top of page

A honfoglalás előzményei (Vajda Miklós – Cser Ferenc, Darai Lajos és mások nyomán)





Már kisiskolás korunkban megtanultatták velünk, hogy a magyarság a honfoglalást követően, mint általában a "kielégítetlen, nyugtalan népek" szüntelenül zsákmányoló és rabló (adóztató) portyákat végeztek, amelyeket kalandozó hadjáratoknak neveztek el. Mind a polgári történetírás, mind az 1945 utáni marxista történészek, élükön az utóbbi időkig "a marxista történetírás nagy alakjának" nevezett Molnár Erikkel, különböző feltevéseket igyekeztek történelmi igazságokká változtatni.


Voltak, akik úgy vélték a "menekülő magyarok" a IX-X. században is egyre újabb és újabb hazát kerestek, azaz: tovább akartak költözni a Kárpát-medencéből. Voltak, akik szerint a magyarok, mint a "kalandozó népek" általánosságban (így a vikingek és az arabok is) egyszerűen, a könnyű megélhetés végett, raboltak, fosztogattak, gyilkoltak, gyújtogattak. A harcosokat csak "a vér és az arany" izgatta, legfeljebb még a textíliák meg a foglyok. Az új tízkötetes történelmi műben is gúnyolódnak a "bámulatos lovas teljesítményeken", mivelhogy itt a cél "nem a testedzés" (?!) volt. Az elmúlt 45 esztendő bevezette a "katonai demokrácia", a "pásztor-társadalom válsága", "a társadalmi fejlettség alacsony fokából adódó rabló akciók", a "könnyű munkához szokott magyar pásztorok rablásai" fogalmakat, egy cseppnyi kétséget sem hagyva az iránt, hogy a "termelésből kiszorult szabadok", a katonai kíséretek akcióiról van szó, amelyeket egy-egy törzs vagy csoport eszelt ki és hajtott végre, kihasználva a IX-X. századi Európában a "hadi konjunktúrát".

A magyarok katonai hadjáratai azonban valójában egyáltalán nem nevezhetők "kalandozásoknak", szervezetlen rablóportyáknak. Ellenkezőleg: fel kell figyelnünk arra, hogy valójában már 830 tájától lényegében megismétlik a hunok és az avarok hadjáratait mind nyugat, mind dél felé! Nagyon is szervezetten, nagyon is tudatosan.

Aki legalább egyszer életében, mondjuk kerékpáron, nekiindult egy európai túrának, annak egészen tiszta fogalmai lehetnek arról, mit jelentett 1500-1400-1200-1100 évvel ezelőtt egy olyan katonai hadjárat, amely révén több ezer ember nemcsak eljutott, mondjuk a Balatontól az Atlanti óceánig (!), hanem mindenütt győzött, mindenütt megőrizte ütőerejét, fegyelmezettségét, eközben megoldott volt a táplálkozás, a hadianyag-pótlás, a pihenés, a tisztálkodás. Hidak nélkül átkeltek az Elbán, a Rajnán, a Pó folyón, a Loire-on és amiképpen hadba vonultak, éppen úgy haza is tértek, rendben és persze nagy zsákmánnyal. (A zsákmányolás egészen természetes a háborúkban mindmáig.) Megóvták egészségüket, vigyázták számtalan lovuk épségét és erejét.

E tényeket csak sápadt szobatudósok tudják figyelmen kívül hagyni, akik egy patakocskán sem tudnának átkelni.

Az a közel ötven (!) hadjárat, amelyet a magyarok vezettek, éppenséggel azt mutatja, hogy a fejedelmek szervezték és irányították ezeket a nagy hadi vállalkozásokat, mégpedig meghatározott politikai, diplomáciai és katonai célokkal. Ezt láttuk a "Kárpátok-hadműveletnél", ezt láthatjuk a 38 nyugati és 9 déli hadjárat esetében is. 830 után vannak írott adataink s az utolsó ilyen jellegű hadi portya 970-ben volt (Arkadiapolisz).


Az Itáliában aratott hatalmas győzelem (Brenta, 899.), Pannónia birtokba vétele (900) igen komoly haditett volt, amelyet csak megkoronázott a 907. július 4-5-én megvívott pozsonyi csata, ahol egy herceg, 19 gróf, egy érsek, két püspök, három apát és több ezer harcos esett el!


A katonai hadjáratokat általában magas vagy igen magas személyiségek vezették. 929-ben például Árpád nagyfejedelem fiai, Tarhos és Bogát, akiket királynak is mondanak a források (rex). 924-ben egy herceg került Henrik király fogságába, aki oly' fontos és hatalmas személyiség volt, hogy 9 évi békét megért a magyaroknak.


947-ben is Taksony fejedelemfi vezette a győzedelmes sereget az olasz csizma csücskéig, Otranto-ig. S azután a hatalmas seregvezér, a legendás Bulcsú, akinek hadvezéri képességeit a legnagyobbakéval lehet összehasonlítani. De ott voltak a seregben más főemberek is. 954-ben Bulcsú "király" öccse került az ellenség kezébe Cambrainál. A védők megölték a foglyot és fejét lándzsára tűzték, akárcsak a hun Nagykirály, Atilla fiáét, Dengizikét évszázadokkal korábban. S Bulcsú vezér minden kincset odaadott volna a testvére fejéért.

Nemrégiben került elő egy igen fontos írott forrás, Ibn Hajján tudósítása a 942. évi cordobai magyar hadjáratról. Itt is szerepel Bulcsú (Vulsudi), de szerepel a fővezér Gyula (gyila) és a harmadik főember a horka (Harka) is. Az arab szerző a turkok (magyarok) hét vezérét sorolja fel!

Csaknem minden esetben kimutatható, hogy a magyarok kitűnően ismerték a "célországok" belső viszonyait, legyen szó Szászországról, Bajorországról, Svábföldről, Frank-földről, Burgundiáról, Thüringiáról, Itáliáról, Bizáncról, Thrákiáról. Nem ritkán pontos adataink vannak arról is, kik hívták be a magyarokat segítségül. Jellegzetes példa a 927. évi, amikor X. János pápa testvére, Péter fordult segítségért a magyarokhoz. De ugyanez nyomon követhető a szászok, a bajorok esetében is. Az összehangolt csapatmozdulatokra pedig kiváló példa a 906. évi szászországi hadjárat, amikor a szláv delamancok kérésére két magyar sereg is megjelent s az egyik bevárta a másik sereget! Természetesen a magyarok is, akárcsak a hunok és az avarok, adókat is követeltek. Többször is megemlítik a mennyiséget, például 10 véka ezüst (kb. 180 kg), vagy 15-18 kg arany. De kutathattak az ősi hun-avar kincsek után is.


Voltak persze vereségek, vesztett csaták is. Közismert kettő, a 933. évi merseburgi (Riade) és a 955. évi augsburgi (Lech folyó). Ez utóbbi kivált drámaian kiszínezett, annyiból joggal, hogy a nagyszerű vezérek, Bulcsú, Lél és Súr fogságba estek és a vérszomjas Henrik parancsára bitóra húzták őket. A katonai csapás azonban nem volt jelentős. Nem ez "vetett véget a kalandozó életmódnak". Nem a kereszténység győzte le a magyarokat, hiszen azzal már korábban is ismeretségben voltak.

A X. század végén azért szűnt meg az európai hatalmak katonai fenyegetése, mert a magyar állam már annyira megerősödött, hogy nem volt szüksége a féken tartásra, az elrettentésre.

888-ban a Kijevben járt „avar” vezetők megegyeznek az egységes Kárpát-medencei hatalom ujjászervezéséről és a területnek a helyben lakók és a beköltözők közötti felosztásáról. S amikor 890-ben a szabir és onogur vezetők vérszerződéssel egyesítették erejüket, létrejött a magyarnak nevezett egység, azaz a magyar vezető elit és az egységes magyar nép.


A honfoglaló magyar nép zömét azonban a Dnyepertől a Kárpátokig letelepedett lakosság adta, amelynek a nyelve ugyanaz volt, mint a Kárpát-medence észak keleti felén lakóké.


A „honfoglalás” előestéjén a magyar katonaság háromszor is szövetségesként harcol Pannóniában. Ugyanebben az évben Simeon bolgár cár elleni bizánci szövetségben biztosítani tudják az Al-Duna felől a „honfoglalást”.


Az 1800 km-es út megtétele a több százezres nagyságrendű tömegnek négy hónapig tartott. A Kárpát-medencében a falvakban ünnepélyesen fogadják a beköltözőket, a székelyek katonailag is segítenek.


A honfoglalók a ritkábban lakott állattenyésztésre alkalmas sztyeppei jellegű területekre (folyók mente) települnek, ahol a lakosságot a frank és morvairtó hadjáratok elgyérítették.

A világtörténelem eddigi legnagyobb hadi vállalkozása sikerre vezetett, majd pedig száz éven belül létrejön itt Európa legkorszerűbben felépített állama.


A vérszerződés jelentősége


896-ban Ópusztaszeren a hét nemzetség vezére, a Kárpát-medencében talált őstelepes néppel és az előző honfoglalás avar népével vérszerződést kötött.

E szerződés Európában elsőként egyesítette demokratikus jogok alkalmazásával a nemzetet akkor, amikor Európa népeinek életében az állameszme csak évszázadok múlva valósult meg.

Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban és Németországban a tartományok harcoltak a vezetésért. Ez a vérszerződési föderáció ötszáz évvel előzte meg a franciákat, amikor XI. Lajos (1461 – 1484) egyesítette őket. Bismarck (1815 – 1896) a németeket, Olaszországot pedig Garibaldi egyesítette (1807 – 1882) ezer évvel később. Ugyanakkor nálunk a vármegye rendszer korai kialakulása összefogta a nemzetet.


A választott fővezér családja a vérszerződés alapján a nép örökös vezére, majd apostoli királya lesz.

A Könyves Kálmán idejéből már ismert Szentkorona-eszme szerint azonban az országnak az uralkodó nem birtokosa, hanem a Szent Korona lénye egyesíti magában a területén élő uralkodó és nem uralkodó embereket. Így ember nem birtokol embert. Ugyanakkor minden alattvaló és az uralkodó maga is a Szent korona tagja.

Az idegen megszálló hatalmak által ránk erőszakolt rendszerek fenntartása és a magyarság szellemi leigázása érdekében erőlködnek történelmünk meghamisításán, hogy nemzeti öntudatunkat elsorvasszák és ellenállásunkat megtörjék.

Ezt tették a Habsburgok is 1849 után, ezt folytatták a 2. világháború után az ún. “kommunista” rendszer alatt, és még ma is ez folyik a jelenlegi kommunista-utód rendszer alatt.

A mostanában felerősödött kutatások a történelemhamisítások ügyében megállapították, hogy a reneszánsz elején már a második nagy hamisítási hullám volt, mert az első hamisítások a Kr. után 1000 körüli világvége hangulatban történtek. Ezeknek leleplezésével feltárulhat végre igaz középkori történelmünk, miáltal őstörténetünkhöz könnyebben hozzáférhetünk és visszanyúlhatunk.


 

Források (ahonnan a tisztelt Olvasó részletesebb, szakirodalmi alátámasztással megalapozott képet nyerhet):













669 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page