Izgatók és hígvelejű utópisták
A JÓEMBERKEDÉS VÉGE AZ INDULATOK SZABADSÁGA, AZ ÉLVEZETEK EGYENLŐSÉGE LESZ
Nem pontosan az a fokmérője ugyanis egy civilizáció erősségének vagy gyengeségének, hogy mennyi és milyen minőségű támadássorozat éri, hanem hogy arra mennyiben és milyen intenzitással válaszol, pontosabban védekezik az ellen. A szellemi anarchia örvényébe alámerült Európa pedig láthatóan nem mer, nem akar erélyes válaszokat adni, hiszen már réges-régen megtagadta önmagát, porfogót terített múltjára, egykori nagyságát, magabiztosságát szégyenkezve, szemét lesütve kitessékelte a hátsó ajtón. Pontosabban szólva egy új típusú magabiztossággal vértezte fel magát: a semmibe vetett hittel. Hígvelejű utópisták és rosszlelkű izgatók – beleszerelmesedve a felvilágosodás önhittségén alapuló emberképbe – ugyanis azt találták ki, hogy nincs szükség arra, amit az ember nem tud ésszel felfogni, ami nem magyarázható meg a tudomány eszközeivel és metódusaival. Abszolútumnak tették meg a relativizálást: nem kell se Isten, se szokás, se hagyomány, se erkölcs, se morál, csak a szubjektivista káosz.
(...)
Naivan azt gondolnánk persze, hogy ez tényleg csak és kizárólag az egykoron utolérni vágyott Nyugat – a mi szűkebb régiónkban ilyesmi nem történhet meg, legalábbis nem lelhet a nyilvánosságban támogatottságra. A helyzet az, hogy de, de igen. És ez a felhabosított, jóemberkedésnek és szabadságküzdelemnek beállított bárgyú, marxista szalonemancipáció nagyon is veszélyes. Lélekre és testre egyaránt. Nézzék meg, mi történik Lengyelországban! Adott egy jogi részletdöntés az abortusz – amely, ne szépítsük, végső soron azért egy emberi élet elvétele – kapcsán, de a keretezés azonnal átvált: aki pártolja az abortuszt, az jó, aki morális kételyeket támaszt annak kapcsán, az fasiszta söpredék. És az ellenük való fellépés – az abortuszpártiság mint „morális jó” nevében – legitimizálja egyben a keresztyénellenességet, a hívek megfélemlítését, a templomok megrongálását, a papok megverését.
(...)
