„Belefáradtunk abba, hogy nem akarják meghallani a hangunkat” – belarusz emberek a Mandinernek
Félelem, gyűlölet, igazságvágy: belaruszokat kérdeztünk arról, hogyan látják és miként értékelik a választásokat, valamint az azt követő tüntetéssorozatot és rendkívüli állapotokat.
Ismeretségeken keresztül a Mandiner a választásokon részt vett, jelenleg is az ország területén tartózkodó belaruszokat kérdezett a jelenlegi állapotokról. A belarusz helyzet bizonytalanságát jelzi, hogy egyik megszólalónk először nem volt hajlandó Messengeren a véleményét közölni, csak egy biztonságosabbnak tartott Telegram-csatornán üzent nekünk.
Megkérdeztük tőlük, hogy mit gondolnak a nemrég lezajlott választásokról és hogy miként viszonyulnak a tüntetésekhez. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan végződik szerintük a tüntetéssorozat és hogy látják az ország jövőjét.
Négy olyan belarusz saját, szubjektív és őszinte nézőpontjait mutatjuk be, akiket éppen elértünk és mertek is nyilatkozni egy külföldi újságnak.
*
Okszana (31), testnevelő tanár, az utóbbi fél évben Moszkvában élt, a választásokra utazott vissza szülővárosába, Mologyecsnóba.
„A választások érzelmileg mindenkit megviseltek! Azokat, akik a jelenlegi kormány mellett szavaztak éppen annyira, mint akik ellene. Annak érdekében, hogy érthetővé tegyem a választások »tisztaságát«, csak egy példa: a mostani volt a harmadik választásom, és még mindig nem szerepelek a választási jegyzékben. Augusztus 9-én este ijesztő volt látni a szavazások eredményét... Az OMON (különleges belügyi erők) felsorakozott a szavazási pontokon, és tudtuk, hogy bármikor bárkit letartóztathatnak és megverhetnek.
A családommal nem is vállaltuk a rizikót, és otthonról követtük az eseményeket. (Fehéroroszországban a szavazási pontokon hirdetik ki elsőként az eredményeket.) Mindenki, aki Szvjatlana Cihanouszkajára szavazott, fehér szalagot viselt. Hosszú sorokban álltunk a szavazóhelyiségek előtt: rengetegen hordták a megbeszélt jelet. A választásokat követően, ugyancsak előre megszervezett módon, egy Telegram-csatornára több mint kétmillióan töltötték fel a lefényképezett szavazási űrlapot, saját adatokkal, sokan ráadásul nem is tudtak erről a lehetőségről. Azt gondolom, hogy ezekből a tényekből lehet következtetni Cihanouszkaja győzelmére.
Nálunk senki sem akar háborúzni, békés nép vagyunk, az emberek egyszerűen csak igazságot akarnak. Akárhányszor a városban sétáltam, sosem láttam agressziót a tüntetők részéről. Személy szerint mi nem veszünk részt a tüntetésekben a családommal, csak csöndben drukkolunk azoknak, akik plakátokkal vonulnak.
A hangulat a félelem és a gyűlölet között ingadozik a hatóságok embertelen viselkedése miatt,
ehhez járul hozzá egyfajta nyomottság, ami az erők egyenlőtlenségéből fakad. Nehéz megmondani, hogy végződik ez az egész, mindenek előtt tisztességes választásokat szeretnénk. Amúgy kifejezetten sajnálatos, hogy Ukrajnához hasonlítanak minket. Itt semmi más nem zajlik, csak békés tüntetés, azt a pár provokátort pedig próbálják ignorálni a tüntetők. Most sztrájkol az ország, sokan nem mennek be dolgozni, az orvosok és az ápolónők élőláncokat vonnak a kórházak köré, virágokkal a kezükben.”
(...)
