Suttog a szél (Gavallér János verse)
Suttog a szél.
Fűszálanként mást és mást,
s mégis jobbra-balra
egyszerre hajlik minden fűszál.
Suttog a szél,
halk hegedűk ciripelnek,
sehol senki, csak sürgöny-részecskék
sistergik át a végtelen
pusztán sütkérező porszemek
dübörgő vándorlásait.
Némán fut a hír;
gerinctelen minden fűszál.
Bakancstalp taposta könnyét,
s velőjéből facsart vér-nedv
öntözte örök útját a csúcsig.
Átöleltem a fákat,
szedtem vadvirágokat,
jártam, amerre jártam,
messze utakon láttam
ördögszél körtáncot járt,
vitte az összes vágyam:
Hiszem, egyszer kivirágzik
agyagos-szik Hortobágyom.
Hiszem, ráragyog a nap is,
lesz szeretet, lesz otthonom!
A gyűlölet messze oson,
szégyenszemre tán elbujdos.
Pipacsmezők, szikfű, gyomos
rónaság, mosolyországom,
hiszem, újra kivirágzik,
szívverését most is hallom,
áttör a gyökér, időzik
még majd velem boldogságom!
2020.09.01.
