VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Cenzúrázta a színészhallgatók interjúját az egyetem

A Nethuszár nevű erdélyi blog interjút készített a marosvásárhelyi színművészeti egyetem két hallgatójával, ám úgy tűnik, hogy az intézmény jó balliberális módon önkritika gyakorlására szólította fel a két diákot, hisz az interjút le kellett vetetniük, hogy ne érje őket diszkrimináció vagy egyéb következmény az… eltérő, árnyalt véleményük miatt.

Hogy mi volt a két diák bűne?

Az, hogy árnyalták a látszatot, miszerint az erdélyi színházi réteg egy emberként sorakozik fel az SZFE mellett, Vidnyánszky Attila ellen. És elmondták véleményüket a balliberális kulturális hálózatról, az SZFE zárt, belterjes viszonyairól és persze arról is, hogy ez a balliberális oldal csak a saját véleményét tolerálja, másokét nem. A saját bőrükön érezhették állításuk valódiságát, és ezek szerint, ha fiatal és független vagy, Erdélyben is tartanod kell a balliberális hálózat „bosszújától”. Erdélyben a helyi értelmiségiek, színházigazgatók szólaltak meg és fel az SZFE ügyében. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának diákjai kifejezték együttérzésüket és támogatásukat a budapesti egyetemnek. A közösségnyomás tehát elég nagy, ráadásul a két meginterjúvolt – egy teatrológusnak és egy színművésznek tanuló diák – egyik „oldal” mellett sem tette le a garast, csak leckét adtak abból, miként kell harag és elfogultság nélkül, hallgatói szemmel elemezni egy helyzetet.

De, ha olvasni szeretnénk ezt az interjút, már nem tehetjük. Csak pár órát élt a világhálón. A Nethuszár linkjén találjuk meg ennek megdöbbentő magyarázatát:

„Itt egy interjút olvashatnának a marosvásárhelyi színművészeti egyetem két diákjával. Az interjú meg is jelent 2020. szeptember 19-én 15.50 perckor. Aztán 18.19 perckor azzal a kéréssel hívott fel az interjú készítője, hogy a cikket vegyük le, mert az egyik interjúalanyra rászálltak az egyetemen. Tíz percnyi töprengés után úgy döntöttünk, hogy az interjút levesszük, mert nem kívánjuk kockáztatni egy fiatal diák sikereit, ugyanakkor mélységes csalódásunkat és megvetésünket kell kifejeznünk mindazon személyek irányába, akik nem bírják tolerálni a tőlük eltérő véleményeket.”

Elképesztőnek tartjuk, hogy az úgynevezett liberálisok – a marosvásárhelyi színművészeti egyetem vezetői vagy tanárai – , akiknek a jól ismert mondás szerint meg kellene halniuk azért, hogy a másik ember is elmondhassa azt amit gondol, saját diákjaik véleményét cenzúrázzák, sőt rájuk szállnak azért, mert volt annyi bátorságuk, hogy szembemenjenek az árral és… gondolkodjanak.

A Magyar Nemzet szerencsére lementette az interjút későbbi szemlézésre, ebből közlünk pár erős mondatot:

Az SZFE-ről mint zárt és belterjes közeg

V.T. : Ez egy régre visszanyúló és mélyen gyökeredző történet. Véleményem szerint, abban mindenképp igaza van Vidnyánszkynak, hogy ez valóban egy zárt közeg, és ennek történelmi okai vannak.

A rendszerváltást követő időszakban a balliberális hálózat átvette az uralmat szinte az egész kulturális tér fölött, beleértve a színházakat is.

Tudomásom szerint, ennek az állapotnak az ellensúlyozására hozták létre a Teátrumi Társaságot 2008-ban. Ez az urbánus és balliberális közeg alapvetően és leginkább saját magával szemben toleráns. Tapasztalataim alapján arra következtetek, hogy aki nem része ennek a hálózatnak, az ő közegüknek, és úgymond kívülről érkezik, valamint eltérő világnézettel rendelkezik, azt nem szívesen fogadják maguk közé. Annyit azért hozzátennék, hogy a másik oldalt sem tartom sokkal nyitottabbnak.”