Tudniillik Orban Lajos lett a miniszterelnökünk...

– Bocsánat, olyan furcsa az akcentusa. Ön milyen nemzetiségű?

– Magyar vagyok.

– Áááá… Magyarország! Balaton, gulyás, Bukarest.

– Budapest.

– Tessék?

– Budapest, nem Bukarest. Bukarest Románia fővárosa, Magyarországé Budapest.

– Hm, tényleg? Akkor elnézést. Szóval, akkor az ön fővárosa – hogy mondta?... értem – Budapest.

– Nem. Az én fővárosom Bukarest.

– De hát most mondta, hogy magyar, a magyar főváros pedig – hogy is? ja, igen – Budapest.

– Valóban, de én Romániából származom, erdélyi magyar vagyok.

– Milyen?

– Erdélyi. Az egy terület, viszonylag sok magyar él ott. Trianon miatt van.

– Tirana, az nem albán?

– De, Tirana albán, viszont én Trianont mondtam.

– Aha. És az illető magyar vagy román?

– Az egy kastély Franciaországban.

– És amiatt él sok magyar Romániában… Hát, érdekes, akkor mindegy is. Pedig szívesen politizáltam volna. Kevés európai politikust ismerek, de erről az Orbánról már hallottam. Tehát önnek nem Orbán a miniszterelnöke?

– De igen.

– Ne haragudjon, ne járassa a bolondját velem, az imént mondta, hogy ön romániai.

– Így is van.

– De akkor hogy lehet a miniszterelnöke Orbán? Orbán nem a magyar miniszterelnök?

– De igen, ám időközben a román miniszterelnököt is Orbannak hívják.

– Egyesítette a két országot?

– Nem. Ez egy másik Orban. Most választották meg.

– Kezdek összezavarodni. Orbán az a tömzsi, őszülő, de úgy általában a politikusokhoz képest fiatalember?

– Ahogy vesszük. 56 éves.

– Mármint a magyar Orbán?

– Igen. 1963. májusi.

– És a másik?

– 1963. májusi.

– 1963 májusában nem a magyar Orbán született?

– De.

– És mikor született a maga miniszterelnöke?

– Mondtam már: 1963. május. Mindkettő akkor született.

– És mindkettő Orbán?

– Igen.

– És mindkettő Bukarestben székel.

– Nem, a magyar Budapesten.

– Igaz, megint elrontottam. Szóval Budapest, Bukarest. Orbán, Orban. ’63. ’63. Nem lehet könnyű kiigazodni, de gondolom, ön mindkettőt jól ismeri.

– Csak az egyiket.

– A románt?

– Nem, a magyart. Kíváncsiságból el szoktam menni Tusnádfürdőre meghallgatni. Meg ne kérdezze, Tusnádfürdő egy helység.

– Magyarországon.

– Nem, Romániában. Itt szokta elmondani évente a legfontosabb politikai üzeneteit.

– Orbán?

– Igen.

– A magyar?

– Igen.

– Romániában?

– Igen.

– Már fáj a fejem. És miről szokott beszélni?

– Leginkább a nemzetállamokról.

– Az úgy nagy vonalakban mit jelent?

– Hát, hogy egy etnikum és egy állam határai egybeesnek. Egyszerűbben: minden népnek joga van saját államra, de az csak az övé, mások meg menjenek a saját népük államába.

– Ezt a magyar Orbán mondja?

– Igen.

– Romániában.

– Igen.

– De akkor a románoknak, ugye?

– Nem, magyarok előtt szokott beszélni.

– És azok mit csinálnak vele? Megkövezik?

– Nem. Meg szokták tapsolni.

– Na, jó. Ön hülyül. Én békés ember vagyok, de most azt mondom, hogy menjen a ..................... Felőlem románba, magyarba, abba az Orbánéba, amelyikbe óhajtja, és hogy melyik Bukarestben, azt majd eldönti.

---