VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A Klubrádióban is elmondta Osztie atya: szerinte a melegek betegek és provokatív az életformájuk

Szóról szóra vállalja mindazt, amit a Hír TV-ben mondott a homoszexualitásról – erről a Klubrádióban beszélt Osztie Zoltán.

A katolikus pap a Civil Kör című vitaműsorban azt mondta, hogy

„itt már olyan abszurddá vált a társadalmi környezet és az ideológiai háború, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni, itt nemet kell mondani. Tehát mindarra, amivel itt találkozunk, és amiről itt beszélgettünk is: buzi zászlótól kezdve sok minden más egyéb. Itt már nem lehet hallgatni tovább”.

Most a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, azért használta a „buzi” kifejezést, mert a korábbi évtizedekben erre a „magatartásformára vagy életformára” ezt a szót használták, az másodrangú kérdés, hogy most már változtak az elnevezések. Az újabb kifejezések sokszor elfedik vagy másítják a tartalmat, és nevén kell nevezni „a gyereket” – fejtette ki a pap. Osztie Zoltán szerint ezt a kifejezést nem csak sértő módon lehet használni.

Beszélt arról is, hogy azt, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatára nem került oda a Nagycsaládosok Országos Egyesületének zászlaja is, diszkriminatívnak tartja.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek