Hiány (Gavallér János verse)
Hiány
Gyűjtöttem ezt-azt, kedveset, szépet; fikarcnyit sem tudtam arról, ami miatt mégis másképp mást éreztem. Semmit nem jelentett ennyi, annyi. Mint volt életek korhadt ágat sodort a rohanó folyó árja. S a mérce léce, sziklafal-gát, embert akart belőlem faragni. Akartam, nem lettem senki, semmi, csak partra vetett vergődő hal. Túléltem egy-két kataklizmát, tudat alatt sok-sok ó-, új-világ tomboló vihara vonult végig osztódó sejt-lelkem érzésein. Lexikális tudással tömtek, míg ki nem hánytam torz valóság fojtogató parancsait és éltem. Éltem, míg ki nem halt belőlem az Isten. 2020. 11.16.
