Hibernált gazdaság
Minden reggel izgatottan nézem a koronavírusra vonatkozó adatokat, részben azért, mert két kategóriában is a veszélyeztetettek közé tartozom, no meg azért is, mert mint közgazdász a meglévő és az újabb és újabb adatok alapján előrejelzéseket készítek a járvány alakulásáról és figyelem, hogy a koronavírus engedelmeskedik-e az én görbéimnek. Az első ilyen előrejelzésem a hazai esetekre március 26-ára vonatkozott, ekkorra a modellem háromszázöt fertőzöttet jelzett előre, a tény háromszáz volt, amit elég jó egyezésnek tartok. Az alkalmazott módszer egyszerű, azt nézem, hogy az egymást követő napok aktív (tehát akkor éppen a fertőzöttnek tekinthető) betegeinek egymáshoz való aránya hogyan alakul. Amíg ez az arány egy felett van, az azt jelenti, hogy az aktív betegek száma nő, ha a csökkenő tendencia eléri az egyet, akkor lesz a csúcspont, és ezt követően, ha egy alá esik a mutató, akkor már enyhül a járvány.
(...)
A válság kezelésénél nyilvánvalóan el kell felejteni a közgazdasági tankönyveket, mert azokat nem koronavírus-járvány idejére dolgozták ki (más esetekben sem használhatók) és különösen el kell felejteni a lisszaboni szerződést és a maastrichti kritériumokat. A szerződés ugyanis kimondja, hogy a vállalatoknak állami támogatás nem adható, és a költségvetés nem finanszírozható jegybanki kölcsönökkel, a maastrichti kritériumok meg előírják az államháztartási hiány három százalék alatt tartását és államadósság folyamatos csökkentését, míg el nem éri a GDP hatvan százalékát. Nyilvánvaló, hogy a járvány okozta gazdasági válság közepette egyik előírás sem teljesíthető, ami azt is jelenti, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában nem életképes, semmilyen kihívásra nem képes érdemi választ adni, legyen az pénzügyi válság, tömeges bevándorlás vagy járvány. Igaz, a fel nem használt költségvetési pénzekből az unió 37 milliárd eurót válságkezelésre fordít és ebből mi is kaphatunk 5,6 milliárdot, és ez a becsült 4000 milliárd forint felét finanszírozhatja, uniós szinten azonban az összeg nulla, az uniós GDP három ezreléke, míg, a hathatós válságkezelési csomagok ennél közel két nagyságrenddel nagyobbak.
És az is igaz, hogy most a Bizottság egy közleményében felmentést ad az állami támogatások tilalma alól, de csak korlátozott ideig és engedélykéréssel, ami időt vesz igénybe. Azzal példálóznak, hogy Dániában egy, a koronavírus miatt elmaradt tömegrendezvény esetében ezt az engedélyt 24 órán belül megadták, de mi lesz, amikor tömegével érkeznek be ilyen kérelmek?
Most nem arra van szükség, hogy a háromszázalékos költségvetési limitet betartsuk, vagy, hogy a költségvetés hiányát államkötvények kibocsátásával fedezzük, és ezzel növeljük az államadósságot és annak kamatterheit, hanem arra, hogy a jegybank adjon kölcsönt az államháztartásnak (nyomtassa ki a szükséges pénzt), amit egyébként a lisszaboni szerződés tilt. Ily módon lehet leginkább szétteríteni a terheket a gazdaságon, igaz az infláció némi emelkedése árán. Az is meggondolandó, hogy feladjuk az egykulcsos személyi jövedelemadót, ami bevezetésekor évi 600 milliárd forintot vett ki a költségvetésből.
A nehéz időket úgy kell átvészelnünk, mint a medvéknek, amelyek téli álmot alszanak. Ilyenkor az anyagcseréjük a minimálisra csökken és csak akkor ébrednek fel, amikor újból találnak élelmet.
(...)
