata, hogy ő legyen Európa kapcsolattartója Putyin elnökkel, semmivé foszlott. Ehelyett nagy önelégültséggel botladozunk egyik idióta ötletről a másikra,
és minden egyes lépésnél hatalmas áttörésként hirdetjük őket közös elszántságunkban, hogy legyőzzük Oroszországot. Egészen addig, amíg végül, a legcsekélyebb önreflexió nélkül, beismerjük, hogy átgondolva a dolgot, ez nem fog működni.
Melyik épeszű ember az, aki elemzi az ukrajnai háborúban játszódó külpolitikát, nem látta előre a most bekövetkezett, teljesen kínos 180 fokos fordulatot?
A soviniszta karosszékes twitterezők meglepően elhallgattak, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan találnak majd egy másik ostoba érvet, amivel tovább lövethetik Ukrajnát.
Most már biztosan találunk valakit Whitehallban, aki használja az agyát, felhúzza a felnőtt nadrágját, beszél a konfliktus mindkét oldalával, és megpróbálja elérni a békét?
