Az élet onnan nézve (Gavallér János verse)
Az élet onnan nézve
Ha majd faként
földbe gyökerezett láncaim
soha nem szakadnának,
és minden csodálat néma sír
mélyére temetné álmaim;
s vágynék táncolni,
a fátyol mögött meztelen tested
árnyékára lépni,
dúdolni csilingelő csillagok
sötét erdejében,
érezném, ami fáj.
S könnyeim hatalmas hegyekké nőve
a néma jajgatást
visszhangozná az ég,
s levélgyermekeimet vesztve
nyikorogna ágaimon a jég,
panaszaimat senki, senki soha
nem hallaná:
Vajon ki cserélne velem?
2020.11.12.
