top of page

Az ELTE jogon is egyetemfoglalás lehet

FELFÜGGESZTENÉ A JOGÁLLAMOT GYURCSÁNY JOGSZOCIOLÓGUSA.

Időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről – nyilatkozta az ELTE ÁJK-n szerveződő tüntetés felszólalója, Fleck Zoltán, az egyetem tanára.

Hallgatói fórumot hirdettek meg ma estére az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (ELTE ÁJK) Egyetem téri épülete elé, amelyen Fleck Zoltán jogszociológus, a jogszociológiai tanszék vezetője is előadást tart. A baloldali Eötvös Károly Intézet igazgatója nemrégiben azt nyilatkozta az MSZP-hez köthető Hírklikknek: „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után.”

Fleck egyébként számtalan esetben tett hitet Gyurcsány Ferenc mellett, sőt részt vett abban a 2011-es akcióban is, ahol az aláírók a volt miniszterelnököt Nagy Imréhez hasonlították, és mentelmi jogának megvonását koncepciós pernek állították be.

A mostani megmozdulás szervezője, a Titkos Egyetem nevű Facebook-csoport az esemény közösségi oldalán azt írja: „Mint azt bizonyára tudjátok, a nyáron komoly dolgok történtek a felsőoktatás területén. Több egyetemet alapítványi fenntartásúvá változtattak, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is, amelynek hallgatói nem fogadták el ezt a döntést, illetve azt, hogy az ő kizárásukkal születtek döntések a fejük felett, ezért szeptember elejével elfoglalták az egyetemüket, és azóta alternatív tantervvel tartják saját maguk képzéseit.”

Hozzáteszik: „Sajnos nincs okunk azt feltételezni, hogy a hatalom minden párbeszédet nélkülöző átalakítási tervei megállnak a színműnél, ezért jobb, ha időben felkészülünk arra, hogy egyszer mi is sorra kerülünk..."

(...)

 

4 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page