A legtöbb európai „kereszténydemokrata” valójában liberális – Joseph Pearce a Mandinernek
(...)
– Milyen állapotban van a konzervatív párt?
– Az átlagos politikusok nem mernek cselekedni, ezért szükség van olyan független gondolkodású, rendbontó politikusokra, mint Boris Johnson vagy Donald Trump – akik nem a rendszer részei, nem a rendszer szabályai szerint játszanak, és így a rendszer nem tudja őket kontrollálni sem..
(...)
– Mit gondol a szekuláris konzervativizmusról és a kulturális kereszténységről?
– Van egy hagyomány, ami a 19. század végén alapított Action Française-ig megy vissza. Ennek egyik alapítója, Charles Maurras, aki ateista és monarchista volt, tisztán látta a katolikus egyház létének fontosságát az európai kultúra megőrzésében. Magyarán a kereszténység az, ami az egyetlen közös, átfogó meghatározója annak, hogy mi az európai kultúra. Enélkül szekuláris relativista leszel. Ezt anélkül is megértheti bárki, hogy személyesen hívő lenne, és harcolhat érte. Hosszú távon azonban szükség van evangelizációra is, mivel szükségünk van arra is, hogy legyen lényege annak, amit hiszünk, ami mellett kiállunk. Ha az emberek gyakorolják is, amit hisznek, sokkal jobb kultúrharcosok lesznek. Hosszútávon a pusztán kulturális kereszténység ugyanis fenntarthatatlan. A pusztán kultúrálisan keresztény emberek nem vállalnak sok gyereket.
A kulturális restaurációhoz demográfiai restauráció is szükséges, és a vallásosak sokkal inkább hajlandóak gyermeket vállalni. Szóval egyrészt meg kell védenünk a kulturális örökségünket, ami keresztény, másrészt meg kell próbálnunk minél több embert megtéríteni, hogy hívők legyenek.
(...)
– Mi lehet mindebben a szerepe a jobboldali populizmusnak, már ha létezik ilyesmi egyáltalán?
– A populizmus csak egy címke. Amit látunk ma a világban, az az évszázados harc újabb fordulója a hatalom központosítása és decentralizálása között: a globalizmus és lokalizmus küzdelme.A mai populizmus az valójában egy nagyon egészséges lokalizmus. A lokalizmus szükséges a szabadsághoz, mert például a demokrácia is csak akkor működik igazán jól, ha emberi léptékű. A politikusoknak közel kell lenniük az emberekhez, akiket képviselnek. Minél távolabb van egy kormány ettől a lokalizmustól, annál kevésbé demokratikus a gyakorlatban. Az amerikai szövetségi kormány például túl távol van az emberektől, ezért szükséges a tagállami jogok és a helyi kormányzás helyreállítása, és a washingtoni kormány hatalmának csökkentése. Európában pedig Brüsszeltől vissza kell kerülnie a különféle hatásköröknek a helyi kormányokhoz, elsősorban a nemzetállamokhoz, de még a nemzetállamokon belül is, főleg a nagyobbak esetében, erősíteni kell a régiókat.
(...)
– Hogy vélekedik Ferenc pápáról, aki nemrég nyilvánvalóvá tette, hogy nem kedveli az amerikaiakat?
– A legfontosabb, amit az egyházzal kapcsolatban érteni kell, hogy a hívő katolikusok számára, mint én is vagyok, az egyház Jézus Krisztus misztikus teste, egyben évszázadok zarándoka. Az évszázadok során rengeteg rossz pápa állt az egyház élén, de az egyház nagyobb minden pápánál. Szóval személy szerint nem sok időt töltök Ferenc pápa elemzésével és kritizálásával. Ha azonban egy szóval jellemeznem kellene Ferenc pápaságát, az az volna: inkoherens. S ebben épp ellenkezője XVI. Benedeknek, aki a valaha volt egyik legkoherensebb gondolkodó. Nem kívánok találgatni, hogy mit fog a Teremtő mondani szolgájának, mikor találkozik vele, de nem gondolom, hogy az inkoherencia valami jó dolog lenne a pápai hivatal esetében.
(...)