Tarolt a magyar csapat a csillagászati olimpián
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_cbb6f3f588694deeb1dbe20fc1a107f0~mv2.png/v1/fill/w_69,h_39,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_cbb6f3f588694deeb1dbe20fc1a107f0~mv2.png)
Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián – közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.
A Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán azt írta: a kilenc versenyzőből négyen (Mátéfy Ádám, Ludányi Levente, Tordai Tegze, Varga Vázsony) ezüstérmet, hárman (Mendei Barna, Simon Tamás, Takács Dóra) bronzérmet, ketten pedig (Kertész Balázs, Kozák András) dicséretet kaptak.
A csapatversenyben nemzetközi csapatokat alkottak, és az első helyezett csapatban is volt egy magyar diák: Mátéfy Ádám – írták.
A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből.
Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban.
(Bocsáttassék meg magánügyem közügyesítése: gratulálok az egész csapatnak, köztük Vázsony fiamnak... – a Szerk.)