A HELY-TELENSÉG KIVÍVÁSA (Deli Mihály verse)
A HELY-TELENSÉG KIVÍVÁSAA régi költőkkel jól elvagyok
De kíváncsi voltam, hogy ezek a
maiak milyenek? / milyen lennék
közöttük, ha közéjük férkőznék?
Vettem egy kazalnyi irodalmi
lapot, és végigolvastam mindet
Eléggé elszomorodtam / ha ők
ilyenek, akkor milyen vagyok én?
Ha ők a költők, ki lehetek én?
Nem túl méltányos így összemosni
őket, mert százból az a huszonhat
vers mégis tetszett valamennyire
Abból meg kilenc nagyon; nagyon is!
Nyilván mind jelentős tehetségnek
gondolja magát / ez szerénységre
int engem / még jó, hogy nem tartozom
közéjük / és ezt komolyan mondom
Mert ugyan mindegyikük szuverén
egyéniség (így olvassák őket
így szeretik egymást/önmagukat)
de nekem e kazalban: a „kortárs
költészet horizontján transzparens
aktorok” (hogy ezzel a kölcsönvett
bennfentes terminológiával
éljek), akik sokszínűségükben
egy időszerű „Szép versek” kötet
kaptárában egybemosódnak
Igazságtalan és bunkó vagyok
(fűszál és cédrus – mindkettő növény)
De miért kellene szeretnem azt
a hetvennégy verset ? / csak azért, mert
az aktuálisan kikiáltott
irodalmi kánon simogatja
körbelihegi, kitapétázza
velük a mohó papírlapokat?
Belátom, én se vagyok egy zseni
Ezt legalább halkan eltitkolom
Amíg az ember rejtőzködni bír
és kitölti magát, király lehet
Kis és nagy ország uralkodója
Azon túl hódítani kell / örök
harcot vívni a fenséges trónért
a nép és az udvar kegyeiért
Sőt, a magunk szentséges üdvéért
Hisz’ korona sincs szent kobak nélkül
Kinek ír az író? – kérdezte az
iskolában a komor pedellus
Röpködtek a sziporkák: a pártnak
a szerelmének, a szerkesztőnek
az örökkévalónak… stb.
A pedellus mosolyogva zárta
le a kalandozó ötletbörzét:
„Az író mindig önmagának ír!” –
Felszabadító és szorongató
otthontalanság telepedett ránk
Ezzel kezdődött minden, ez volt a
második életre születésünk
Volt azóta több is, meg még lesz is
A fontosabb kérdés inkább az, hogy
minek ír az ember? / de ez is csak
olyan, mint a: ’minek él az ember?’
Hagyjuk is / befelé vagy kifelé
ugyanaz – mágnesek cicázása
vonzás-taszítás összedrótozva
Nekem jó így, magam ura vagyok
Királyát vesztő udvari bolond
Nem a verseimért élek, azok
élnek értem / aztán majd meglátjuk
Ami marad, ami megy: szétszakad
A kép forrása: itt
