Miért ne maradjon el az érettségi?
Szép, okos, a világra nyitott, egészséges fiatal felnőttek a végzős gimnazisták. Már az új évezredben születtek. Nemcsak a világháborúk, a gazdasági világválság, Trianon, a holokauszt, a kommunizmus történelem számukra, hanem a rendszerváltás is. Az életnek nincs vége számukra a határainknál – sokaknak megadatott a külföldi utazás, vannak, akik külföldön tervezik a továbbtanulást, rokonaik, barátaik élnek más országokban, és a világhálón keresztül az ő életük egy része is nemzetközi terepen zajlik. Amerikai vagy orosz szervereken lengyel és koreai partnerekkel játszanak angol nyelven, sokszor olyan számítógépes játékokon, amikből mi keveset értünk. Ahogy mondani szokták, olyan foglalkozásokat fognak űzni, amiknek ma még a nevét sem ismerjük. Olyan kompetenciákkal bírnak, amelyek a mi gyerekkorunkban még gondolatban sem merültek fel.
Nekem is van egy ilyen gyerekem, „saját tenyésztés”, kettőnk génjeit hordozza, meg a kettőnk őseiét, vicces is figyelni, melyikünkre üt ebben, melyikünkre abban. Egyedi darab, az értéke felbecsülhetetlen. Kisfiunkból nagyfiunkká nőtt, felnőtt partner a beszélgetésekben, döntésekben, családi dilemmákban. A kamaszévek hátrahagyásával együttműködő, felelősséget vállaló, okos, sokszor egészen új szempontokat behozó tagja a családi mikroközösségünknek.
A mi fiunk és az összes többi vele egykorú most érettségire készül. Máskor ez nem lenne hír, de most napok óta tízmillió oktatásszakértő országa vagyunk, mindenki hozzászól az érettségi kérdéséhez.
A járványügyi vészhelyzet keretében a kormányzat úgy döntött, hogy csak írásbeli érettségik lesznek májusban, néhány speciális szabály betartása mellett. Sokadik cikket és kommentet olvasom arról, hogy ez miért felháborító. Egészségügyi kockázatnak tesszük ki a gyerekeket, nem lehet így rendesen felkészülni, nem várhatjuk el a pedagógusoktól, nem lesz elég hely, nem lesz elég felügyelő tanár, hülyeség a maszk, kell a maszk, és a többi…
Az a fajta szülő vagyok, aki a gyerek kezébe adja a bicskát, hogy tanuljon meg bánni vele, nem pedig elveszi tőle, hogy meg ne vágja magát.
Nagyon örülök, hogy lesz érettségi! Örülök, mert azt üzenjük ezzel a 18 éves, felnőtt gyerekeinknek, hogy bizony vannak dolgok, feladatok, kötelességek, amelyekbe nehezített körülmények között is fegyelmezetten bele kell állni és meg kell csinálni.
(...)
