VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Gyorshírek – Zárlat a briteknél

Wales lakosságának közel egyharmadát helyezik zárlat alá a szigetországban. 850 000 ember ezentúl csak az egy háztartásban élőkkel tarthat kapcsolatot. Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a járvány október közepére naponta 50 000 új megbetegedést és 200-300 halálesetet fog okozni.

Nehezíteni fogja a helyzetet a szezonális influenza hatásai is, amely évente körülbelül 7000-20 000-el növeli az adott év brit halálozási mutatóit. A brit megfigyelések szerint arányaiban kevés eset hozható összefüggésbe iskolákkal és a munkahelyekkel, ami azt mutatja, hogy ezeken a helyeken jobban odafigyelnek a távolságtartási szabályokra.

A fertőzés a szórakozóhelyekre járó fiatalok között terjed leginkább. A Covid-19 riasztási szintet hármasról négyre emelték. A megerősített esetek száma 4368, szemben az előző napi 3899-vel. További 11 haláleset történt. A helyi zárlat alá helyezett területekre vonatkozó szabályokat annyiban enyhítették, hogy a nagyszülők számára engedélyezték, hogy gondozzák unokáikat. Közben több mint 30 vezető orvos és akadémikus a miniszterelnökhöz intézett nyílt levélben bírálta a lezárások bevezetésére vonatkozó terveit.

Bővebben itt és itt.

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu