Se nyilasokat, se kommunistákat
Elképedve figyelem a Jobbikról szóló híradásokat. Egyáltalán nem vigasztal az a tény, hogy már 2009-ben megéreztem a szélsőjobboldali párt ideológiájának, ezzel együtt vezetőinek az álságosságát, egyúttal azt is hogy a politikai paletta jolly jokereként egyszer majd balra tolódnak. Felelevenedik bennem egy, a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület, valamint az Október 23. Bizottság Alapítvány által állított emléktábla avatója és szinte látom magam előtt a ceremónia után nem sokkal később meggyalázott márványtábla képét. Mára megértettem azt a jelenséget is, hogy a történelem gyakran ismétli önmagát, hiszen tudjuk jól, hogy igen sok kisnyilasból lett később ÁVH-s.
De mi is ennek a meggyalázott emléktáblának az előtörténete? 2008. október 23-ra készülődve a csömöri Gloria Victis Alapítvány tagjai azt javasolták, hogy hívjuk meg közösen Göran Lindbad svéd mérsékelt párti politikust, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1481/2006-os számú határozatának szellemi atyját. Az általa ellenjegyzett határozat a "A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége" címet viseli. A civilszervezet által létrehozott "Kommunizmus áldozatai" emlékmű falán három nyelven olvasható az említett jogforrás azon üzenete, hogy ne tegyünk különbséget az emberiségellenes diktatúrák tettei között és, ami politikailag jelenleg is aktuális üzenet, hogy se a nemzeti szocialista, nyilaskeresztes, se a kommunista pártnak nem lehet utódpártja. Több civil szervezet nevében Göran Lindbaddal Stockholmban a Svéd Parlamentben folytattunk előzetes tárgyalásokat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a legszemléletesebben fellépnünk a nemzeti szocializmust és a kommunizmust mindmáig különbözően megítélő szemlélet, a kettős mérce ellen. A tárgyalás eredményeként döntött úgy Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület, Mátyás Sándor, a Gloria Victis Alapítvány, valamint jómagam mint az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke, hogy táblákat állítunk szerte Európában azoknak a holocaust túlélőknek az emlékére, akik később a kommunizmus áldozataivá váltak. Éreztük, hogy igen érzékeny témát érintünk, ezért a programsorozatunkba bevontuk Tőkés László püspököt a történelmi egyházak megbékélését szolgáló "Van" kiút című konferencia -sorozatunk emblematikus személyiségét. Közös gondolkodásba kezdtünk az önkényuralmi jelképek használatát illetően is. Felháborított minket az, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnökének elmarasztalása kapcsán kimondta, hogy a vörös csillag nem minősül önkényuralmi jelképnek, pedig közismert tény, hogy az az öt világrész vérrel való meghódítását jelképezi. Ügy tűnik, hogy külföldön sokan nem akarják még mindig megérteni a kommunista rémtettek súlyát, hiába vannak tisztában azzal, hogy a vörös terrornak több, mint százmillió áldozata volt a világon. Közös álláspontunk szerint , ahogyan a horogkeresztet és a nyilaskeresztet, úgy a vörös csillagot sem szabad jóérzésű embernek elfogadnia.
Ennek szellemiségnek a jegyében emlékeztünk meg éveken át együtt február 25-én a kommunista diktatúra áldozatairól. A több, mint 100 millió halott iszonyú számadat, de sajnos ezzel sincs vége a pusztításnak, hiszen e számadattal még nem tettünk említést azoknak az embereknek a megtört életéről, akik a kommunista lélekrombolók és karaktergyilkosok áldozataivá váltak. A Fiumei úti Nemzeti sírkert 1956-os forradalmároknak és szabadságharcosoknak nyughelyet adó parcellája nem kizárólag a mártírokról emlékezik meg, hanem azokról is, akiknek az életútja, pályaíve megtört a kommunisták által koholt vádak, koncepciós perek, népbírósági ítéletek által. Tudósok és művészek kényszerültek pályájuk, vagy akár hazájuk elhagyására azért, mert nem akartak, vagy tudtak a baloldali rezsimmel együttműködni. Személyes élményem, hogy az anyai nagyapám Recsk után vált munkanélkülivé, míg az apai akkor, amikor konzervatív iskolaigazgatóként nem adta át az igazgatói szobáját az ifiknek, hogy ott maguknak klubot létesítsenek. Az anyai nagyapám úgy halt meg, hogy sírba vitte a titkát, mivel Recsken alá kellett írnia egy nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy soha nem beszélhet arról, hol szenvedett. Nem csoda tehát, hogy nem vagyok képes nemzeti emlékparknak nevezni az egykori kényszermunkatábort, ahogyan a zsidó származású emberek sem neveznék így soha Buchenwaldot, vagy Auscwitz-ot.
Február 25-én Magyarországon az 1947-ben jogellenesen elhurcolt kisgazdapárti főtitkár Kovács Bálára és sorstársaira emlékezünk. Pontosabban mind a mai napig tanulunk emlékezni rájuk azáltal, hogy próbáljuk széles néprétegekkel megismertetni az eddig nem igazán népszerűsített, korábban említett Göran Lindbad által fémjelzett 1481/2006-os ET határozatot, valamint Zétényi Zsolt Elévülési törvényét. Ne feledjük, hogy míg a nemzeti szocializmus bűnelkövetői bíróság elé álltak Nürnbergen a II. világháború után, ehhez hasonlítható persorozatról mind a mai napig nem tudunk a kommunista bűnelkövetők számonkérését illetően. Az Igazságtételi törvényjavaslatot 1991. november 4- én az 1956-os Forradalom és Szabadságharc leverésének évfordulóján kétharmados többséggel szavazta meg a Magyar Országgyűlés, de nem sokkal később a Sólyom László által elnökölt Alkotmánybíróság, Göncz Árpád köztársasági elnök erőteljes nyomására, főleg az ő hatékony lobbi tevékenysége következtében sajnálatos módon megsemmisítette az Elévülési törvény néven elhíresült jogszabályt, pedig Zétényi Zsolt, ennek megszövegezője, akkori országgyűlési képviselő, nem megtorlást, hanem, tisztánlátást, valamint a közélet megtisztulását várta a törvény hatályba lépésétől. A kommunista terror bűnelkövetői ugyanolyan háborús bűnösök, mint a nemzeti szocializmus bűnelkövetői. Számháborúkba nem bocsátkozunk, nem méricskéljük, hogy mennyivel több áldozata van a kommunizmusnak, mint a nemzeti szocializmusnak, hiszen egyetlen ember életéért is kár. Nem mentség az sem, hogy a holocaust ideológia etnikai alapon követelt népírtást, míg a kommunisták koholt vádak alapján koncepciós pereket kreáltak. Mindkét diktatúra végletekig szélsőséges volt, fanatizált és lelkeket tiport. Mi középkorúak, akik Lenin állítólagos hőstetteiről tanultunk az általános iskoláinkban, gimnáziumi éveinkben már tisztán láttuk az egykori Szovjetunió álságosságával hamisan lelkesítő propagandáját, miszerint Lenin ugyan jó volt, csak Sztálin vitte félre az eszmeiségét. Felnőtt fejjel már tudtuk értelmezni az Alexandra Kolontajjal szorosan egyeztetett családromboló, valamint az értelmiséget irtó, ellehetetlenítő politikát, de azt is , hogy miért veszik el tőlünk Istent és rombolják le az apai, tanári, legvégül az orvosi tekintélyt. Éreztük azt, hogy ez az ateizmusra és megfélemlítésre épülő kőkemény diktatúra alapozza meg majd a későbbi balliberális nihilt, a kommunistánál lényegesen szofisztikáltabb eszközökhöz nyúló puha, leginkább érzelmekre ható, ösztön orientált liberális diktatúrát.
A történelmi hűség, a tisztánlátás és az Európában elhelyezett egészséges nemzeti önazonosságunk végett van szükség arra, hogy emléket állítsunk azoknak a holocaust túlélőknek, akiket elpusztított a vörös iszonyat Széles tömegek számára kell világossá tennünk azt, hogy a feszültség nem az európai értékeket követő történelmi egyházak és etnikai szokások között keresendő, hanem az azt először erőszakkal elnyomó, majd később szándékos káosz teremtéssel fellazító ideológiákban, mert a hitünk, tartásunk és nemzeti identitásunk elvétele vezet az elsődlegesen üzleti érdekeket szem előtt tartó, hódító iszlamizáció elfogadásához.
Fel kell hívnunk a figyelmet a múltat végképp eltörölni akaró Internacionálé szövegének valós tartalmára: a hagyományaink és normáink eltiporni akarására. Az Európán belüli nemzeti értékeink fenntartása érdekében véssük bele a képzeletbeli kőtáblánkba, hogy nem tűrünk meg semmiféle álhumánus köntösbe bújtatott értékromboló szélsőséget.
Éppen ezért se nyilaskeresztes, se kommunista utódpártnak nincs helye Magyarországon.
