MOST ÉS MINDIG ÉS ÖRÖKKÉ (Deli Mihály Odú-sorozatából)

MOST ÉS MINDIG ÉS ÖRÖKKÉ

Ha bekopognak, de nem áll kint senki

Jobb, ha teszel egy nagy kört a városban

Mikor hazaérsz, ne ronts be a házba

Töröld meg a lábad, légy illedelmes

felnőtt gyerek, akit a szülők küldtek

valami feladattal, ajándékkal

Körülnézel, leülsz, minden ismerős

Mintha álmodnád, olyan valóságos

Vedd komolyan, ha tévedsz, belebukhatsz

Nincs semmid, egy senki vagy, hű robotos

Elölről kell kezdened az egészet

Tapasztalat alig, csak halvány vágyak

Kósza félelmek, isteni sugallat

Kis szorongások az átizzadt zsebben

Dübörgések és ajtócsapódások

Szomszédok, kézfogás / nagy barátkozások

Úgy tűnik, éltem már ebben a házban

Apa, anya, testvéreim, bútorok

Szóval ez a régi, s az új otthonom

Fejem leszegem, ne gyanakodjanak

Nem is a kopogáson múlt a dolog

Akár elmesélhetném az egészet

bevallhatnám nekik, hiszen szeretnek

Különben sem titkolózom előttük

De ez olyan személyes ügy, ami csak

engem érint, legbensőbb magányomat

Kibogozhatatlan figyelmeztetés

Nem hinné el senki, mert csöndesen azt

kopogják ujjaikkal, hogy örökké

élni fogok, hagyjam is ezt a házat

Ajtó, ablakok nincsenek bezárva

Szeretteim jönnek-mennek, élhetnek-

halhatnak / majd sírásba csomagoljuk

rút fájdalmainkat / az egész város

körbetáncol / házak, terek és hidak

egymásba karolnak / szelek-huzatok

muzsikálnak / apa, anya elúsznak

gyermekek integetnek-kapálóznak

Stadionok zúgnak, fák szaltót vetnek

Mindenki beköszön, jót beszélgetünk

Magunkba szállunk, új terveket szövünk

Mint Noé bárkáján, nyüzsög világ

Azt sem tudom, hova kapjam a fejem

Minden nap ajtót nyitok, – újra kezdem

Pawel Kuczynski: Cím nélkül

(A kép forrása: itt.)