Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Adjátok vissza az Amnestyt a rászorulóknak!

 

Volt tagként szomorúan figyelem a valaha nagy tekintélynek örvendő szervezet politizálódását, világszemléleti polarizálódását.

A koronavírus okozta krízist is öncélú kis politikai agitációkra cinikusan felhasználó furcsa kis csoportot elnézve gondolkodtam el az Amnesty múltján és jövőjén.

A 90-es évek elején Prágában csatlakoztam az akkoriban Mianmarral (Burma) foglalkozó kicsi, de lelkes csapathoz, a mára már emberi jogi körökben kegyvesztett Aung San Suu Kyi képeivel kitapétázott irodájukban.

A szervezet belső szabályai szerint csak menekültjoggal foglalkozhattunk, ha annak az országnak a dolgait akartuk befolyásolni, ahol éppen éltünk. Tomáš barátommal, aki jogot tanult, együtt tartottunk előadásokat a Károly Egyetem több karán az épp akkor készülő menekültügyi törvény vélt hiányosságairól. Ezzel az időszakkal kapcsolatban néha még mindig elfog a lelkiismeret-furdalás, ha a 90-es évek japán recessziójáról hallok, tudniillik a nyelvet beszélőként annyi időt töltöttem Csehországban székelő japán cégek vezetőivel az Amnestynek való pénzgyűjtés céljával, hogy néha azt hiszem, közöm volt az országukat sújtó gazdasági hanyatláshoz.

A siker titka mindig is a szervezet pártatlanságában rejlett. Ennek segítségével zajlott a politikai irányzatoktól elvonatkoztatott harc a kisemberért, aki nem engedte magát megfélemlíteni, aki megszólalt ott, ahol mások csak cinkosan hallgattak. A szervezet alapítója, Peter Benenson azon célja, hogy ne valakik ellen, hanem valakikért álljunk ki, egyfajta univerzális kulcsként szolgált az emberi szívek és elmék megnyitásához. Amikor 2013-ban végre személyesen is láthattam Aung San Suu Kyit liliommal a hajában megérkezni a Downing Street 10.-be, büszkén mondhattam magamban, „mennyi levelet küldtünk hosszú éveken át, hogy végre ide juthassunk”. Ennek kapcsán kerestem fel egy ismerősömet az Amnesty International londoni központjában, hogy megosszam vele örömöm, de a beszélgetés során inkább az derült ki, hogy épp súlyos identitáskrízisen mennek keresztül, és úgy a tagok, mint a pártfogók közül sokan hagyják el a szervezetet.

Akkori főtitkáruk, Salil Shetty irányítása alatt a szervezet elkezdett egy konfrontatív ideológiai profilt felvenni, és a világ minden kontinensén megtalálható irodák a londoni központból az anyagi támogatást ugyan elfogadták, a kompromisszumok nélküli politikai vagy ideológiai érdekcsoportoktól való függetlenségre vonatkozó standardokat viszont egyre kevésbé.

A szervezet lelkéért folytatott harc annyira kiéleződött, hogy ezt már az olyan megrögzötten baloldali lapok is sérelmezni kezdték, mint a Guardian vagy az Observer. „A nyugati liberálisok támadásnak vannak ma kitéve, és nem csak az ismert autoritárius jobboldaltól. A szélsőbaloldal a szabadságot mint burzsoá illúziót utasítja el. A szegény világ demagógjai a gazdag fehér világ posztkoloniális lelkiismeret-furdalását játsszák ki. Az Amnesty International vezetői kapituláltak a mindkét oldalról érkező támadás előtt. Sőt, néha úgy tetszik, mintha átmentek volna az ellenséges oldalra. Az Amnesty a 20. századi Nagy-Britannia egyik legnagyobb ajándéka volt a világ számára. Mára csak egy roncs” – írja 2012-es cikkében Nick Cohen.

 

(...)

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu