top of page

Soros pénzeli az anarchista antifákat, akik csempészett fegyverekkel égetnék fel Amerikát

Az erőszak egyre inkább diadalmaskodik a józan ész felett Nyugaton. Néhány amerikai városban járva egy szentpétervári matuzsálemet déjà vu érzés kerítené hatalmába, szinte másodszor átélné a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeit. Lényegi különbséget csak a hőmérsékletben és az emberek bőrszínében érzékelne. Ahogy akkor, úgy most is az állam és a rend felszámolása, az internacionalizmus megteremtése a cél, hogy „nemzetközivé legyen holnapra a világ”. Az elmúlt pár hónap történései érdekes összefüggésekre mutathatnak rá…

Azon már meg sem lepődünk, hogy bolygónk „haladóbb” részein paradox módon halomra ölik egymást az emberek a békéért és az elfogadásért küzdve. Lassan megtanuljuk, hogy a szavaik és a tetteik között semmiféle összefüggést nem kell keresni, hiszen a „fekete életek számítanak” hashtagek égisze alatt a legnagyobb természetességgel lövik fejbe a színesbőrű St. Louis-i rendőrkapitányt, David Dornt, illetve Chris Beaty üzletembert, egykori amerikai foci játékost a békés tüntetők, fosztogatók. Ami azonban újdonság, és komoly aggodalomra ad okot: az egyenlőségért és igazságért harcolók eszközként Iustitia kardja helyett automata fegyvereket használnak, félelemben tartva a fehér embereket. A „Black Power Militiaként” (azaz Fekete Erő Milícia) emlegetett csoport nyíltan rasszista, fehéreket nem vesznek fel maguk közé – bár a túljelentkezés fehér oldalról valószínűleg egyébként sem fenyegetné őket –, és azt állítják, hogy ők a fehérek legrosszabb rémálmai.

Az értelmes feketék természetesen fel vannak háborodva az ilyen szervezetek tevékenységén, akik a rendkívül erőszakos és primitív cselekedeteikkel gerjesztik a fehérek és a feketék között fennálló feszültséget, illetve olyanokból is negatív érzéseket válthatnak ki a színesbőrűekkel szemben, akiknek korábban meg sem fordult a fejükben, hogy bőrszín alapján minősítsék a másikat. Terrence K. Williams, fekete bőrű amerikai színész és humorista a Twitteren ítélte el és nevezte rasszistának a Black Power Militiát, miután annak fegyveres tagjai odamentek egy fehér férfihez, és jóvátételt követeltek tőle.

„JÓVÁTÉTEL? SZEREZZ MUNKÁT! Ha fehér emberek tették volna ezt, már tele lenne vele a mainstream média” – írta a színész.

És milyen igaza van. Ha ezt fehérek tették volna, a liberális médiumok már beakadt lemez módjára ismételgetnék, hogy tombol a rasszizmus, ami miatt, természetesen, kizárólag Trump a felelős. De, mivel egy fehér embert (ráadásul férfit!) inzultáltak a bőrszíne miatt, így a dolog teljesen rendben van, a CNN és a 444 szerkesztőségét is messziről elkerüli a fajgyűlölet létezésének ténye okozta infarktus veszélye.

Az USA-ban és Nyugat-Európában zajló események morális megkérdőjelezhetősége elvitathatatlan, azonban nem szabad megfeledkezni egy kevesebbet pedzegetett, de rendkívül fontos kérdésről sem: ki állja a cechet?

A gépkarabélyok nem arról híresek, hogy párfilléres tételt képeznének, ahogy a komplett csoportok tetőtől talpig történő felfegyverzése sem. Azt, hogy kik, mit és mennyit finanszíroznak, pontosan nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy az öreg, ártalmatlan filantróp neve – nyilván valamiféle szélsőjobbos összeesküvés miatt – ismét előkerült. Az amerikai Project Veritas oknyomozó újságírói legújabb akciójuk keretében beépültek a Refuse Fascism (RF) nevű, radikális baloldali szervezetbe. Az RF atlantai vezetője egy rejtett kamerás felvételen beismerte, hogy pályáztak pénzre Soros Györgynél, és kaptak is. A tőzsdespekuláns tehát az Antifa támogatói között van, egy olyan szervezetet pénzel, amit az amerikai elnök terrorszervezetnek minősített, és ami spontán tüntetések keretében ver szét komplett városokat, rongálja meg olyan „rabszolgaságpárti” és „náci” politikusok szobrait, mint Abraham Lincoln vagy Winston Churchill. De valóban olyan spontánok ezek a megmozdulások, mint amilyennek beállítják őket?

George Floyd 2020. május 25-én halt meg. A tüntetések, amiket állítólag ez az esemény váltott ki, rövidesen zavargásokba, fosztogatásokba és egyre durvább, lőfegyvereket is alkalmazó, utcai erőszakba fordultak át. Pár nappal korábban, május 22-én az Egyesült Államok vám- és határvédelmi (CBP) tisztviselői egy Kínából érkező, 10.800 automatafegyver-alkatrészt tartalmazó szállítmányt foglaltak le. A csomagban hivatalosan 100 acélcsap minta volt, a csempészek így próbálták meg ártalmatlan vagy törvényes áruként behozni az eszközöket, hogy elkerüljék a további vizsgálatokat.

(…)

A szakértők az alkatrészek értékét 129 600 dollárra becsülték. Több mint furcsa, hogy egy ekkora fegyverszállítmányt pont néhány nappal az Antifa-BLM-tüntetők erőszakos rendbontásai, illetve a szélsőséges, felfegyverzett, fehérellenes csoportok megjelenése előtt hoztak az USA-ba… Mindezek mellett, a tüntetések spontaneitása ellen szól az is, hogy bár korábban is előfordultak rendőri túlkapások, mégsem lett belőlük közel sem ilyen, országos szintű felfordulás. Talán ennek az egésznek köze lehet ahhoz, hogy Amerikában ősszel választásokat tartanak, és mind az Antifának, mind egyes baloldali szervezeteknek és pénzembereknek deklarált céljuk, hogy megbukjon a Trump-kormány?

A fegyveres szélsőségesek nemcsak Amerikában, de Nyugat-Európában is komoly fejtörést okoznak a hatóságoknak. Vélelmezhető, hogy kontinensünk tüntetési sem csak úgy ad hoc szerveződtek. A rendőrséggel és a (középosztálybeli) fehérekkel mint az antifások szemében a társadalom legaljával szemben tanúsított erőszak már-már általánosnak mondható, Belgiumban a rendőrök erre országos tüntetéssel hívták fel a figyelmet. Azonban az is egyre többször előfordul, hogy a “békés” tüntetők lőfegyverekhez nyúlnak, hogy kifejezzék követeléseiket – vagy egyszerűen csak anarchiát idézzenek elő – annak ellenére, hogy míg az Egyesült Államokban az Alkotmány Második Kiegészítése védi az egyén fegyverviseléshez való jogát, addig e tekintetben egyik európai állam sem ilyen liberális. Ezek az emberek valahogy mégis fegyverhez jutnak. A Spiegel július 1-jén számolt be róla, hogy eltűnt több tízezer lőszer és 62 kilogramm robbanóanyag a Bundeswehr Különleges Erők Parancsnokságáról (KSK). Eberhard Zorn, a hadsereg főfelügyelője figyelmeztetett, hogy ezek olyan mennyiségek, amelyeket támadásokhoz is felhasználhatnak, és valódi veszélyforrást jelentenek.

Annegret Kramp-Karrenbauer (vagy ahogy a németet nevezik: AKK), védelmi miniszter jobboldali szélsőségesekre gyanakszik, ráadásul a KSK felső köreiből, az azonban fel sem merül benne, hogy esetleg baloldali radikálisok keze van a dologban. Persze, a jelen eset tetteseinek kilétét előre nem lehet tudni, de érdemes belegondolni, kik voltak azok, akik a 2017-es hamburgi G20-csúcstalálkozó alatt lángba borították a várost, 213 rendőrt megsebesítettek, és rálőttek egy rendőrségi helikopterre, kik azok, akik rendőrök letérdelését követelik, illetve 4-500 fős csoportban üldözik és támadják a hatóság tagjait Stuttgartban, amíg több órás harcok és helikopter bevetése árán végül sikerül gátat szabni az őrületnek – legalább egy napra. Nos, egyik esetben sem vádolhatók jobboldali elhajlással az elkövetők. A német hírszerzés a baloldali terrorizmus új hullámától tart, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) szerint a kirekesztett kis csoportok növekvő hajlandóságot mutatnak az erőszakra, az erőszakos cselekmények intenzitása pedig erősödött.

A politikai ellenfél célzott megölése felé tett lépés már nem elképzelhetetlen – állítja a BfV. A Hivatal lehetségesnek nevezte a „terrorista struktúrák kialakulását a baloldali szélsőségesek körében.” Andreas Geisel (SPD), Berlin belügyminisztere:

A célzott tevékenységek, többek között erőszakos cselekedetek, az állami és magánszereplők – különösen a rendőrség, a pártok és az ingatlancégek – megfélemlítésére irányulnak.

Hiába a szélsőbaloldaliak mindennapos rendbontása, rendőrök elleni erőszakos fellépése és a BfV jelentése, a német politikusok mintha “alkatilag képtelenek” lennének nem a jobboldalt hibáztatni, bármi rossz is történik az országukban. Herbert Reul (CDU), Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere az Alkotmányvédelmi Hivatal – nyíltan a baloldali terrorizmusról szóló – figyelmeztetésére így reagált:

Noha a jobboldali szélsőségesség kétségkívül nagyobb veszélyt jelent a demokráciánkban, nem szabad elfelejtenünk a baloldali szélsőségesség problémáját.

Hogy a jobboldalt miért kellett ebbe belekeverni, senki sem tudja, talán így felelt meg a jelenlegi nyugati “pc-alapelveknek”… Ami viszont biztos, a német vezetőknek érdemes lenne elgondolkodniuk azon a nem túl bonyolult összefüggésen, hogy a nyugati világban zajló tüntetések egyre erőszakosabbak, a zavargások résztvevői mind gyakrabban nyúlnak lőfegyverhez, a BfV konkrétan a baloldali terrorizmus veszélyére hívja fel a figyelmet, és pont ebben az időszakban tűnik el nagy mennyiségű lőszer és robbanóanyag. Talán most kivételesen nem a jobboldalra kéne mutogatni, hanem cselekedni, nehogy úgy járjanak, mint a brit kormány, akik a június 20-i, három halálos áldozatot követelő readingi késelés után azt mondták, legközelebb “nem fognak habozni” terrortámadás gyanúja esetén.

 

12 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page