„Karácsony pancser, az SZDSZ áruló” – Tarlós István a Vasárnapnak
(...)
– Ne Karácsonyozzunk tovább! Karácsony szerintem tiszta kezű ember, de labilis, és nincs teljesítménye. Általában szól másról az ellenzéki kampány, mint amiről kellene. Csúsztatások, mellébeszélések, félrevezetési kísérletek halmaza.
– Mondhatjuk, hogy ebbe a nem őszinte kampányba egy kis színt visz bele Puzsér Róbert?
– Ezt mondhatjuk. Sőt, azt mondom, hogy Puzsér ugyan egyáltalán nem ismeri a rendszert, egészen abszurd feltételezései vannak az önkormányzati rendszer működéséről, beleértve a polgármester hatásköreit, mozgásterét és lehetőségeit is,de én Puzsért alapvetően kedvelem.Ő a maga műfajában szórakoztató, és bár a stílusa sokszor kabaréba illik, semmi esetre sem akar mindenáron más képet mutatni magáról, mint aki ő valójában, és azt mondja ki, amit gondol. Sunyiság, hogy az ellenzék az én kreációmnak nevezi őt, miközben Karácsonyt ismeri diák koruk óta.
– Evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre. Ki az idolja a magyar történelemből? Ki a példaképe?
– Az „idol” kifejezést nem szeretem. Nyers mondat lesz, de nem Kossuth párti vagyok. Azért Kossuth csak lelépett, és hagyta pocskondiázni Görgeyt. Tehát tisztelem én is Kossuthot, nagy magyarnak tartom, de nem ő a példaképem. Már, ha hetvenéves korában az embernek érdemes megnevezni példaképet, akkor Széchenyi párti vagyok. Kicsit Deák párti beütésekkel. És tisztelem Görgeyt. Ahhoz inkább bátorság kellett, amit ő csinált abban a helyzetben. Sok anyának megspórolta a könnyeit. Abban a helyzetben nem tehetett mást. És én ezért nagyon tisztelem őt. Biztos, hogy neki fájt a legjobban, amit tennie kellett.
A budapesti főpolgármesterek közül mindenképp Bárczy Istvánt nevezem meg. Vagy ha nemzetközi vizekre tévedünk, egyértelműen elismerem Rudy Giulianit. Ha van a polgármesterek közül példaképem, akkor mindenképp őt nevezem meg. Volt szerencsém találkozni vele, és két órát beszélgettünk is tolmács segítségével, mivel nem beszélek angolul. De az egy nagyon jó beszélgetés volt. Távolról is szimpátiával figyeltem korábban, hogy ez az ember olyan hatalmas metropolisból, olyan ideológiai körülmények között, hogy tudott ennyire rendezett várost varázsolni. New Yorkban rend van anélkül, hogy azt tudnák mondani, hogy megnyirbálta a szabadság jogokat. Szóval ez nagy mutatvány volt tőle.
– Rendpárti liberális nem sok van.
– Nemigen. Nehezen fér össze a kettő. A liberális politikusok zömének a rend szitokszó. Pedig József Attilával is vitába keverednek emiatt. Egyébként a liberalizmus ma már végtelenül relativizált, és nehezen definiálható fogalom.
– Ha a hat unokája közül valamelyik azt mondaná, hogy nagypapa, én politikus szeretnék lenni, akkor…
– Minden erőmmel lebeszélném róla. A családban csak én foglalkozom aktív politikával. A világképünk, beállítottságunk azonos, vagy egészen hasonló, de az én gyerekeim és a feleségem is nagyon szolidak. És egyáltalában nincsenek arra kódolva, hogy ilyen, sokszor nemtelen küzdelmekbe bonyolódjanak. Nem is engedném be egyiket se ebbe a közegbe. Az unokáimat még kevésbé. Attól aggódom így is, milyen felfogású világban kell majd megpróbálniuk boldogulni.
– Mire a legbüszkébb?
– A feleségemre, a három gyerekemre, meg a hat unokámra. Én magam nem vagyok könnyű természet.
(...)
És ez egy csodálatos végszó lehetne, de meg kell kérdeznem: Miért Fradi? Miért nem Újpest?
– (...) Egyébként apám másban is ilyen volt. 1941 óta mindig piros (akkor még illatos) szegfűt vett anyámnak. Egyszer a ’90-es években óvatosan megkérdeztem, nem akar-e változtatni ezen. Szúrósan rám nézett, és azt a meghökkentő lakonikus választ adta: „barom.” Utálta a kommunizmust, de nem gyártott ingatag összefüggéseket. ..
