top of page

Ferenc pápa: Nem szabad, hogy a másoktól való félelem irányítson bennünket


Nem szabad, hogy a másoktól való félelem irányítson bennünket – jelentette ki Ferenc pápa hétfőn a migránsokkal és a menekültekkel kapcsolatban.

„Napjaink gonoszságának és rosszindulatának a gyökere a félelem a másiktól, az ismeretlenektől, a számkivetettektől, a külföldiektől. Ez különösen észrevehető akkor, amikor migránsok és menekültek kopogtatnak az ajtóinkon, védelmet, biztonságot és jobb jövőt keresve” – áll a pápa üzenetében, amelyet az európai parlamenti választások után hozott nyilvánosságra.

Úgy vélte, a félelem jogos, hiszen erre a találkozásra nem volt senki felkészülve, azonban leszögezte azt is: nem szabad, hogy ez a félelem irányítsa az emberek gondolatait és tetteit. Hozzátette azt is, hogy mindig a legszegényebbek és a legkiszolgáltatottabbak szenvedik meg a legjobban a háborúkat és a konfliktusokat.

„A migránsokkal szembeni viselkedésünk az a harang, amely figyelmeztet a ránk leselkedő erkölcsi hanyatlásra” – mondta a pápa. Hozzátette azt is, hogy a világ napról napra könyörtelenebbé válik az elesettekkel szemben, ennek pedig véget kell vetni.

A római katolikus egyházfő május eleji bulgáriai látogatása során már felszólalt a menekültekkel szembeni jobb bánásmód mellett, kijelentve, hogy a mások szeretetéhez nincs szükség „önéletrajzra”, minden ember Isten gyermeke, függetlenül etnikumától és vallási felekezetétől.

A pápa megválasztása óta többször hangsúlyozta, hogy egyik legfontosabb küldetésének a legelesettebb emberek védelmét tartja.

 

56 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page