A fogyasztói társadalom alkonya
A koronavírus rámutatott a liberális kapitalizmus gyengéire. De mielőtt a gyengéiről beszélnénk, nézzük az előnyeit!
A liberális kapitalizmus legnagyobb előnye, hogy ösztönzőleg hat a műszaki fejlődésre és a technikai eredmények világszintű, gyors elterjedésére. Akinek még van emléke arról, hogy milyen nagy dolog volt Olaszországból orkánkabátot, Németországból Grundig magnót, az osztrákoktól Gorenje hűtőgépet hozni, esetleg látta a másik pólust, a moszkvai GUM áruházat a hetvenes években és ismét a közelmúltban, az csak azt mondhatja, hogy a liberális kapitalizmusnak a fogyasztó szemszögéből hatalmas az előnye, különösen a valamikori tervgazdálkodással szemben. Az egyéni vállalkozás szabadsága, a világméretű verseny nagymértékben segíti a technikai fejlődést. Elon Musknak, saját ambíciójától hajtva sikerült megoldania, hogy a világűrbe induló rakéták indító fokozatai újrafelhasználhatók legyenek, és ezáltal jelentősen csökkenjenek az űrutazás költségei. És ha esetleg sok ötlete a mindennapi életben nem is válik be, mégis egymaga – már eddig is – jelentősen hozzájárult a technika fejlődéséhez. Annak idején a holdraszállást az amerikaiak és a szovjetek közötti verseny ösztönözte. Máig emlékezetesek, az amerikai elnök, John F. Kennedy szavai a kongresszusban, néhány héttel Gagarin űrrepülése után: „Úgy gondolom, hogy ennek a nemzetnek el kell köteleznie magát azon cél elérése érdekében, hogy mielőtt ez az évtized elmúlik, embert küldjön a Holdra, és onnan biztonságosan vissza is hozza a Földre.” Kennedy nem érhette meg, de a cél teljesült, és akkor azt gondoltuk, hogy 2000-re már emberi kolóniák lesznek a Holdon. Nem így lett, de most Kína hívta versenyre az amerikaiakat, a nagyhatalmak között ismét beindult a presztízsverseny, és a mai húsz-harminc évesek biztos megérik, hogy az ember eljut a Marsra. Ugyanakkor a liberális kapitalizmus által keltett igények egyre jobban igénybe veszik a Föld erőforrásait. Egyrészt az ember egyre inkább terjeszkedik más élőlények élőhelyeit kisajátítva, emiatt számos állat- és növényfaj a kipusztulás határára jutott, másrészt hihetetlen mennyiségű szemetet halmoz fel. A fogyasztói társadalom lényege, hogy fogyaszt, ha kell, ha nem. És ha valamit megun, eldobja, és vesz másikat, ami korszerűbb vagy divatosabb. A jelenség nem új, már csaknem egy évszázada Aldous Huxley így jellemezte a szép új világ alapelvét: „Ha megunjuk, el vele, így jutunk csak felfele”.
Én még kisgyermekkoromban találkoztam „békebeli” (első világháború előtti) cipővel és ruhával, a szomszéd bácsinak volt. A cipő szépen, háromdarabos sámfával kisámfázva és kisuvickolva, az angol szövetből készült ruha a szekrényben benaftalionozva, persze mindkettő ünnepre, de egy életre szólt.
(...)
Ám paradox módon épp a mai klímahisztéria és az annak nyomán kialakított uniós intézkedések mutatnak rá, hogy ha a politikai akarat megvan, akkor jelentős változások érhetők el. Az unió klímapolitikája alapvetően hibás ugyan, mert a klímaváltozásra a levegő szén-dioxid-tartalma minimális hatást gyakorol, tehát a kívánt célt, a Föld hőmérsékletének szabályozását nem lehet megvalósítani, ám az intézkedések arra mutatnak rá, hogy a termelési és fogyasztási szerkezet meghatározott célok mentén igenis befolyásolható. A koronavírus-járvány pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa kritikus időkben túlságosan is ki van téve a távoli földrészekkel való olyan kereskedelemnek, amelyet kizárólag a profitmaximalizálás indokol. Az első lépés tehát az lehet európai és hazai szinten is, hogy ami elfogadható gazdaságossággal megtermelhető, azt állítsuk elő itthon, lehetőleg helyben. Ez nem az ördögtől való gondolat. Már John Maynard Keynes is hangsúlyozta a harmincas évek nagy gazdasági válsága után, hogy a nemzetközi kereskedelmet inkább minimalizálni, mint maximalizálni kell, de hogy őt magát idézzük: „…azokkal szimpatizálok, akik inkább minimalizálni, mintsem maximalizálni akarják a nemzetek közötti összefonódást. Az eszmék, a tudomány, a vendégszeretet, az utazás – ezek azok, amelyek természetüknél fogva nemzetköziek. De a javak készüljenek helyben, amikor csak az racionálisan lehetséges, és mindenekelőtt a hitelezés maradjon nemzeti keretek között.” A helyben előállított termékek drágábbak lehetnek, mint az import, viszont biztonságot nyújtanak mind a foglalkoztatás, mind az áruellátás szempontjából. Emellett nem utolsó szempont, hogy csökkentik a környezet terhelését, például elmarad a nagy távolságú szállítás környezetromboló hatása. (...) A klímahisztéria talán egyetlen pozitív hozadéka, hogy ez év márciusában az Európai Bizottság elfogadott egy akciótervet a körkörös gazdaságról, ami azt a célt tűzi ki, hogy az EU piacán forgalomba hozott termékek tartósak legyenek, és könnyebben lehessen azokat javítani és újrahasznosítani. Magyar szempontból talán az lenne a legfontosabb, hogy a rendszerváltozás rombolásából megmaradt értékeinket, nem utolsósorban a műszaki tudást átmentsük, és legalább azt érjük el, hogy a termékelosztó hálózatok és a mindennapi igényeket kielégítő iparágak többségükben magyar tulajdonba kerüljenek vissza. (A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
