Fábián Sándor: TÖRTÉNELMI „SZÜRREÁL”. Korszakalkotó kötet a magyarság eredetéről
Szilaj Csikó-előszó
Fábián Sándor korszakalkotó könyvéhez
Tisztelt Olvasó!
Magyar Őstörténet rovatunk vezetője, Darai Lajos elismert szakmabeliként ítéli korszakalkotónak azokat a kutatási eredményeket, amelyeket Fábián Sándor évtizedes kitartó munkálkodásának köszönhetünk, s amelyekből rovatvezetőnk szerkesztette össze az alább teljes terjedelmében megjelenített könyvet. Végigolvasván az egészet, magam is – mint laikus – találónak és helyénvalónak vélem a korszakalkotó kifejezést.
Jószerivel csak rajtunk, magyarokon múlik, hogy a meggyőző érveknek engedve, a megalapozott bizonyítékokat elfogadva, hajlandóak vagyunk-e a sarkunkra állni s a kárunkra velejéig meghamisított ókori és középkori történelem helyett egy sokkal hitelesebb, valóságosabb mellett kardoskodni. Ha készen állunk rá, s az igazság mint szentség és ige hirdetésében végsőkig kitartunk, jó esély látszik arra, hogy a máig lankadatlanul hamisítókat meghátrálásra kényszerítsük, tartozzanak ők akár a módszeresen megtévesztő dörzsöltek, akár a módszeresen megtévesztett jóhiszeműek közé.
Ha bevallják, ha nem, Nyugat mai véleményformálói s nyomukban a közvélemény alkotói előszeretettel néznek le bennünket, magyarokat. Másodrangúnak, elmaradottnak tekintenek, s így is bánnak velünk, nemcsak a hétköznapi érintkezésekben, hanem a tárgyalóasztaloknál, döntési helyzetetekben. Az európai történelem, kultúra, jólét, civilizációs vívmányok megteremtőinek gondolván magukat, minket pedig fáradozásuk gyümölcsei puszta haszonélvezőinek, jogot formálnak arra, hogy – a múlt kisajátítása után – megszabják Európa jelenét és jövőjét is, akár minden felhatalmazás nélkül, teljesen törvénytelenül, erőszakkal, helyi, nemzeti többségek kinyilvánította akaratok, választások ellenében.
Ezt a hosszú évszázadok óta folytatott erőszakos nyomulást lehetne megfékezni azzal, ha mind a tudatos megtévesztők, mind pedig a megtévesztett jóhiszeműek magabiztossága alól kihúznánk a szőnyeget. Európában s világszerte szépen nő azoknak a tábora, akik már érzékelik, hogy a globális nagyhatalmak és az önrendelkezésre, függetlenségre törekvő kis Magyarország vitájában, sőt, egyre kiélezettebb harcában alighanem nekünk, magyaroknak van igazunk. Ez a tábor létszámában nagyságrendekkel megnövelhető és ébredező véleményében erőteljesen megtámogatható lenne, ha a világ tudomást szerezhetne a magyarság igazi eredetéről, természetéről, történelméről, arról a korszakos szerepéről, amellyel minden más népnél hatalmasabb mértékben járult hozzá az ősi európai kultúra, az ősi keresztény vallás megszületéséhez, hatékony társadalmi szerveződések és gazdálkodási módszerek megteremtéséhez és európai elterjesztéséhez.
A cél tehát számunkra adott, kellőképpen egyértelmű, világos. A hozzá vezető út azonban, mit tagadás, felettébb göröngyösnek ígérkezik, szinte járhatatlannak.
Mindenekelőtt amiatt, mert nemcsak az idegeneket, a meghamisított képünk miatt velünk eleve ellenszenvezőket kell tudnunk meggyőzni, hanem magunkat, a saját honfitársainkat is. Habár az ájult – kritikátlan – Nyugat-tiszteletet az utóbbi évek fejleményei erősen kikezdték, a magyarságon belül, főleg a fiatalok körében, még mindig tetemes azoknak a száma, akik inkább tekintik hitelesnek a minket hátrányosan érintő (megítélő) nyugati, főáramú vélekedéseket, mint a magyar érzelmű gondolkodók, hazafias lelkületi kutatók szellemi termékeit, újdonsült felfedezéseit.
Ez már csak azért is lehet így, mert miközben a rólunk szóló idegen vélekedések – leginkább éppen a módszeres történelemhamisítás következtében – meglehetősen egyöntetűek, a saját magunk alkotta önképeink meglehetősen változatosak, homályosak és ellentmondásosak. Nem csoda, hiszen a Fábián Sándor bemutatta történelemhamisítás egyik legfőbb módszere éppen a viszonylag kis számban fellelhető írásos bizonyítékok eltüntetése, megsemmisítése vagy teljes átírása, áthangolása volt. Fábián Sándor vitathatatlanul hatalmas érdeme éppen abban áll, hogy a többnyire idegen nyelveken szerencsés módon mégis megmaradt régi forrásoknak eredt – a világháló segítségével – nyomába, lefordította s ily módon mások számára is értelmezhetővé és elemezhetővé tette őket. Ezzel pedig nem kevesebbet tett lehetővé, mint hogy hosszú évszázadok után végre megindulhasson valós történelmünk megismerésének és értelmezésének egy olyan termékeny folyamata, amelynek végén a mainál sokkal egységesebb képünk alakulhat ki saját eredetünkről, történelmi jelentőségünkről és mai önmagunkról.
Ha csak a történészeken, régészeken s más szakmabelieken múlna, talán viszonylag könnyen és hamar felszámolhatók lennének a mai éles ellentétek, felfogásbeli szakadékok. Csakhogy a múlt értelmezéséhez, tálalásához kőkemény politikai, kulturális, gazdasági érdekek kötődnek. Ráadásul elképesztően szövevényes és elképesztően szóródó érdekek. Egy olyan viszonylag kis olvasottságú honlap, mint amilyen a Szilaj Csikó, veheti magának a bátorságot, hogy nem mások – például különféle hatalmi, társadalmi tényezők – elemi érdekeire ügyel, hanem az igazság kimondását tartja fontosnak és üdvösnek. De ettől még tisztában vagyunk azzal, hogy Fábián Sándor történelmi felfedezései olyan horderejűek, hogy alkalmasak lehetnek akár a legjelentősebb hatalmi tényezők tekintélyének lerombolására is.
De kívánhatjuk-e például, hogy most, amikor kormányunk keresztény hagyományaink, önrendelkezésünk és önazonosságunk megőrzésén fáradozik, s e törekvésében erős és hatékony támaszra lelt a Magyar Katolikus Egyházban, bárki is olyan munícióhoz jusson, amellyel kikezdheti az egész egyház múltját, s alááshatja a mostani tekintélyét?
Nem, nem ezt kívánjuk, és nem is ez a célunk, mint ahogy Fábián Sándornak és Darai Lajosnak sem. Meggyőződésünk, hogy a szókimondó, mégis mérlegelő és körültekintő igazság képes arra, hogy helyére tegye a dolgokat, s ezzel ne csorbítsa, sokkal inkább szolgálja a közjót. Attól még, hogy fény derül például a korabeli egyház és egyházfők elképesztően sötét, a magyarság sorsát döntő módon befolyásoló üzelmeire, mi a magunk részéről továbbra is megadjuk mindazt a tisztelet és főhajtást mind az egyháznak, mind pedig tagjainak, amire rászolgálnak. Hogy mást ne mondjak, mérhetetlen tisztelettel adózunk Böjte Csaba ferences testvérnek, honlapunk egyik gyakori szereplőjének, megidézettjének.
De ettől még, mert mi így gondoljuk, tisztában vagyunk azzal, hogy számosan fognak megbotránkozni Fábián Sándor felfedezésein, következtetésein. És azzal is tisztában vagyunk, hogy számosan fogják hiteltelennek tekinteni, de legalábbis hiteltelennek hirdetni.
Az ő és a magunk – pontosabban szólva: igazunk, igazságunk – védelmében vagyok kénytelen utalni itt egy olyan történész – pontosabban szólva: történelmünkben jártas közgazdász – professzorra, akit ugyan a „túloldalon” előszeretettel aláznak és gyaláznak, de ezen az oldalon nem férhet kétség szakmai felkészültségéhez és emberi tisztességéhez. Bogár Lászlóról beszélek, aki az idén megkezdett világhálós videósorozata egyik előadásában kendőzetlenül szólt az említett sötét üzelmek lényegéről, a vallási és a világi hatalom, valamint a pénzhatalom elképesztő összefonódásáról. Itt látható, hallható mindez: A magyarság rövid története. Első felvonás: Pozsonytól Mohácsig.
Az a tény azonban, hogy a professzor úr kendőzetlen szavai nem verték ki a biztosítékot sem a történész szakmán belül, sem az egyházon belül, sem a magyar médiában vagy közbeszédben, azt erősíti meg, amiről első mondataimban szóltam: érdemleges történelemszemléleti változás csak akkor remélhető, ha a sarkunkra állunk, s ha végsőkig kitartunk.
Eleve kitartást követel Fábián Sándor terjedelmes művének elolvasása, befogadása. Kezdetben hajlottam is afelé, hogy megkönnyítendő a tisztelt Olvasó dolgát, részletekben, sorozatban közölnénk Szilaj Csikónkon. Végül azonban arra a közös meggyőződésre jutottunk Darai Lajossal mint a könyv szerkesztőjével, hogy Fábián Sándor műve – minden valószínű túlzásai és esetleges tévedései ellenére – olyan forrásmunka, olyan kincsesbánya lehet a történelmünket valóban megismerni és megérteni akaróknak, hogy egyszerre, teljes egészében kell hozzáférhetővé tennünk számukra.
Végezetül, tisztelt Olvasó, szeretnénk az Ön segítségét kérni!
Nem csupán abban, hogy – ha e könyv csakugyan elnyerné tetszését – legyen kedves hírét vinni saját szellemi környezetében. Hanem azt is szeretnénk, ha kedvéhez és erejéhez mérten segítene a könyv tartalmi és formai (nyelvtani) hibáinak kiszűrésében, vagyis ha megírná ebbéli észrevételeit a szerkesztő e-címére: darailajos@gmail.com. Azonban:
KÉRETIK VÉGIGOLVASNI, MIELŐTT VÉLEMÉNYT MONDUNK!
Szeretnénk arról is képet nyerni, hogy olvasóink mekkora hányada vélekedik úgy, hogy jó lenne ezt a művet nyomtatott változatban is kiadni, és hányan akadnak olyanok, akik akár előzetes megrendeléssel, akár közvetlen anyagi támogatással készek hozzájárulni egy viszonylag kis példányszámú megjelentetéshez. A Szilaj Csikó – mint csupán költségekkel járó, bevétel nélküli honlap – főszerkesztőjeként, a könyv korszakos jelentőségére való tekintettel készen állok személyes vagyonomból százezer forintot átutalni indításképpen. Mindezekkel kapcsolatban is arra kérem Önt, tisztelt Olvasó, hogy az iménti címre írjon: darailajos@gmail.com.
Tisztelettel:
Varga Domokos György
A könyvszerkesztő előszava
Manapság böngészésen szinte kizárólag az Interneten való keresést, kalandozást, ill. olvasást, tájékozódást értjük. Mindenesetre eredményesebb dolgot, mint a szó eredeti értelme. Mert a számítógépünknek van olyan kereső alkalmazása, amely tetszőleges szóra keresve biztos találatot ad, vagy amikor nem, azt is jó tudni: ahol nincs, ott ne keress! Korábban, ha egy könyvet, újságot böngésztünk, esetleges volt, mit találunk, találunk-e számunkra érdekeset.
Fábián Sándor pedig a böngészést magas fokon űzi, amennyiben célzottan, sokszor latin címszavakat táplál az internetes keresőbe, miáltal a találat nemcsak önmagában érdekes, hanem a keresés során előjöhetnek olyan könyvek, amelyeknek egyáltalán a létezéséről sem tudtunk előtte[1], s ezekben pedig tovább lehet tájékozódni. A dolog egyébként nem egyedülálló, már sokan használják, de még nem eléggé módszeresen és elterjedten. Hiszen mindez vonatkozik számunkra ismeretlen emberek közléseire is, ezekben szintén találhatunk megfontolandót.
Sőt, ilyen módon sok, számunkra korábban ismeretlen szakirodalom tárulhat fel előttünk, azaz nem a megszokott úton jutunk a tárgykör feldolgozásaihoz. Ez egyfajta kitekintést jelent, nagyobb rálátást, mert a miénkkel ellentétes nézetek is megjelennek, olyan beállítások, kapcsolódások, amelyekre nem gondoltunk. Hasonlattal élve: egy terepet úgy is lehet vizsgálni, hogy végigjárjuk, de úgy is, hogy fentről, madártávlatból szemléljük. Az első esetben sokkal több részletet láthatunk, a második esetben viszont világosabb képet kapunk a terep alakjáról. Ugyanígy ha csak a saját könyvtárunk, vagy az általunk elérhető könyvek és az azokban ajánlottak állnak rendelkezésünkre, mindenképpen kevesebb tartalomhoz jutunk, mint amikor a világ összes internetes közleménye elérhető számunkra.
És a tartalom kapcsán nemcsak az összefüggő szakirodalomról kell beszélni, hanem egy sokkal hangsúlyosabb, érdekesebb, a kutatást mindenképpen előre vivő összefüggésről. Ez pedig a nem várt tartalmi irány, a szokatlan újdonság, ami miatt át kell alakítanunk az elképzelésünket vizsgált tárgykörünkről. Ilyet pedig szintén találunk Fábián könyvében, sőt, kis túlzással, csak ilyet találunk. Ez így nála találmányi szinten jelentkezik, amennyiben észrevette, hogy a legrégebbi nyomtatott könyvekben sok minden egészen másként szerepel – szerepel még –, mint ahogyan aztán az ’beállt’ a közlésekben, tehát idővel általánosan elfogadottá vált. Nekünk – történésznek, olvasónak – ez azért érdekes, mert mi csupán ez utóbbi, számunkra természetesnek látszó közléseket tartalmazó ’szakirodalommal’ találkozunk, találkoztunk eddig.[2] És különösen azért érdekes, mert a magyar történelem alapvető tényeiről, kapcsolatairól van szó, nagy valószínűséggel még a legtávolabbinak feltűnő és tőlünk idegennek tudott tények, adatok, események, összefüggések esetében is.
Ez pedig azt jelenti, hogy a felfedezett jelenség mellett nem mehetünk el szó nélkül. Számunkra olyannyira nem távoli, nem közömbös dolgokat érint, hogy az alapos vizsgálódás nyomán még az is kiderül: a korai történelem esetében a Kárpát-medence volt a legfőbb események és történések központja. Ám bizonyos hódító és uralkodásra törő hatalmak az itt élőknek ezt az ősidők óta való jelenlétét irgalmatlanul kitörölték az írásos emlékezetből. És minthogy ekkortól a nyomtatott könyv lett az egyedüli emlékezeti és tudásforrás, ennek az emlékezettörlésnek a sikeres végrehajtását szinte semmi sem veszélyeztette.[3] Eddig! Mert most Fábián Sándor felfedezte a nyomokat, melyek nemcsak a korábbi, eredeti valóság feltárását teszik lehetővé, de a hamisítás módszerének és természetének, sőt a benne szerepet játszóknak a leleplezését is.
***
A szerzőnek egyébként mindenről kiforrott véleménye van, amin nem is lehet csodálkozni, mert ezek a felismerések is vezették az itt ismertetett tudás felé, nemcsak láthatóan széleskörű műveltsége. Hatalmas munka ez, amit kilenc évig írt honlapi bejegyzések formájában, s így, egybe szerkesztve meglepően nagy teljesítményt mutat. Nagyon tanulságos is, mert nemcsak világlátást közvetít, hanem magyar és emberi mivolta szerint mond ítéletet és ad tanácsot.
Fábián felfedezéseit három csoportba lehet sorolni (ezeket később még részletezzük):
A Kárpát-medencei Szkitia és az itteni scita vagy szkita nép.[4]
Ennek a népnek a vezérlő eszmeisége, amelyből később az eredeti keresztény vallás lett.
E két tényvalóság középkor végi–újkor eleji meghamisítása igen szűk érdekcsoport által.
Mindez azért korszakalkotó eredmény, mert történelmünk kis és nagy ellentmondásait régóta tapasztalják az iránta komolyabban érdeklődők. Olyannyira, hogy sokan vannak, akik számára a magyar történelem szürrealitásba torkollik. Ők túllépnek azon, amit az iskolában tanultak és alternatív történelemben utaznak. Ennek különböző megnyilvánulásait látjuk, de számukra mintha a ’hivatalosított történelemtől’ való eltérés lenne a lényeg. Vannak már sokan, akik Árpádhoz kötik az államalaptást és megünneplik a pozsonyi hadi diadalunkat. Köztük vannak a ’koppányozók’ is, akik számára a kereszténység felvétele a ’magyar vallástól’ való káros eltérést jelenti, és az ’igazi’ krisztusi hitben látják annak folytatódását.
(...)
