Fáradásos törés
A sportolók jól ismerik ennek a jelenségnek fizikai okait, ez eredhet túledzésből, okozhatja az edzés módszereinek helytelen megválasztása, de előidézhetik lelki okok is. A lelki fáradtság
Úgy érzem, sőt tapasztalom, hogy egyre többen kerülnek közel lelkük fáradásos töréséhez. A jó orvos tudja, hogy a lélek is elfáradhat, s ennek sokszor testi következményei, azaz betegségekben megnyilvánuló következményei is lehetnek. Vannak is. Én most a lélek elfáradásáról szeretnék elmélkedni.
Azt, hogy feszült, nehéz időszakot élünk, s rengeteg a bizonytalanság a jövő körül, gondolom, nagyon sokan érzékelik. A világ roppant módon felgyorsult, s még ha úgy viselkedünk is, mint a három bölcs majom, akik közül az egyik eltakarja a szemét, hogy ne lássa a rosszat, a másik a fülét, hogy ne hallja a rosszat, a harmadik meg a száját takarja el, hogy ne beszéljen rosszat, ez aligha lehetséges. A mesebeli majmok mindezt megtehetik, mi nem.
Társadalomban élünk, nem tekinthetünk el attól, amit látunk, attól, amit hallunk s attól, amit beszélünk. Nem volna ezzel semmi baj, csakhogy a médiumokból folyamatosan ömlenek ránk a negatív üzenetek, történetek, vádak, hazugságok. Mert hogy ilyen lett a világ, s erről aligha a médiumok tehetnek. Ők csak a kötelességüket teljesítik, a létező valót közvetítik.
Bizonyára vannak angyali türelemmel, rinocéroszi vastag bőrrel s hatalmas bölcsességgel felruházott, önmagukba zárkózó, maguk köré falakat építő emberek, ám a többség nem ilyen. S mert nem ilyen, s benne él a neki rendelt való világban, hát nem igazán érzi jól magát. Nyilván nem csak én tapasztalom, hogy az emberek nagyon fáradtak, s nem csak a titokzatos koronavírus miatti kényszerű intézkedések, az egymástól való elszakítottság okán. Nem. Hanem mert egyre kevésbé emberi az az élet, amit a világ kínál neki.
(…)
Az elmúlt napokban Magyarországot járva sok emberrel találkoztam. Némi képzavarral élve tapintható az aggodalom, a szorongás, a félelem és a düh is. Fáradásos lelki törésnek nevezném a jelenséget. Ami a világban történik, annak híre eléri az embereket, és szinte nincs is köztük biztató. És itt vannak naponta szép számmal azok a hírek is, amelyek országunkat gyalázzák. Többségükből árad a gyűlölet, a sárga irigység, no meg a legfontosabb: a hátsó szándék.
Ha például egy Michael Roth nevű német külügyi államtitkár antiszemitizmussal vádolja Magyarországot, higgyék el nekem, hogy a szigetközi kőműves vagy halász keze is ökölbe szorul, és nem feltétlenül nyomdafestéket tűrő módon mondja meg, hová menjen az illető. S amikor lehiggad, okosan lehet beszélgetni vele arról, ami a véleménye. Roth úr bizonyítatlan állításai kapcsán például többen is azt mondták, elvárják a magyar zsidó közösségek állásfoglalását, Roth úr pedig legyen kedves állítását bíróság előtt hitelt érdemlően bebizonyítani.
Az Audi gyárban dolgozó friss ismerősökkel arról beszélgettünk, hogy nekik is elegük van a „tolvajozásból”, hiszen időtlen idők óta ezt hallják a jelen kormányról, s nem értik, az ellenzéktől, a baloldaltól miért nem lehet – szintén a bíróság előtt – megkövetelni a bizonyítást. Persze esett szó az úgynevezett rendszerváltozás idején mérhetetlenül meggazdagodottakról is. Meg arról, ami szinte mindig beszédtéma, hogy az elszámoltatásnak még a legenyhébb formája is elmaradt. Ezek az emberek nyitott szemmel járnak. Már csak azért is, mert sok családban van olyan fiatal, vagy már nem olyan fiatal, aki a határ túloldalán, Ausztriában talált munkát. Van tehát összehasonlítási alapja. Mint ahogy kérdése is bőven. Nem értették például – én sem értem, de inkább kinevetem ezt az ostobaságot, mintsem bosszankodnék rajta – miképp állíthatja valaki, hogy nem lehet ingyen fürödni a Balatonban, miközben nemrég jöttek haza onnan, és ingyen fürdött a család. Nem értik, mi köze van a magyar egyetemekhez a külföldieknek? (Én sem tudom). Miért nem büntetik a hazaárulást? (Úgy tudom, büntetik, csak a haza a balliberális oldal számára már az Európai Unió, s láthatólag nem Magyarország, kivált, ha uniós képviselőik némelyikének tevékenységére gondolunk.) Hogy létezik az, amiről számos alkalommal olvashattak már, miszerint a kiutasított illegális bevándorlók kétharmada Európában maradhat? Ezt jognak nevezhetjük? (Nem nevezhetjük.)
Miért történhet meg, hogy Soros pénzeli a baloldali vezetésű önkormányzatokat, meg még sok más szervezetet is? Milyen jogon? (Én sem ismerek ezt megengedő jogot.)
Elhangzott még sok-sok kérdés, amelyre közösen nem tudtuk a választ, de már ezekből az ismertetett és megválaszolatlan kérdésekből is kiderült számomra, jó volna, ha több találkozó lenne a kérdésekre hiteles feleletet, magyarázatot adni képes emberek és a kíváncsi polgárok között. Kissé félve írom le, nem ártana tehát – s nem csak nemzeti konzultációk alkalmával –, ha a lelkekkel is többet foglalkoznának azok, akik erre képesek. Nem akartam írni róla, most mégis megteszem, kiegészítésképpen a fentiekhez, hogy több embertől is hallottam az egy hét „barangolás” alatt, milyen jó, hogy az egyház is megszólalt végre.
Egyértelműen Osztie Zoltán atya sajtóban megjelent nyilatkozatára gondoltak, amiben erkölcsi kérdésekben mondott markáns véleményt. S azt hiszem, a hangsúly a VÉGRE szón volt.
(…)
Végre! Mert minél több a normális hang, annál kevesebb lehet a felháborító hazugság, s annál jobban lelepleződhet az életünket nehézzé tevő megannyi hátsó szándék.
Amikor elkezdtem ezt a cikket írni, úgy gondoltam, a cím az lenne: Fáradásos törés, avagy a nép hangja. Nem ez lett a cím, de végtére is erről akart szólni. Jó volna, ha nem fáradnánk bele a mindennapokba, s nem törne meg bennünk a hit abban, hogy jobban is lehet élni az életet. Kevesebb lelki fáradtsággal.
Most látom, kihagytam még egy, a találkozókon, beszélgetéseken szinte minden alkalommal feltett kérdést: Mi lesz, ha ránk kényszerítik a migránskvótát? No, erre csak azt tudtam mondani, ne adja Isten, de a lelkekben az okozna csak igazán tömeges fáradásos törést.
