Coming-out tetemrehívás után
Az elmúlt napok eseményei kapcsán fontos felhívni a figyelmet egy olyan jelenségre, ami a pszichológusok körében alakult ki. Régóta érett már a tetemrehívás, ami most megtörtént.
A pszichológusoknak van egy zárt csoportja a közösségi médiában, amelynek nagyjából 5600 tagja van. Az ominózus Bagdy Emőke-nyilatkozat után ebben a csoportban a leghangosabbak közzétettek egy petíciót, amely a professzor asszony szakmaiatlanságáról és tudománytalanságáról szólt. Megjegyezném, ha Bagdy számukra meghaladott és tudománytalan, akkor Carl Gustav Jung, Viktor E. Frankl, Erik H. Erikson és Roberto Assagioli is az. Ez a petíció volt a szakmán belüli hasítás. Ezzel meghúzták a demarkációs vonalat azok a pszichológusok, akik egy markáns politikai ideológia, a kortárs liberalizmus által hangoztatott vélemény mellett teszik le a voksukat, melyet a tudományosság, szakmaiság köntösébe bújtatnak. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ez a kényes téma, ami most felszínre került, nem szakmai, hanem létszemléleti, ha tetszik, ideológiai kérdés.
Tehát a fent említett petícióval három csoportra hasították a pszichológusok szakmai közösségét: akik aláírják, és ezzel elfogadják, vállalják a kortárs liberális világképet; akik nem írják alá, de egyetértenek vele; akik nem írják alá, mert konzervatív világnézetet vallanak.Az aláírók október 18-ig 1277-en voltak, a többiek, körülbelül 4323 pszichológus a petíciót nem írta alá, tehát a közösségi oldalon lévő csoport tagjainak 29 százaléka áll ki nyíltan mellette. Figyelembe véve azt, hogy 15 ezer pszichológus van, az aláírók aránya már csak 8,5 százalékot tesz ki.
(...)
Tudom, hogy a 13 723 alá nem író között jócskán vannak olyanok, akik hagyománypártiak, mondjuk ki, konzervatív létszemléletűek, de ezt nem merik vállalni, mert félnek attól, hogy tudománytalannak, szakmaiatlannak bélyegzik őket, és stigmatizáció, szakmai kirekesztés áldozatává válnak, mivel ott tartunk, hogy a pszichológusberkeken belül csak az a szakember számít szakmailag elfogadhatónak, aki a kortárs liberális ideo¬lógiát kritika nélkül elfogadja. Ez elfogadhatatlan.Eljött az ideje a coming-outnak, hogy a hasadás után, amit a petícióval okoztak, kiálljunk és megvalljuk azokat az alapértékeket, melyek konzervatív létszemléletünkből fakadnak, és melyek segítségével nem valami ellenében, hanem pozitív módon határozzuk meg magunkat. Ezek az értékek nem vezetnek kirekesztéshez, nem befolyásolják azt, hogy a klienseinket, pácienseinket úgy fogadjuk el, ahogy vannak, és arra kísérjük őket a tanácsadásban vagy terápiában, amerre ők szeretnének haladni.
Ezzel a közvéleményt is tájékoztatjuk arról, hogy vannak olyan, hagyománypárti létszemléletű pszichológusok, akik: a modern tudományt fontosnak tartják, de tisztában vannak korlátaival. A relativizálással szemben hisznek a platóni szép és jó örök ideáiban. A materializmussal szemben vallják, hogy az ember szellemi-lelki-testi lény, akinek élete önmagán túlmutató célhoz vezethet. Az embert holisztikusan, a gestaltpszichológia alapelve szerinti egészként szemlélik, akinek minőségi oldala mennyiségileg nem megragadható és nem magyarázható.
Vallják, hogy a létesült világban természetes hierarchia van, amiben mindenkinek megvan a helye, az erőltetett egyenlősítés kontraproduktív és disztópikus. Vallják, hogy a férfi-nő kapcsolaton alapuló házasság unikális emberi szövetség és egység, mely semmilyen más emberi kapcsolattal nem lehet egyenlő. Remélik, hogy azok a pszichológusok, akik nem értenek egyet ezekkel az alapelvekkel, a folyamatosan hangoztatott tolerancia jegyében nem támadják őket, hanem elfogadják és tiszteletben tartják a meggyőződésüket, ahogy azt ők is (jogosan) elvárják.
Remélem, hogy ez a kiállás erőt ad azoknak, akik a fent említett félelem miatt hezitálnak, hogy vállalják saját magukat, hogy ki tudjanak állni saját világképük mellett és elfogadják más vélemények létezését, miként őket is elfogadják mások.
A szerző tanácsadó szakpszichológus.