top of page
vaticannews.va

A Kucsera-film magyar sikere a Római Nemzetközi Katolikus Filmfesztiválon: Ezüst Hal-díj


Balogh Ernő Zoltán rendező a rövidfilmek "Ezüst Hal" díjával a római gálaesten

Balogh Ernő „Tekintetek” című filmje kapta az Ezüst Hal-díjat. November 28-án, csütörtökön este tartották Rómában a 2010-ben alapított Mirabile Dictu (még elmondani is csodálatos) filmfesztivál idei gálaestjét a díjkiosztással. A seregszemlére beküldött 1600 film közül az előzetes megméretés eredményként a legjobb rövidfilm kategóriában hármat soroltak a döntőbe, köztük a szentendrei vértanú Kucsera Ferenc káplánról készült húszperces magyar rövidfilmet.

Az eseményre, a római gálaestre utazott Blanckenstein György szentendrei plébános és Balogh Ernő rendező. Az ünnepélyes eredményhirdetésen saját kategóriájában a magyar filmet ítélték a legjobb alkotásnak, és a film rendezője, Balogh Ernő Zoltán vehette át az Ezüst Hal díjat, mely az ókeresztény kor közismert katakomba-jelére és hitvallására – Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó – utal, aminek összeolvasott kezdőbetűi görögül az Ichtüsz, Hal szót adják ki, a vízben fogant, megkeresztelt ember jelzésére.

A magyar film címe „Tekintetek”, amit az angol versenyformában a „Faces”, vagyis Arcok fordítással adtak vissza. Tekintettel a „Tekintetek” korára, a valóságos történet éppen az 1919-ben, a Tanácsköztársaság terrorja során mártírhalált szenvedett szentendrei káplán tanúságtételére utal, akit emiatt „vérben fogant”-nak is lehet már nevezni, és így közvetlen társa magának a Megváltónak.

A vértanúság nem véletlen halál, hanem beteljesedés

A film a száz éve vértanúhalált szenvedett káplánnak állít emléket, aki nem adja ki a Budapestről Szentendrére érkező Lenin-fiúknak annak a két embernek a nevét, akik a vörös veszedelemre félreverték a plébániatemplom harangját, melyhez a templomkulcsot előzőleg elkérték a plébánián. Noha a káplán maga „ártatlan”, mégsem adja ki a harangozók, köztük egy nyolcgyermekes családapa nevét, de a plébánosára sem hárítja a felelősséget. Vállalja a sorsát.

A rendező Balogh Ernő Zoltán és a „festők városának” immár 26 éve plébánosa, Blanckenstein György atya a díjkiosztás másnapján, péntek délelőtt a Vatikáni Rádió mikrofonja előtt beszámolnak örömükről, a film alapötletéről, tervezett ősbemutatójáról (december elsején, vasárnap este hét órakor a szentendrei Péter-Pál plébániatemplomban) és „folytatásáról”.

Eredetileg a Kucsera centenáriumi év kapcsán egy dokumentumfilmre gondoltak, melyből a rendező ötlete alapján végül rövid „játékfilm” lett. Kucsera Ferenc atya életéből „csak” az utolsó napját mutatják be, amikor az ártatlan vádlott-hitvalló és a vallató szembesül egymással. Szembesül a tekintetük, a szilárd papé és a sodródó vallatóé. A vértanúság nem véletlen halál, nem is csak bosszú, hanem beteljesedés. Egy egész élet beteljesedése, még akkor is, ha Ferenc atya újmisésként érkezett Szentendrére, és már 27 éves korában beteljesedett az élete.

Gratulálunk az egész Városnak, a plébániának, Balogh Ernő Zoltán rendezőnek és munkatársainak, köztük jelesen is a Halper családnak.

Száz év távlatából ma már világosan lehet látni, hogy Szentendre népe 1919-ben is csak békében akart élni, azzal az örökséggel, melyet a címerében hordott Bárány adott neki. Kezdettől fogva. Ezer éve.

 

23 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK