Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (121) ‒ Németország Kína markában
- dombi52
- 2 órával ezelőtt
- 5 perc olvasás
Thomas Kolbe:
Németország Kína markában, avagy az EU stratégiai vakfoltja
Kína elsősorban az EU-val szemben mutatja meg erejét, hogy időt nyerjen az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi vitában. A ritkaföldfémek terén betöltött domináns szerepével és Németország mikrochipek importtól való függőségével Peking jelenleg előnyben van. Németországban és az EU-ban jól tennék, ha visszatérnének a piacorientált erényekhez és a stratégiai intelligenciához.
Két, látszólag egymástól független esemény ugyanazt a problémát tükrözi: egy héttel ezelőtt a Volkswagen azzal fenyegetőzött, hogy teljesen leállítja a termelést, ha Kína betiltja a szükséges ritkaföldfémek exportját. A média megdöbbenéssel reagált. Hirtelen visszatért Németországba a Kínától való erőforrás-függőségének kísértete.
Néhány héttel korábban bizarr gazdasági vita robbant ki Hollandiában. Szeptember 30-án a holland kormány állami ellenőrzést rendelt el a holland-kínai chipgyártó Nexperia felett, ami valódi diplomáciai vitát váltott ki Pekinggel. Az aggodalom oka: a gyártóüzemek lehetséges áthelyezése Kínába és a chipgyártás technológiai know-how-jának elvesztése.
Mélyen gyökerező függőség
Mindkét esemény pontosan leírja a helyzetet, különösen a német ipar számára. A kínai értékláncokkal szorosan összefonódva most annak a kockázatnak van kitéve, hogy geopolitikai konfliktusok áldozatává válik. Noha Angela Merkel kancellár hivatali ideje alatt fokozatosan sikerült diverzifikálni az exportpiacokat, például az Egyesült Államok vagy Franciaország felé, mint Kína felé, Németország úgynevezett kockázatcsökkentő stratégiája nem tudta megakadályozni, hogy körülbelül egymillió német munkahely közvetlenül függő maradjon a Kínába irányuló exporttól. Tavaly Németország körülbelül 90 milliárd euró értékben exportált árukat Kínába. Minden kilencedik exporttermék a Népköztársaságba kerül, különösen a high-tech termékek és az autók.
Kína továbbra is Németország legnagyobb import partnere, 156 milliárd euró értékű áruval.
Különösen aggasztó Németország chipfüggősége Kínától: a német vállalatok 25%-a közvetlenül Kínából szerzi be a félvezetőket; 2024-ben Kína volt a legnagyobb szállító, megelőzve az Egyesült Államokat és Tajvant.
Több mint 230 termékkategóriában, beleértve az elektronika és a félvezetők szinte teljes spektrumát, a kínai áruk a német import legalább felét tették ki.
A német – és az európai – ipar mélyen belegabalyodott a piac és az ellátási lánc függőségének hálójába, amelyet geopolitikai szempontból egyre nehezebb és törékenyebb kezelni.
A szél fordult
Németország évtizedekig egy kvázi merkantilista kereskedelmi modellt követett. A hazai alacsony bérszintű szektor, az olcsó orosz gáz és a termelékenység szempontjából viszonylag alulértékelt euró előnyeit kihasználva a német ipar könnyedén biztosította növekvő részesedését olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az autóipar és a gépgyártás a globális piacon.
Most, hogy a geopolitikai szél fordult, egyértelművé vált, hogy a német-kínai kereskedelmi partnerséget a szétesés veszélye fenyegeti az orosz konfliktus és az amerikai-kínai kereskedelmi háború viharai közepette. Peking pedig, ha nyomás alá kerül, nem riad vissza a keménykezű taktikáktól. A jelenlegi viták tükrözik a német vállalatok panaszait, miszerint
a ritkaföldfémeket csak üzleti titkok, ügyféllisták és egyéb érzékeny információk kiadása fejében szállítják. Ez nem quid pro quo, hanem hidegvérű zsarolás, több mint puszta erőfitogtatás.
Kína vezetése keményen játszik, saját gazdasági problémái, például a magas ifjúsági munkanélküliség és a tartós defláció miatt, amelyeket erősen felfújt exportszektorával próbál megoldani. Kína szubvenciók révén teljes gőzzel hajtja exportmotorját, kiszorítva a külföldi gyártókat a hazai piacról.
A kínai hatalmi mozaikot csak akkor lehet teljes mértékben megérteni, ha tisztább képet kapunk arról,
hogyan működnek az iparágnak ellenséges, Kína által támogatott nem kormányzati szervezetek Európában és Észak-Amerikában. Segítettek elterjeszteni az iparellenes CO2-klíma narratívát, fokozni a német autógyártás elleni támadásokat, és egyidejűleg elárasztani a mesterségesen létrehozott klímapiacokat kínai megoldásokkal.
EU önsegítő csoport
Ritkán tűnik úgy, hogy Brüsszel – és tágabb értelemben Berlin – elegendő erővel, stratégiai mélységével vagy analitikai megértésével cselekedne, hogy kiutat keressen ebből a szorításból. Túl sok idő, energia és stratégiai potenciál pazarolódik el az EU belső ügyeire. Senki sem foglalkozik a Kínától való függőségből fakadó legfontosabb kérdésekkel. A gazdasági fenyegetés, különösen a ritkaföldfémek terén, egyre láthatóbbá válik, és Peking egyre inkább geopolitikai eszközként használja. A ritkaföldfémek finomítási kapacitásának akár 90%-a is kínai ellenőrzés alatt áll – ez komoly alkupozíciót jelent, ha a Kínával folytatott tárgyalások nehezekre fordulnak.
Kiszabadulási kísérletek
Legalább van tudatosság a problémával kapcsolatban Az előző kormány 10 milliárd eurós támogatási csomaggal próbálta Magdeburgba csábítani az amerikai chipgyártó Intel vállalatot, hogy javítsa a beszállítói láncokat. Az Intel azonban a milliárdok ellenére is elutasította az ajánlatot – ez pedig pusztító ítélet Németország gazdasági helyzetére nézve.
Micsoda katasztrofális beismerés ez az európaiak számára, akik saját szabályozási hálójukban és energiapolitikai katasztrófájukban rekedtek.
Az Intel inkább belföldön fektet be, ahol Trump elnök versenyképes feltételeket biztosít, és ezzel gyakorlatilag elszívja a beruházásokat Európából.
Európa a saját útjában áll, nem tudja stabilizálni vagy elmélyíteni értékláncait.
Az EU nemzeti politikákkal összehangolt kísérlete, hogy a nagymértékben támogatott klímakomplexum mellett egy kvázi háborús gazdaságot építsen ki – egy kudarcba fulladt energiafelszabadítási erőfeszítés – kétségbeesett lépésnek tekinthető.
Kína mikrochipekhez szükséges közbenső termékei, ritkaföldfémek, nyersanyagok és korábban Oroszországtól származó energia nélkül ez a termelési felépítés valószínűleg csak vízió marad.
Az európai tehetetlenség következménye: az energiaválság miatt a legfontosabb ipari alapok – a nyersanyagoktól az elektronika és a gépipar high-tech végtermékeiig – a szemünk láttára omlanak össze.
Ezeket a termékcsoportokat szinte lehetetlen versenyképesen méretezni Európában, különösen Németországban.
A felszabaduláshoz Németországra van szükség
Ebben a történelmi pillanatban, amikor az ukrajnai konfliktus tovább tördeli a geopolitikai hatalmi vonalakat, Európa törékenysége láthatóvá válik. Energiafüggősége és erőforráshiánya gyengíti tárgyalási pozícióját.
A kereskedelmi megállapodás – amely gyakorlatilag Washington diktátumának való alávetés – tökéletesen illeszkedik ebbe a képbe: Kína, az Egyesült Államok és más globális szereplők ismerik Európa Achilles-sarkát, és egyre inkább célba veszik az energiaellátási dilemmáját, amelyet a nukleáris és szénalapú energiáról való leállás, valamint az orosz gázimport megszűnése, különösen Németországban, tovább súlyosbít.
Minden európai érdeke lenne, ha Németország átvenné a vezetést, és véget vetne a kontraproduktív klímadoktrínának.
A nemzeti szuverenitás és a piacorientált gondolkodásmód iránti elkötelezettség, beágyazva a versenyképes EU egységes piacába, újjáélesztheti Európa erejét.
A kontinens technológiai szempontból még mindig képes felzárkózni és aktiválni erős tőkealapját. Itt rejlik Európa geopolitikai befolyása.
Elengedhetetlen egy „nagy újraindítás”:
a kafkai bürokráciától való megszabadulás, alacsonyabb adók és piaci alapú energiapolitika – egy hideg méregtelenítés, amely véget vet a komplex gazdasági realitásokat infantilizáló, bénító klímadialógusoknak.
A hideg detox elkerülhetetlen
Bármennyire is kemény, Németországnak – és az EU-nak – 180 fokos fordulatot kell végrehajtania, hogy visszanyerje vonzerejét befektetési helyszínként. A tőke egyértelműen Trump deregulációs politikáját részesíti előnyben az Egyesült Államokban.
Geopolitikai szempontból Európának a kanadai erőforrások kiaknázására kell törekednie – ez az első lépés a helyes irányba. A grönlandi ritkaföldfémekről szóló vitáknak is fel kell gyorsulniuk. A feltárás és a tényleges fejlesztés azonban évekig fog tartani. A német és európai gyártókra máris növekszik a nyomás; sürgősen szükség van tárgyalási megoldásokra és jobb politikai bevonódásra.
Geopolitikai szempontból ésszerű Washingtonhoz igazodni, hogy ellenálljunk Peking zsarolási kísérleteinek. Trump elnök aktívan épít egy párhuzamos ellátási hálózatot az ipar számára, biztosítva a nyersanyagokat Ausztráliában, Malajziában, Thaiföldön és Japánban kötött szerződésekkel – ez a lenyűgöző eredmény mindössze 72 óra külföldi diplomácia eredménye.
Merz passzív marad
A német kancellár ezzel szemben távol marad ettől a területtől, és Ursula von der Leyen EU-bizottságára bízza a dolgot. A bizottság nem kínál látható kezdeményezéseket a kozmetikai jellegű európai ritkaföldfém-újrahasznosítási programon kívül. A cselekvés hiánya nem ad az iparnak sürgősen szükséges lélegzetvételnyi időt.
Míg Washington bejárja a világot, Berlin úgy tűnik, megfagyott a bürokratikus pangásban.
Tanúi vagyunk a hatalmi politika visszatérésének a szuperhatalmak, az Egyesült Államok és Kína globális színterén. Európa szerepe továbbra is bizonytalan, de geopolitikai vesztesége nyilvánvaló.
Von der Leyennek, Merznek, Macronnak és Starmernek el kell fogadniuk, hogy a művészi klímadialógusok és a triviális, jó hangulatú események, mint a brazíliai COP30, korszaka lejárt.
Thomas Kolbe közgazdász
