Világszenzáció lehet az új, életmentő magyar terápia
A GYÓGYSZER KÉPES KONTROLLÁLNI A VÍRUS OKOZTA TÚLZOTT IMMUNREAKCIÓT
(...)
A professzor azonban már hosszú ideje foglalkozik a problémával, mivel hasonlóval egyebek mellett az amerikai hadsereg felkérésére kidolgozott mesterséges vér előállítása kapcsán is szembesült. Mint elmondta, az utóbbi húsz évben már szisztematikusan kereste a citokinvihar gyenge pontjait. Ezeket végül sikerült beazonosítania, majd aktív peptideket, vagyis fehérjemolekulákat fejlesztenie ellenük. Ezek nem toxikusak, nincs mérgező bomlástermékük sem, nem halmozódnak fel a szervezetben, pár óra alatt elbomlanak. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kompromittálják az immunrendszert, az továbbra is aktív marad, csak a túlaktiválódását fojtják le. Fontos tulajdonságuk még, hogy miután vírusfüggetlenek, nem tud kialakulni velük szemben rezisztencia.
(...)
– Nekem Magyarország a hazám. Ott lettem az, aki vagyok, ott kaptam diplomát, kezdtem el kutatni, és bár talán elcsépeltnek hangzik, de ettől még igaz, az ember úgy érzi, tartozik a hazájának. Az elmúlt harminc évben sem szakadtam el Magyarországtól, folytattam együttműködést hazai kutatókkal, dolgoztam tanácsadóként magyar kutatóhelyeknek, és ha ezt értéknek találják, jó, ha nem, azt is elfogadom. Mint a kutató elmondta: telefonon egyeztetett Jakab Ferenccel, a magyarországi koronavírus-munkacsoport vezetőjével, akivel abban maradtak, felveszik a kapcsolatot a nemzetközi klinikai vizsgálatokat támogató nagy európai (páneurópai) nonprofit szervezet magyarországi központjával. Ezt Jakab Ferenc is megerősítette a Magyar Nemzetnek. A terápia iránt egyetemi kutatóhelyek és befektetési alapok is érdeklődnek az Egyesült Államokban.
Baranyi Lajostól azt is megtudtuk, hogy a kombinált készítmény egy szintén általa kidolgozott eljárással rendkívül költséghatékonyan és könnyen előállítható, ezért egészen minimális alapanyagból nagyon nagy mennyiségű infúziót lehet gyártani. A gyorsan, nagy mennyiségben és olcsón előállítható kombinált infúziós terápia klinikai vizsgálata pedig akár már két héten belül megkezdődhetne. – Ha sikerrel járunk, akkor a Covid-19 többé nem lesz halálos, de meg sem nyomoríthatja a betegeket. Mi több, mivel a citokinvihart előidéző túlzott immunreakció rengeteg más vírus- vagy baktériumfertőzés miatt is létrejöhet, a terápia azokban az esetekben, de például a súlyos sérüléseket követő sokkos állapotokban is életmentő lehet – mutatott rá a kutató.
(...)