top of page

A VERS (Deli Mihály Odú-sorozatából)

A VERS

Csak óvatosan ezzel a személyes hanggal

Annyi zavarodott ember jár-kel az utcán

Magukban beszélnek, mosolyognak, dühösek

Egymásnak esnek, majd rád rontanak, mert te sem

vagy kivétel / hiába akarnál a saját

gondjaiddal törődni / oda-vissza minden

áthallatszik a falakon / szeretteinkkel

súgva beszélgetünk és némán gondolkozunk

Harcolunk, védekezünk, kesergünk védtelen

Pénteken leszúrtak egy nőt a nyolcadikon

Nem tudjuk miért / még a lábtörlő is véres

lett / senki sem ismerte / mindenki előjött

A nyomozó egykedvűen, lélektelenül

végezte munkáját, s ez rögtön lehűtötte

az izgalmakat: hétköznapi ügyről van szó

ami velünk is bármikor megeshet / pénzért

vagy féltékenységből, vagy akár szadizmusból

mindegy / csak álltunk összezárva a folyósón

Figyelmeztető jelek ezek / összefüggnek

és szinte egymásból következnek a dolgok

Néha már menekülnénk, olyan szorongató

Bármi megtörténhet, csak nem látjuk a rendjét

Hétvégén kiszöktünk a közeli hegyekbe

Vittünk pokrócot, könyvet, szörpöt, szendvicseket

Kerestünk egy csendes helyet és lehevertünk

Egy ehhez hasonló történetet olvastunk…

…Nahát, hogy milyen életszerű a művészet

mondtuk nevetve, mégis némi szorongással

Éjjelre bezárkóztunk, nem bírtunk aludni

Neszekre, hangokra azonnal felriadtunk

Így volt mindenki, földszinttől a tizedikig

De lassan elhalványultak az események

Bánatunk hétköznapjainkba keveredtek

A könyvespolcon kezembe akadt a Bűn és

bűnhődés / beleolvasgattam, nehéz lett a

szívem / régen még értettem Raszkolnyikovot

Közben elromlott a lift, és ahogy másztam föl

a lépcsőházban, váratlanul elfogyott a

levegő körülöttem / szédültem, kivert a

víz, lezuhantam a kőre, elzsibbadt a bal

oldalam / lehet, hogy most halok meg, gondoltam

Zajt akartam csapni, de nem volt semmi erőm

Elájultam, és csak lassan tértem magamhoz

Hirtelen mindenféle az eszembe jutott

Ami adatott, azt nagyjából megcsináltam

Soha senkire nem fogok rákenni semmit

Rendes ember voltam / ez nem sok, nem is kevés

Illett hozzám, mint a sötét, szürke lépcsőház

Ha egyszer majd újra összegyűlnek a lakók

mert meglepem őket valódi halálommal

talán nyüzsgő magányuk is elcsendesedik

Amíg nem ér oda az ember, nem tud semmit

Addig lehet bölcs, mint Dosztojevszkij / de akkor

árva, védtelen, s tán okos lesz / vagy bűnös szent

Írtam erről a furcsa érzésről egy verset

és kitűztem a földszinten a hirdetőre

Másnap rögtön letépték / talán nem értették

(vázlat 1)

Pedig egyszerű

Csak belegabalyodtam

A mélye fönt van

(vázlat 2)

Minden emelet

beosztása ugyanaz

A lépcső közös

(vázlat 3)

Óriás poszter

a szobák falán / oda

vágyunk, repülünk

(és a letépett) „VERS, A MÉHEKRŐL

Virágbörtönben

dolgozunk halálunkig

Szabadok vagyunk

Telt kaptárunkban

az imádott királynő

szeret, nem ölel

Mézünkért élünk

Egymást öleljük/öljük

Együtt hullunk mind”

Pawel Kuczynski: Cím nélkül

(A kép forrása: itt)

13 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page