Országgyűlés: két fontos döntés. Egy a nemekről, egy a Városligetről
A képviselők 134 igen szavazattal, 56 nem ellenében és négy tartózkodás mellett fogadták el a kormány közigazgatási törvényt módosító csomagját. A változtatás értelmében a magyar állam csak azt tartja nyilván, hogy a megszületett gyermek biológiai értelemben milyen nemű az elsődleges nemi jelleg, illetve a kromoszómaszám alapján. Ily módon megváltoztathatatlanná tették a születéskori nemet az anyakönyvi nyilvántartásban.
Az Országgyűlés emellett felülírta a főváros által a Városligetben elrendelt építési tilalmat. A kormány indoklása szerint erre azért volt szükség, mert a Városligetben megvalósuló kulturális és városfejlesztési beruházások kiemelten közérdekű célból történnek..