VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A legbefolyásosabb NGO-k nem hivatalos úton befolyásolják az Európai Bizottság döntéshozását

Az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási műhelye a politikai NGO-k Európai Bizottság munkájára gyakorolt befolyását értékelte szerdai sajtótájékoztatója alkalmával. A Központ által készített elemzés bemutatja, hogy egyes kiválasztott szakterületeken mely politikai NGO-k voltak a legaktívabbak az uniós biztosok és kabinettagjaik befolyásolásában.

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója elmondta, az elemzés célja az volt, hogy megvizsgálják, az Európai Bizottság saját vonatkozásában is betartja-e ugyanazon elveket, amelyeket oly gyakran számon kér Magyarországon és Lengyelországon. A vizsgálat során kiderült, hogy a nyílt társadalmat támogató Open Society European Policy Institute (OSEPI) az Európai Parlamenten túl az Európai Bizottság döntéshozatali folyamataiba is beépült.

Kovács István elmondta, hogy a progresszív politikai agenda pillérjeit képező migrációt, a genderkérdést és az emberi jogok területét az Európai Bizottság Átláthatósági Nyilvántartásából kinyert adatok segítségével vizsgálták meg. Ebből egyértelműen kiderült, hogy az OSEPI ezeken a kulcsterületeken is jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy saját álláspontjának megfelelően irányítsa a szakpolitikára vonatkozó jogszabályalkotást.

Kovács István hangsúlyozta, hogy a lobbitalálkozók elemzése alapján megállapítható, hogy Frans Timmermans alelnök az első számú szereplő a progresszív agenda közvetítésében, a holland politikus a Nyílt Társadalom hálózatának helytartója az Európai Bizottságban.