top of page

Két államférfi, aki a népvándorlás után az unió agysorvadását is megállíthatja


Orbán Viktor és Matteo Salvini tavaly augusztusi találkozója Milánóban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Európa legfontosabb embere” jön ma Budapestre, hogy találkozzon azzal a miniszterelnökkel, aki elsőként állta útját az Európára zúdított szervezett népvándoroltatásnak. Sorsfordító, történelmi találkozó lehet a mai Orbán Viktor és Matteo Salvini között – és ha a választók is úgy akarják: Európa jövendő kormányosaié.

„Meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktorral együtt kormányozzuk Európát” – jósolta tavaly szeptemberben Matteo Salvini (néhány héttel azután, hogy Milánóban emlékezetes találkozón fogadta a magyar miniszterelnököt). Tegnap pedig azt mondta: egy másfajta, saját határait és kultúráját védő Európa építése érdekében utazik csütörtökön Magyarországra. Orbán Viktor korábban az ő hősének nevezte, tegnap pedig a La Stampa olasz napilapnak adott interjúban „Európa legfontosabb embereként” jellemezte Salvinit.

Két, egymást tisztelő, közös hullámhosszon lévő, nemzeti elkötelezettségű államférfi találkozik ma Budapesten. A nemzetek Európájának legfontosabb, legelszántabb élharcosai, kulcsfigurái ők, akik minden támadás, szidalom ellenére védik hazájukat a szervezett népvándoroltatástól.

Nem véletlen, hogy mindketten elképesztően népszerűek saját hazájukban. És az sem, hogy kettejükre zúdul ma annak a szennyáradatnak a java, amellyel a kevert-multikulturalizált Európa őrült fantasztái behódolásra, meghátrálásra, elveik föladására akarják őket kényszeríteni. A baloldali, liberális, kommunista, zöld és immár jelentős részben néppárti kórus nem is titkolja: undorodik a nemzettől, a nemzeti gondolattól. Manfred Weber, az Európai Néppárt csigagerincű frakcióvezetője a minap az Európára leselkedő egyik legfőbb veszélynek nevezte a nacionalizmust, amitől szerinte meg kell védeni a kontinenst…

Ne legyenek kétségeink: ha május 26. után nem gyengülnek meg kellőképpen ezek a – szó szoros értelmében – nemzetellenes erők, akkor tovább folytatják a nemzetállamok jogköreinek megnyirbálását, az erőszakoskodást, zsarolást (jogállamiság és vidéke), az afrikai, közel-keleti migránsok ingyenpénzzel való idecsalogatását, szervezett vízitaxiztatását és letelepítését. Brüsszel helyi zsoldosai pedig kettőzött erővel játsszák majd a pókembert és fejelik le az ajtófélfát, hogy magyar helyett európai ügyészség legyen, pénzügyeink és határvédelmünk pedig brüsszeli kézbe kerüljön.

Május 26-án Magyarország maradék nemzeti szabadságának, szuverenitásának, döntési jogköreinek a megvédése a tét.

Ezért is életbe vágó, hogy az elborult birodalomépítők, a határok fölszámolásában, nemzeti kultúrák kilúgozásában-összemosásában utazó holdkórosok minél nagyobb sallert kapjanak, és az Európai Parlamentben ne legyen kellő erejük áterőszakolni a következő Tavares- és Sargentini-jelentéseiket, a renitensekkel szembeni forráselvonásokat, a népvándoroltatást szervező „civilek” kistafírozását. Ha nem gyengül meg eléggé a Verhofstadt–Timmermans–Weber-brancs, újabb ravaszkodásokkal erőltetik majd rá akaratukat az ellenállókra. Emlékezzünk csak, eljárásjogi trükközéssel hogyan fogadtatták el a migránskvótájukat vagy a Sargentini-jelentést!

Orbán Viktor a La Stampában azt üzente az Európai Néppártnak: ne a baloldallal szövetkezzen, mert az öngyilkosság, hanem a jobboldallal, a Salvini vezette formációval, amely remélhetőleg minél erősebb lesz. Mindez azt jelenti: bár a Fidesz most még (önként felfüggesztett tagsága dacára) a néppártért kampányol, aktivistái néppárti uniformisban gyűjtik a miniszterelnök programja mellett kiálló aláírásokat, május 26. után valószínűleg csak akkor maradnak Weberékkel, ha azok a jobboldal felé nyitnak. Ellenkező esetben csatlakozhatnak Salviniék alakuló pártcsaládjához, amelynek jelszavában minden lényeges tudnivaló benne van: „A józan ész Európájáért”.

Sorsfordító, történelmi találkozó lehet a mai Orbán és Salvini között – s ha a választók a szívükre, a józan eszükre hallgatnak: Európa jövendő kormányosaié.

 

17 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page