Ha nem beszélünk róla, nincs is?
Cigány vagy roma, előítélet vagy tapasztalat, ok vagy következmény? Az iskolaőrség bevezetéséről, a mentális instabilitásról, a cigány közösségekben gyakran ismétlődő rossz döntések okairól, azaz a kisebbség és a többségi társadalom közt vibráló hazai feszültségekről beszélgettünk Forgács István szakértővel, aki szerint ma már nem arról van szó, van-e jogunk megválasztani, mely iskolába szeretnénk járatni a gyerekeinket, hanem arról, van-e jogunk eldönteni, mely iskolába nem szeretnénk. Vajon beszélünk a cigány közösségek felelősségéről e kérdésben? Beszélünk arról, hogy az iskolák, ahová a gyerekeik járnak, miért nem vonzók a többségi társadalom számára?
– Milyenek a roma közösségek visszajelzései az iskolaőrség bevezetésével kapcsolatban?
– Akkora pánikra nem volt ok, mint ami a bevezetést megelőzően kialakult. Ahol mostanában roma közösségben jártam, és iskolarendőr is szolgálatba állt, ott eddig nem volt konfliktus. Úgy tűnik, a családok, a szülők, a gyerekek el tudták fogadni, s bár csak néhány héten vagyunk túl, de az első benyomások egyértelműen pozitívak. Azt hiszem, nagyon sokan túlreagálták, és azt a narratívát meg képet erőltették, hogy fegyveres, gázspray-s, gumibotos ember veri majd a gyerekeket.
– Külső szereplők keltették a pánikot?
– Igen, de van itt egy nagyon furcsa ellentmondás: egyrészt globális egyetértés van akkor, amikor a gyerekekkel szembeni internetes atrocitásokkal, verbális bántásokkal – angol műszóval élve bullying – szemben kell fellépni. Erről tehát nincs vita, ebben teljes az egyetértés. Ellenben ha a zaklatás élőszóban történik, ha szemtől szembe szekálják vagy fizikailag is bántalmazzák a szemüvegest, a szeplőst vagy a túlsúlyost, akkor erről miért alakul ki vita? Mert ugye ez utóbbi sem fogadható el. Az iskolaőr szerepe pedig épp az, hogy a helyszínen segítsen meghúzni a határokat, hiszen az erőszak semmilyen formája nem lehet mindennapos az iskolai közösségekben.
– Mekkora hangsúlyt kap a prevenciós szempont?
– Nagyot! Az iskolaőr személye fejezi ki azt, hogy nem lehet mindent megtenni az iskolában, igazodni kell a szabályokhoz. A pedagógusoknak nem kellene, hogy feladatuk legyen a fegyelmezés ezen formája, ennek ellenére sokan mégis tőlük várták, várják el. Persze az iskolaőrnek sem dolga a gyereket nevelni, de a személye jelzésértékkel bír, hiszen az iskola nem adhat teret bárminek. Nem tolerálható tovább – és elsősorban a szakközépiskolákban volt ez gond, illetve az általános iskolák felső tagozatainak a végén –, hogy néhány gyerek és a családjuk az erőszakot, illetve az erőszakos fellépést a világ legtermészetesebb dolgának gondolta. Ha pedig mostantól az iskolaőr nemcsak abban segít, hogy a szülők ne jöjjenek be szájon vágni a matektanárt, hanem abban is, hogy a gyerekek ne vegyék el egymás dolgait, ne félemlítsék meg egymást, akkor ez jó dolog. És remélhetőleg emiatt egy gyerek kétszer meggondolja majd, hogy mit tehet az iskolában és mit nem. Mondjuk ki végre: nem lehet bármit következmények, szankciók nélkül megtenni, és ehhez – ha saját belátás nincs – az iskolaőri jelenlét szükséges.
– Nemrég jelent meg egy tanulmány A romaellenesség a legfőbb oka a roma gyerekek iskolai lemaradásának Magyarországon címmel. Mennyiben segítik a probléma kezelését az ilyen típusú megközelítések, amelyek a társadalmi csoportok közti kapcsolatrendszerekre egyirányú utcaként tekintenek, a résztvevőket pedig mereven bezárják – gyakran a valóság ellenében – a mindenkori bűnös és a mindenkori áldozat szerepkörébe?
– Ahogy én látom, az ilyen típusú írásokat maga a célközönség is gyakran elutasítja. Persze a szerző moshatja kezeit, hogy nemzetközi kitekintés és egyebek, de a cím és a tartalom is azt sugallja, hogy a cigány gyerekek sikertelenségének első számú oka a kirekesztettség, és ezért a többségi társadalmat teszi felelőssé. Ám ha megnézem a reakciókat, azt látom, hogy mindez csak olaj a tűzre, mert a hozzászólók többsége hangosan cigányozik, és elküldik a kutatót a valóságba.
(...)
