Mátyás kivételes képességű uralkodó volt. Számos legenda él az álruhás, igazságos, de keménykezű királyról. Nemcsak krónikáink, hanem a magyar néplélek, a népmesék is mély szeretettel őrzik alakját, sőt idők folyamán személyéhez hozzá is költöttek történeteket. A mese mindig őszinte, hősei győzedelmeskedni képesek, tanítanak, védenek. A képzelet és a valóság mezsgyéjén minden elképzelhető, még az is, hogy egyszer valóban betoppan közénk, és mi örömmel, szélesre tárt ajtókkal fogadjuk őt!
Mátyás király ábrázolása kályhacsempén, a Budapesti Történeti Múzeum anyagából…
Egy kevéssé ismert történetet szeretnék felidézni – a történetíró Bonfini nyomán – Mátyás királyról, aki egész életében hadat viselt, s közismert volt, hogy teste számos sérülést hordozott, idősebb korában komoly fájdalmakat okozva neki.
„Budán a török elleni hadjárat elrendelésére országgyűlést tartott. A gyűlés után Mátyás, hogy valahára eleget tegyen a megajánlott pénzsegélyért a nemzet kívánatának, a török ellen hadat vezetni szándékozott, mit azonban a cseh ügyek miatt csak ősszel lehetett tennie. A hadjárat emiatt rövid volt, és Szabács bevétele után beállott tél őt tovább munkálkodni nem engedte.”
Csatákat nyerni nemcsak a harcmezőn lehetett, hanem vérontás nélkül, okos diplomáciával is! Hihetetlen érzéke volt ehhez is! Így emlékezik erre Bonfini: /Dec.IV. Lib.4. Epist. Corv.4,10./
„Szabács bevételénél egyebek közt két hordó nyíl is elfoglaltatott, melyeken velencei jegyek voltak. Mátyás e miatt Velence birtokainak megtámadását színlelte.
A megrettent Signoria békéért könyörgött, melyet aztán a király oly föltétel alatt adott meg, hogy Velence neki, az eddig Törökországba szállított minden fegyverek árát lefizesse.
A velencei követ azonban pénz helyett kristály asztali edényeket hozott azon mentséggel, hogy a fegyvereket a Signoria tudta nélkül, egyes kalmárok árulták.
Mátyás válasz helyett a követet ebédre hívá, mely alatt azután egy szolga a mellékasztalra fölrakott kristály edényeket, – a király meghagyása szerint – mintegy véletlenül megbotolva, a földre rántá, s mind összezúzta, Mátyás ezután arany poharakkal rakatta meg az asztalt, s midőn a szolga ezeket is a földre rántotta, mosolyogva jegyzé meg, hogy szép ugyan a kristály edény, de törékeny, miért nincs belső becse, míg az arany, ha meggörbül is, megtartja becsét.
A követnek ezután válaszul háború-izenés adatott át.
Megérté a követ a király kívánságát, – haza ment s hozott aranyat, min Mátyás megnyugodott.”
A történet önmagáért beszél. Ilyen volt a magyarok királya! Micsoda tekintélye lehetett. Európa-szerte tisztelték jellemét és éles eszét. Példabeszéd! Figyeljük csak a történetet, nem tombolt, nem kiabált, nem dobta a követ után a kérés nélkül hozott edényeket. Nem sértődött meg, nem kérte ki magának, csupán biztos volt a dolgában, ura volt a helyzetnek. Oka bizonyítottan, fegyvereladás a töröknek, az ellenségnek. Ez casus belli!
Félreérthetetlen, értékarányos ítéletet hozott, ahol nem volt helye az alkudozásnak. Bölcsen, diplomatikusan mégis csak elérte célját!
Forrás:
Horváth Mihály philosophia doktor, a Magyar Tud. Társ. Rend. Tag: A magyarok története c. könyve. Kiadó: Geibel Károly bizománya, Pest, 1842
